Szapor Gábor szerint játszani tudó példaképek kellenek

MOHAY GÁBORMOHAY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 09:31
null
Szapor Gábor 70 éves lett (fotó: Huszár Gábor/Kisalföld)
A kilencvenes évek egyik legtehetségesebb edzőjének tartották: Szapor Gábor rövidebb ideig volt vezetőedzője a Diósgyőri FC-nek, a Pécsi MFC-nek és kétszer a Vasasnak, a kaposvári Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatójaként 2014 végén vonult nyugdíjba, és azóta keveset hallani róla – hetvenéves lett.

Nem érzi úgy, hogy több volt a pályafutásában?

Azok közé tartoztam mindig, akik szinte teljes önállósággal alakították edzői munkájukat – válaszolta lapunknak a hetvenedik életévét ma betöltő Szapor Gábor, aki edzői karrierje során többek között a DVTK-t, a PMSC-t, a Vasast és az U19-es válogatottat is irányította. – Semmilyen szűkebb körbe nem tartoztam, végig semleges tudtam maradni mindenféle lobbitól, személyhez fűződő érdekcsoporttól. De így el is mondhatom, hogy a semlegesség révén csak a magyar labdarúgás felé tartozom elszámolással, és ebben tiszta a lelkiismeretem. Bizonyságát jelentheti az a mintegy kétszáz labdarúgó, akiknek közreműködtem az NB I-es szintig fejlődésében, és közülük húszan a címeres mezig is eljutottak. Tudom, ilyen rekordok nincsenek a labdarúgásban, és az utóbbi időben uralkodó akadémiai képzés egyébként is már más megközelítést feltételez.

Lassan nyolc éve nincs a labdarúgás vérkeringésében. Nem hiányzik?

De, nem is kicsit, még úgy is, hogy bár nem kötődöm szervezethez, figyelemmel követem a futball történéseit. Jó lenne újra gyerekekkel foglalkozni, de ennek manapság korlátai, szabályai vannak, amelyeket én már nem hiszem, hogy szeretnék teljesíteni. Hetvenévesen már túl nagy lenne a generációs különbség, azt pedig sohasem szerettem, ha a fiatalabb játékos leszerel vagy kicselez engem. Persze voltak tapogatózások felnőtt edzői feladat kapcsán, tanácsadói szinten vagy második vonalbeli lehetőséggel. De őszintén mondom, ezek a megkeresések a kapcsolat felvételéig tartottak...

Csaknem fél évszázados edzői pályafutásában mai fejjel változtatna-e valamin?

Nem, mert nem gondolom, hogy ne kaptam volna meg minden örömteli pillanatot a labdarúgástól, magától a játéktól. Amit pedig szerettem volna átadni, az korrektül és megfelelő módon történt meg. Az NB I-es működéseim valóban rövid ideig tartottak, de elsősorban a kapcsolati tőke hiányában. Sokszor vetették a szememre, hogy az ismeretségeimmel jobban tudtam volna menedzselni magam, de a gerincem egyenes maradhatott, érdemes volt bízni a saját felkészültségemben, mintsem hogy a magam elé támasztott elvárásokat bizonytalan érdekek talmi csillogására cseréljem. Ez az iránytű segített ahhoz, hogy évtizedeken keresztül aktív részese lehettem a labdarúgás jobbításának.

Hogyan látja a futballunk jövőjét?

Az edzőség pedagógiai tevékenység, és ahol gyerekek vannak, ott futballt is lehet csinálni. Nincsenek grundok, de vannak iskolák, ott van szükség a pályákra, és oda már be lehet vinni a valamikori grundok szellemiségét, annak két alappillérével, a becsületes, fair játékkal és a sikerélménnyel mint önbizalom-növelő tényezővel. A futball ma üzlet gladiátorok küzdelmével, amelyben a játék elveszíti önmaga azonosságát. Pedig a jövő labdarúgóinak játszani tudó példaképekre van szükségük, számukra a képzés, az oktatás és a nevelés az elsődleges, amelynek eredménye a játékbeli fejlődésük. A cselezést sohasem lenne szabad megtiltani, nem kellene egészen fiatal korban az első csapat játékrendszerét tanítani, hiszen a futballban a játék maga a rendszer, és minden a labdától függ. Engem annak idején kritizáltak, mert az ügyesebb srácokat rabonázni tanítottam, és lám, Erik Lamela ilyen technikai trükkel kapta a Puskás-díjat.

Mire gondol a hetvenedik születésnapja kapcsán?

Szeretettel, tisztelettel gondolok a pályafutásomat arany betűkkel meghatározó Ökrös Sándorra, Bacsó Istvánra. És kiviszem a nyolcéves unokámat a hegyoldali telkünkön kezem munkájával épített mini füves pályára, megtanítani neki néhány technikai megoldást...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik