Sportszerűségből álltunk ki erre a meccsre - Mészáros

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.12. 09:30
null
A Lombard Pápa kiütötte az Egert, amely így a szezon végén biztosan búcsúzik az élvonaltól(Fotó: Cerkl Gábor)
A labdarúgó NB I 27. fordulójának szombati játéknapján négy mérkőzést rendeztek. A Budapest Honvéd 4–2-es győzelmet aratott az Újpest vendégeként, míg a Lombard Pápa 6–1-re legyőzte az egrieket, akiknek így matematikailag is biztossá vált a kiesésük. Íme, a mérkőzéseket követő edzői értékelések.

 

ÚJPEST–BUDAPEST HONVÉD 2–4

„Jól elemezte az ellenfél edzője a csapatunkat, a játékosai pedig könyörtelenül kihasználták a megingásainkat” – ecsetelte a vereség okait Marc Leliévre, az Újpest FC megbízott vezetőedzője, majd véleményt formált Antón Samper harmatos teljesítményéről is.

„Az eddigi mérkőzéseken mindig jól teljesített, csak egy találkozót hagyott ki sérülés miatt. Most pedig, hogy hibázott, mindenki az ő nevét emlegeti.”

A belga a szakember arra a kérdésre is választ adott, hogy miért éppen Pollák Zoltánt cserélte le a szünetben.

„Nem tudta megoldani azt a feladatot, amit rá bíztunk. Kétgólos hátrányban voltunk, így a védő helyére kézenfekvő megoldás volt csatárt küldeni a pályára.”

Marco Rossi, a Budapest Honvéd vezetőedzője a következőképpen értékelt.

„Kiegyenlített meccsre számítottam, de gyorsan előnybe kerültünk, és ez döntőnek bizonyult. A második félidőben is jól teljesítettünk, de nem helyeztünk olyan nyomást az Újpest kapujára, amilyet szerettem volna.”

„Elhitték a játékosok, hogy vége van a meccsnek. Folyamatosan, végig koncentrálni kell, nem elég csak arra várni, hogy mikor hibázik az ellenfél. Ezt nem szabad megengedni” – bosszankodott az utolsó percekben kapott két gól miatt az olasz szakvezető, akinek fel sem tűnt, hogy a kispesti szurkolók a nevét skandálják.

„Pár perce kérdezte az egyik játékosunk, nem kellene-e megköszönnöm a szurkolóknak a kedvességet. Bevallom, annyira a meccsre figyeltem, hogy észre sem vettem, de nagyon jólesik.”

PÉCSI MFC–HALADÁS 0–2

Lőrincz Emil, a pécsiek vezetőedzője sajnálja, hogy csapata hibázott először a mérkőzésen. Majd másodszor is...

„Úgy gondolom, harcos mérkőzés volt. A Haladás szervezetten játszott. Az első gólig nemigen akadt helyzet, egyik kapu sem forgott veszélyben, sajnos mi hibáztunk először. Aztán hátul is meginogtunk, elöl pedig nem volt bennünk elég erő, nem alakítottunk ki helyzeteket. Ezen a napon bárkit le lehetett volna cserélni, de sajnos csak három cserénk volt ezúttal is. Mindig ez van: aki a pályán van, azt szidják, aki nincs, azt hiányolják. A mostani mérkőzés után sok negatívumot el tudnék mondani, nem sorolom fel mindet, ha nem gond... Keressük a megoldást a problémákra, de nem könnyű” – nyilatkozta Lőrincz.

A Haladást irányító Artner Tamás büszke játékosaira.

„Azt hiszem, sima győzelem volt. A fiúk meghálálták azt a bizalmat, amit több mint egy éve táplálunk beléjük. Meghatározó játékosaink hiányoztak, a szombati csapat átlagéletkora huszonkét év volt. Tizenhárom saját nevelésű játékosunk volt a keretben, megemelem a kalapomat előttük” – nyilatkozta a szakember, akinek az volt a terve, hogy gyors embereik segítségével a széleken verik meg a Pécset.

„Gyors embereket tettünk a csapatba, és végül szép gólokat is lőttünk. Örömmel mondhatom ezután a mérkőzés után, szép jövő előtt áll a Haladás. A hazaiak visszafogott játéka nem lepett meg. Maradjunk annyiban, minden csapat úgy játszik, ahogy az ellenfél hagyja” – zárta rövidre mondandóját Artner.

KECSKEMÉT–SIÓFOK 3–1

„Tudom, hogy ez nem az Oscar-díj-kiosztó, de szeretném megköszönni a játékosok hozzáállását a meccshez, amelyen nekünk igazán a büszkeségünk, a hitünk volt a tét. Hálás vagyok a szakmai stábnak is a munkáért, ilyen közegben nagyszerű érzés dolgozni” – kezdte meccs utáni értékelését Horváth Ferenc, a Kecskemét vezetőedzője, aki szerint a korai vezető gól „váratlanul” érte csapatát.

„Mintha megzavart volna minket a gól, a passzainkon látszott, hogy nem koncentrálunk eléggé. A második félidőben már sokkal felszabadultabb volt a játék.”

„Semmiképpen sem kötelező győzelem volt, mert a Siófok jó csapat, tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk ellene. Ám ez a délután olyan volt, mint a cirkuszban: azt kaptuk, amit vártunk” – tette hozzá a kecskeméti tréner.

A Siófok szakmai igazgatója, Horváth Károly nem ugrott ki a bőréből örömében a hármas sípszó után.

„Nincs minek örülni. Illik gratulálni a Kecskemétnek, a kollégának. Ugyanakkor sok olyan hibánk volt, amelyre nem az ellenfél kényszerített minket. A futball férfias játék, és épp ez a férfiasság hiányzott belőlünk. Könnyen megadtuk magunkat, feladtuk a harcot, meggyőződés nélkül mentünk bele egy-egy párharcba, és erre az sem mentség, hogy a pápai győzelem tudatában léptünk pályára. A szükséges agresszivitás nélkül nem lehet meccseket nyerni” – panaszkodott Horváth Károly, akit arról is kérdeztek, hogy játékosai hisznek-e még a bennmaradásban.

„Számolni minden bizonnyal tudnak, három mérkőzés van hátra, ezeken kilenc pontot lehet szerezni.”

LOMBARD PÁPA–EGER 6–1

„Értelmes emberek alkotják a keretet, sőt futballozni sem felejtettek el, csak meg kellett találnom velük a közös hangot. Ezen a mérkőzésen szinte minden összejött, amit szerettünk volna” – értékelt elégedetten Kovács László, a pápaiak megbízott edzője, majd Goran Marics teljesítményéről beszélt.

„Ahogy a többiek, ő is felszabadultan játszott annak ellenére, hogy nagyon régen szerzett gólt az NB I-ben. Győzelmünkkel vélhetően bent maradtunk az élvonalban.”

„A megbízatásom csak átmeneti, ettől függetlenül örülök, mert hosszú sikertelenség után volt ismét okunk nevetésre. Azért hétfőn néhány játékosomat kiosztom a felesleges taktikai fegyelmezetlenségek miatt” – keresett negatívumokat a kiütéses hazai siker után Kovács.

Az egrieket irányító Mészáros Ferenc – érthető okokból – lemondóan nyilatkozott a meccset követően.

„A szünetben megkértem a játékosokat, ha másért nem, a becsületükért futballozzanak. Csupán két belső védőm maradt a szezon végére, a többiek korábban más poszton futballoztak. A sportszerűség vezérelt mindenkit, amikor az Eger kiállt erre a mérkőzésre” – nyilatkozta Mészáros, aki szerint felesleges lenne szakmailag értékelni az első félidőt.

„Felesleges, mert jó negyedóra alatt kaptunk négy gólt, és a csapat összeesett, mint a puding. Várható volt, hogy egyszer beleszaladunk egy nagy vereségbe.”

NB I, 27. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 10., péntek
17.00 MTK Budapest–MVM Paks 1–0 Kassai Viktor
19.00 Kaposvári Rákóczi–Diósgyőri VTK 1–1
Bognár Tamás
Május 11., szombat
14.00 Lombard Pápa–Egri FC 6–1 Veizer Roland
16.00 KTE-Phoenix Mecano–Siófok 3–1Fábián Mihály
16.00
Pécsi MFC–Szombathelyi Haladás 0–2Hamisz Mohammed al-Marri
18.30 Újpest FC–Budapest Honvéd 2–4 Szabó Zsolt
Május 12., vasárnap
16.30 Debreceni VSC-Teva–Videoton (Tv: M1)Vad II István
18.30 Győri ETO FC–Ferencváros (Tv: Sport2) Farkas Ádám
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO FC 26 16 7 3 52–29 +23 55
2. Videoton FC 26 14 6 6 43–18 +25 48
3. MTK Budapest 27 14 6 7 40–26 +14 48
4. Budapest Honvéd 27 13 6 8 44–35 +9 45
5. Ferencváros 26 11 9 6 44–31 +13 42
6. KTE-Phoenix Mecano 27 11 8 8 39–35 +4 41
7. DVSC-Teva 26 12 4 10 40–28 +12 40
8. Haladás 27 9 10 8 32–25 +7 37
9. Újpest FC 27 9 8 10 37–40 –3 35
10. MVM Paks 27 8 11 8 39–34 +5 35
11. Diósgyőri VTK 27 8 10 9 27–35 –8 34
12. Kaposvári Rákóczi 27 9 6 12 31–34 –3 33
13. Pécsi MFC 27 8 7 12 29–41 –12 31
14. Lombard Pápa FC 27 7 6 14 24–42 –18 27
15. Siófok 27 5 4 18 29–60 –31 19
16. Egri FC 27 3 6 18 22–59 –37 15

Az Egri FC már kiesett az NB I-ből.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik