Sisa: Jó csapat formálódhat a DVTK-ból

Vágólapra másolva!
2012.09.22. 08:25
null
A Diósgyőrt már most sem könnyű megállítani, és Sisa Tibor szerint még jobb is lehet a csapata (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 8. fordulójában tegnap két mérkőzést rendeztek. A DVTK–Paks (1–0) mérkőzés után Sisa Tibor, a hazaiak vezetőedzője arról beszélt, az ilyen győzelmek szükségesek a csapat építéséhez. A tolnaiakat irányító Tomiszlav Szivics a hangulatot emelte ki a találkozót követő sajtótájékoztatón. A Haladás–MTK (3–0) meccs után szombathelyi részről Artner Tamás a nyugodt háttérről beszélt, Garami József Kenesei Krisztián gólját méltatta – mestermérlegek.

„JÓ CSAPAT FORMÁLÓDHAT A DIÓSGYŐRBŐL” – DVTK–MVM PAKS 1–0

SISA TIBOR (DVTK): –Tudtuk, hogy ellenfelünk jól felépített csapat, amely nem is olyan régen még az Európa-ligában szerepelt. Természetesen ennek tudatában még értékesebb a megszerzett három pont. Többször előfordult már, hogy elveszítettünk olyan mérkőzést, amelyen úgy éreztük, hogy mi játszunk jobban. Most győztünk. A paksiak valóban jól futballoztak a mezőnyben, ugyanakkor az is igaz, hogy rengetegen hiányoztak tőlünk, s számunkra most csak a győzelem volt fontos. Megfelelő volt a csapat hozzáállása, mindenki küzdött, ahogy csak tudott, ilyen győzelmek kellenek ahhoz, hogy tovább épüljön a csapat. Ráadásul tudjuk, akad, aki csak nemrégiben érkezett, s ha minőségben és erőnlétben is fejlődni tudunk, jó csapat formálódhat a Diósgyőrből.

TOMISZLAV SZIVICS (PAKS): – Jó iramú összecsapás volt, és illik gratulálnom a Diósgyőrnek a győzelméhez. Másodsorban szeretném elmondani, hogy a hazai közönség nagyszerű hangulatot teremtett, így ellenfélként is öröm volt itt lenni. Harmadrészt elismerés jól saját csapatomnak, mert szerintem jól játszottunk. Uraltuk a meccset, nálunk volt többet a labda. Igaz, nem voltunk kellően gólveszélyesek. Ezen a szinten egy kiegyensúlyozott mérkőzésen egyetlen hiba is sokba kerül. Ezt most megtapasztalhattuk.

DVTK–PAKS 1–0
„A DVTK semmit sem kockáztatott, ez megölte a játékot”
LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
DIÓSGYŐRI VTK–MVM PAKS 1–0 (Bacsa, 4.)

„A HALADÁS OLYAN KLUB, AMELYNÉL NYUGODTAN LEHET DOLGOZNI” – HALADÁS–MTK 3–0

ARTNER TAMÁS (HALADÁS): – A vezetőség részéről egyetlen kritika sem hangzott el a három sikertelen összecsapás után, ehelyett töretlenül bízott a csapatban – és úgy érzem, megháláltuk a bizalmat. A Haladás olyan klub, amelynél nyugodtan lehet dolgozni. Nagy szó ám ez! Szervezett és jó csapat az ellenfelünk, tudtuk, hogy nehéz lesz ellene játszani. Az első gólig is próbálkoztunk, mentünk előre, ám a tizenegyes után valóban lekerült a béklyó a lábakról, átszakadt a gát, s öröm volt nézni, hogy közönségszórakoztató játékkal kerekedünk az MTK fölé. Most sajnálom igazán az előző három vereségünket, hiszen ez a mérkőzés bizonyította, hogy több van a csapatunkban annál, mint amennyi korábban kijött belőle. Előrébb van a helyünk a tabellán, azért dolgozunk, hogy a folytatásban végre tényleg előrébb kerüljünk.

GARAMI JÓZSEF (MTK): – Már csak azért is nehéz összecsapásra számítottam, mert megvoltak a magunk gondjai. Az első gólig elfogadhatóan teljesítettünk, a kínálkozó lehetőségekkel viszont nem tudtunk élni, mert sok hibával játszottunk. Hiába igyekeztünk, Kenesei Krisztián gólja gyönyörű volt, ritkán látni ilyet. A folytatásban nagyon jól játszott a Haladás, mi ellenben nem tudtunk kibontakozni. A hazai csapat uralta a játékot, és bár a hajrában még voltak gólszerzési lehetőségeink, ezek nem különösebben voltak számottevőek, sajnos. Mivel eddig sem termett túl sok babér nekünk Szombathelyen, nem gondoltam, hogy szétcincáljuk a hazaiakat. Az a helyzet, hogy a vereségért mindenütt ugyanannyi pont jár – semennyi. Néha rossz volt nézni, ahogy a Haladás éppen a ránk jellemző gyors, rövid passzos játékkal támad. Nálunk két-három kulcsjátékos is visszafogottan játszott, s ezt nem bírtuk el.

SZOMBATHELYI HALADÁS–MTK 3–0

(A Sport Televízió felvétele)

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 8 5 2 1 13–7 +6 17
2. DVSC-Teva 7 5 1 1 14–6 +8 16
3. Győri ETO 7 5 1 1 16–9 +7 16
4. Videoton FC 7 4 2 1 9–5 +4 14
5. Diósgyőri VTK 8 4 2 2 7–7 0 14
6. Budapest Honvéd 7 4 1 2 11–10 +1 13
7. Haladás 8 3 2 3 14–9 +5 11
8. MVM Paks 8 2 3 3 13–12 +1 9
9. Ferencváros 7 2 3 2 10–9 +1 9
10. Lombard Pápa FC 7 2 2 3 7–9 –2 8
11. Kaposvári Rákóczi 7 2 2 3 5–9 –4 8
12. Újpest FC 7 1 3 3 6–8 –2 6
13. Pécsi MFC 7 1 3 3 5–7 –2 6
14. Egri FC 7 1 2 4 7–13 –6 5
14. KTE-Phoenix Mecano 7 1 2 4 7–13 –6 5
16. Siófok 7 1 6 6–17 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik