Siófok: egy évre írt alá a 33 éves szlovák középpályás

Vágólapra másolva!
2012.09.24. 18:28
A labdarúgó NB I-ben szereplő Siófok egy éves szerződét kötött a 33 éves szlovák középpályással, Marián Slukával. Horváth Károly szakmai igazgató szerint további erősítések is várhatóak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a legutóbb a szintén élvonalbeli Haladásban futballozó középpályás a múlt héten már a csapattal edzett, és a vasárnapi Ferencváros elleni 0–0-s bajnoki mérkőzésen pályára is lépett – a 65. percben csereként kapott lehetőséget – új csapatában. Sluka egy éves szerződést kötött a klubbal.Mint arról korábban beszámoltunk, a legutóbb a szintén élvonalbeli Haladásban futballozó középpályás a múlt héten már a csapattal edzett, és a vasárnapi Ferencváros elleni 0–0-s bajnoki mérkőzésen pályára is lépett – a 65. percben csereként kapott lehetőséget – új csapatában. Sluka egy éves szerződést kötött a klubbal.

A Siófok szakmai igazgatója, Horváth Károly a Nemzeti Sport Online érdeklődésére elmondta, a sérültek táborába csatlakozott a nyáron igazolt támadó középpályás, Nagy Tamás is, aki porcsérülése miatt kényszerül hosszabb pihenőre, így Marián Sluka érkezése mellett további erősítések is várhatóak.

„Jelenleg egy jobb oldali védőt mindenképp szeretnénk még igazolni, ugyanis a sérülések miatt megüresedett ez a poszt, de egy támadásban jeleskedő futballistára is nagy szükségünk lenne. Nem könnyű a helyzet, ugyanis csak szabadon igazolható játékosok jöhetnek szóba. Hazai és külföldi labdarúgók is képben vannak, bár utóbbit csak olyat igazolunk, aki viszonylag jól tud magyarul, és nem teljesen idegen neki a magyar közeg" – mondta megkeresésünkre Horváth Károly szakmai igazgató.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik