Rossi Ranierit idézte – a kispestiek tovább álmodhatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.26. 11:39
null
Marco Rossi és csapata tovább álmodhat (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB I 21. fordulójának rangadója, az FTC–Videoton (0–0) meccs után már idéztük a két szakvezetőt, Thomas Dollt és Henning Berget, most pedig lássuk a többi mestermérleget. A Honvédot irányító Marco Rossi Claudio Ranierit idézve beszélt arról, hogy a Leicestertől menesztett olasz menedzserrel szemben ők még tovább álmodhatnak. A DVSC vezetőedzője, Leonel Pontes és a DVTK-t irányító Horváth Ferenc is az újabb fiaskó okait kereste, utóbbi elismeri, akárhogy variál, nem áll össze az ideális védősor.

HALADÁS–ÚJPEST 0–2

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Sajnos az újpestiek egy nagy hibánkat kihasználták, és korán vezetést szereztek. Ám ez nem tört meg bennünket, küzdöttünk, hajtottunk. A helyzeteink is megvoltak, de érezzük, ennél valóban több kellett volna, sajnos nem voltunk eléggé „élesek" a vendégkapu előtt. Ezequiel Calventétől is többet vártunk. Túlságosan sokat mozgott vissza, holott a kapunál lett volna rá igazán szükségünk. Nem tudta azt a teljesítményt nyújtani, amit az edzéseken és a felkészülési mérkőzéseken láthattunk tőle. Sajnos ez hatással volt a támadójátékunkra. Ráadásul a szünetben már fájlalta a bokáját, lehet, előbb kellett volna lecserélnem. Összességében úgy éreztem, nem szedtek szét minket hátul, igaz, sajnos két gólt is kaptunk, a másodikat már a hosszabbítás hosszabbításában. Egészen addig megvolt a lehetőségünk az egyenlítésre, habár mint mondtam, hiányzott hozzá a plusz.

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – Nagyon örülök, hogy így alakult. Fegyelmezett, szervezett játékunk meghozta az eredményét. Jókor szereztük a vezető gólunkat, ez nagyban meghatározta a mérkőzés menetét. Elismerem, nem sok szép megoldást láthattak a nézők, a csapatok inkább azzal voltak elfoglalva, hogy megállítsák a másikat. Ezért volt több a taktikai szabálytalanság is. Több játékosunk hiányzott, ezért a taktikánkat a megmaradtakhoz kellett igazítanunk. Ez azzal járt, hogy a középpályán sajnos kevésbé voltunk kreatívak, ezt pedig szervezettséggel igyekeztünk ellensúlyozni. Elismerés jár a játékosaimnak, mert megoldották a feladatukat. A második félidőben a Haladás fokozta a nyomást, és az elöl lévő Mihailo Perovics már nem tudta megtartani a labdát. Ezért gyors, agresszív játékosra volt a helyén szükségem. Lázok János is ott ült a kispadon, de Heris mellett döntöttem, akinek amúgy nem volt ismeretlen ez a poszt.

HONVÉD–DVSC 1–0

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Tudtuk, hogy nehéz lesz... Ilyen mérkőzésre számítottunk, hiszen fizikailag nagyon erős, sok magas játékossal felálló ellenfél látogatott hozzánk. A debreceniek rengeteg labdát íveltek a kapunk elé, és dicséret illeti a védőinket, hogy rengeteg párharcot megnyertek. A Honvéd nem a Real Madrid vagy a Barcelona, vagyis tőlünk nem várhat senki olyan átütő erejű, elsöprő lendületű futballt, mint az említett világklasszisoktól. Volt néhány játékos, aki ezúttal valóban nem teljesített annyira jól, mint korábban, de persze pozitívum is akadt, elég csak Kadima Kabangu beállására utalnom. Bizonyítani akart, és a pályára lépése is kellett a győzelmünkhöz. Amikor a héten kirúgták Claudio Ranierit, a Leicester menedzserét, azt mondta, összetörték az álmát. Utalva honfitársam szavaira, minden egyes apró siker azt jelenti, hogy tovább álmodhatunk, tovább reménykedhetünk a sikeres szereplésben. Lehet, hogy nem játszottunk jól, de csapatként megmutattuk, mire vagyunk képesek, és erősségünknek tartom, hogy az olyan kiegyensúlyozott meccseket, mint a múlt heti, vagy ez, megnyerjük.

LEONEL PONTES, a Debrecen vezetőedzője: – A Honvéd nem véletlenül dobogós a tabellán. Nagyon jó csapatról van szó, pontosan tudtuk, mennyire nehéz mérkőzés vár ránk. Érződött, hogy az egyik csapat játékosai régóta együtt játszanak, összeértek, míg a miénk egyelőre az építkezés fázisában tart. A hozzáállásunk megfelelő volt, jól küzdöttek a játékosok, ám az egyéni hiba a vereségünket okozta. Az, hogy két mérkőzésen nem szereztük gólt, természetesen nem jó hír, de nem szabad elfelejteni, hogy két nagyon erős csapattal találkoztunk. Most az sem segített bennünket, hogy Frank Feltschert korán le kellett cserélni, így a hajrában már nem tudtunk úgy változtatni, ahogy szerettünk volna. A Honvéd a cseréjét követően feljavult, és azonnal stabilizálni kellett a középpályánkat, ezért kellett nekünk is változtatni a szerkezeten (utalt Holman Dávid lecserélésére az utolsó 15 perchez érve – a szerk.). A futball már csak ilyen, ha nincs a hajrában esett gól, senki sem foglalkozik ezzel a cserével. Kiegyensúlyozott mérkőzés volt, sokáig ellenőrzés alatt tartottuk a játékot, mindkét kapu előtt voltak helyzetek, és bár a végén veszítettünk, úgy gondolom, van lehetőség ebben a csapatban.

DVTK–MTK 2–3

HORVÁTH FERENC, a Diósgyőr vezetőedzője: – Idegesen kezdtünk, de valójában egész héten azok voltak a játékosok az edzéseken is, ennek vereség lett az eredménye. Nyilván a helyezésünk nem ideális, de már az elején éreztem a rengeteg rossz átadásból, hogy nem lesz könnyű mérkőzésünk. Ennek ellenére semmi sem utalt rá, hogy elveszítjük a bajnokit, ugyanis a második félidőben számtalan lehetőségünk adódott a gólszerzésre. Bárhogy variálom, nem akar összeállni az ideális védősor. Nem kizárólag a hátvédeink hibája a sok kapott gól, hanem az egész csapaté.

TAMÁSI ZSOLT, az MTK vezetőedzője: – Megdolgoztunk ezért az eredményért. Mindkét csapat magas hőfokon futballozott, de valójában az egész tavaszi idényünkben az lesz a lényeg, mármint hogy pörögnünk, küzdenünk kell. A szünetben nem taktikai értekezletet tartottunk, sokkal inkább felhívtam a figyelmet arra, hogy keménységben, ütközésben vegyük fel a harcot a hazaiakkal. Sportszerű, ám kemény csata volt, és mi felnőttünk ehhez a feladathoz. Nem Torghelle Sándor hiányzásával foglalkoztunk, hanem azzal a kerettel próbáltunk nyerni, amelyik rendelkezésemre állt. Örülök, mert valamennyi játékosom betartotta az utasításaimat, s ennek látjuk eredményét.

VASAS–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Az első félidőben nem találtuk a ritmust, nem találtuk a korábbi játékunkat. Nem titok, nyomás volt rajtunk, győzelmi kényszer, mert elmaradt az első meccsünk. Most mindenképpen bizonyítani szerettünk volna. Sajnos be kellett érnünk döntetlennel. A második félidővel már jóval elégedettebb voltam. Ott már egyértelműen mi irányítottunk, a játékosok mindent megtettek azért, hogy sikerüljön fordítanunk. Ne felejtse el senki, először játszottunk ezen a pályán (Szusza Ferenc Stadion – a szerk.), nekünk még ezt is szoknunk kell. Sajnos kevés alkalommal került a labda a csatárainkhoz, így a tizenhatoson belülre is ritkán jutottunk el. Voltak a találkozónak vitatható szituációi, de nem elsősorban ezeken múlott, hogy nem győztünk.

URBÁNYI ISTVÁN, a Gyirmót vezetőedzője: – Ilyen mérkőzésre számítottunk. Erős ellenfélhez jöttünk, a bajnokság egyik legjobb csapatához, és mondhatom, hosszú időn keresztül az történt, amit elterveztünk. Egészen a második félidő közepéig. A védekezésünket precízen megszerveztük, mindenki tette a dolgát, nem csak hátul, hanem elöl is, de a lényeg hiányzott: újabb góllal befejezni egy kontrát. Értékes pontot szereztünk, sőt azt mondom, ha kicsit szerencsésebbek vagyunk, az első két forduló után négy ponttal többünk lehetne – fogalmazott a szakember, aki azt is elárulta, mit kifogásolt a játékvezetőnél a meccs hajrájában. – Csak elmondtam a véleményemet, mert úgy láttam, nyomás van rajtunk, és nem csak az ellenfél részéről... Mert az milyen dolog, hogy a sérülésből visszatérő Bebetót percekig nem engedte pályára a játékvezető?!

PAKS–MEZŐKÖVESD 5–0

CSERTŐI AURÉL, a Paks vezetőedzője: – Kellett szerencse is a győzelmünkhöz, no meg a jó kapusteljesítmény. Igaz, Molnár Péternek csak egyszer kellett védenie, akkor azonban bravúrt mutatott be gól nélküli állásnál. Utána végig irányítottunk, a gólok mellett több helyzetet is kialakítottunk. Azért hozzátenném, ekkora különbség nincs a két csapat között. Nulla nullánál a Mezőkövesdnek volt helyzete, ha az bemegy, nyilván minden másképpen alakul. Dicséret jár a labdarúgóinknak, remek teljesítmény nyújtottak. Két idegenbeli mérkőzésünk következik. Nagyon fontos volt, hogy győzelemmel hangoljunk. Nagyon szoros a mezőny, az ilyen sikerek kellenek ahhoz, hogy megőrizzük a pozíciónkat.

TOMISZLAV SZIVICS, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Három szöglet után három gólt kaptunk, ilyen még a grundon sem fordulhat elő. Nem kérdés, a Paks megérdemelte a győzelmet, ugyanakkor az első ziccer előttünk adódott. Sajnos a pálya talaja katasztrofális volt, persze nem ezért veszítettünk. Az biztos, hogy lesz néhány játékos, aki legközelebb nem kap lehetőséget. Nyilván másképpen alakulhatott volna a találkozó, ha Stipe Bacelic-Grgic kihagyott helyzeténél gólt szerzünk, de ettől még nem kellett volna három szöglet után is gólt kapnunk. Ez volt a második tétmérkőzésem a csapattal, ezt az arcát még nem ismertem. Hét közben az edzéseken láttam, hogy néhány játékos „elszállt" a DVTK legyőzésétől, ilyennek nem lenne szabad megtörténnie.

FTC–VIDEOTON 0–0

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője

NB I, 2016–2017, 21. FORDULÓ
FEBRUÁR 25., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Haladás–Újpest 0–2
Sopron, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
1831
Bp. Honvéd–DVSC 1–0
Budapest, Bozsik-stadion
Berke Balázs
2019
DVTK–MTK 2–3
Mezőkövesd, Városi Stadion Erdős József
1646
Paks–Mezőkövesd 5–0
Paks, Paksi Stadion
Szőts Gergely
800
Vasas–Gyirmót 1–1
Budapest, Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc
1950
Ferencváros–Videoton 0–0
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt
8725
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik