Románia: egy román lap szerint Mutu lecsapott a Vidi-támadóra

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.01.21. 21:21
null
Nemsokára Adrian Mutu lehet Funsho Bamgboye edzője (NS-montázs, Fotó: AFP, Szabó Miklós)
A Rapid Bucuresti vezetőedzője, Adrian Mutu a Sepsi OSK 3–0-s legyőzését követően bejelentette, hogy csapata megállapodott egy új játékos szerződtetéséről. A román sportportál, a Fanatik tudni véli, hogy a fővárosiak új igazolása a 2019 nyara óta a Mol Fehérvárnál futballozó Funsho Bamgboye.

 

Funsho Bamgboye szerződése nyáron jár le Fehérváron, ám a Vidi a hírek szerint eladja a 2015-ben U17-es világbajnok nigériai csatárt. A román sportportál információi szerint a Transfermarkt által 350 ezer euróra becsült piaci értékű játékosért 100 ezret ad a Rapid.

A tavaly nyár óta magyar állampolgársággal is rendelkező, 24 esztendős szélső a jelenlegi idényben 18 tétmeccsen játszott piros-kékben, két gólt és egy gólpasszt jegyezve.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MOL FEHÉRVÁR FC-NÉL
Érkezők: Tobias Christensen (norvég, Valerenga – Norvégia), Deybi Flores (hondurasi, Panetolikosz – Görögország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Szabó Levente (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Malcom Edjouma (francia-marokkói, FCSB – Románia), Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária)
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Kovács Bence (Kazincbarcika)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Bohdan Lednev (ukrán, Dinamo Kijev – Ukrajna, lejár a kölcsönszerződése), Szendrei Ákos (DAC 1904 – Szlovákia, onnan kölcsönbe: ETO FC Győr)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Budu Zivzivadze (grúz, Hapoel Beer-Seva – Izrael), Funsho Bamgboye (nigériai, Rapid Bucuresti – román)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik