Az NK Osijek legyőzésével döntőbe jutott a Puskás Akadémia (Fotó: Török Attila) – A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK!

 

Nem unatkozott, aki kilátogatott a felcsúti stadionba. A Puskás Akadémia csütörtöki meccsén is peregtek az események: a magyar együttes a negyedik percben megszerezte a vezetést, a kilencedikben emberelőnybe került, nem sokkal később a felső lécet találták telibe, a 24. percben pedig – Bakti Balázs mesteri távoli lövését követően – kétgólos volt az előnyük. Székely Gábor csapata (ezúttal is) magabiztosan, lehengerlően futballozott, a rekkenő hőség sem különösebben zavarta a fiatalokat.

A felcsútiak a fordulást követően tovább növelték előnyüket, Szabó Valentin szépen gurította el a labdát a kimozduló kapus mellett, az újabb – háromból harmadik – győzelem pedig azt jelentette, hogy a Puskás Akadémia kilenc ponttal végzett a csoport élén. Székely Gábornak a pénteki finálé előtt arra is volt lehetősége, hogy a második félidőben pihentessen néhány futballistáját – na igen, kell az erő a Sporting CP elleni döntőre. A hajrában újabb gólokat szerezhetett volna a Puskás Akadémia, ám a lehetősége kimaradtak, a győzelem azonban így is magabiztos és megérdemelt volt.

A másik magyar együttes, a Honvéd pénteken a bronzéremért játszhat, míg a Puskás Akadémia Cristiano Ronaldo korábbi együttese ellen írna történelmet, és nyerné meg először a Puskás–Suzuki-kupát.

PUSKÁS–SUZUKI-KUPA
A-CSOPORT

PUSKÁS AKADÉMIA–NK OSIJEK (horvát) 3–0 (2–0)
Felcsút, Puskás-pálya, 500 néző. Vezette: Antal (Máyer, Kiss B.)
Puskás Akadémia: Pécsi – Koch, Farkas B. (Vajda, 36.), Babós, Bányai – Bakti, Kocsis (Major 44.), Kicsun (Bontás 36.), Kiss N. – Szabó V. (Perfetto, 44.), Gruber (Sárközi, 49.). Vezetőedző: Székely Gábor
Osijek: Sajko – Vrljic, Bjelivuk, Bukvic, Doric, – Baric, Sinkovic (Pekaric, a szünetben), Ivancan (Perkovic, 45.), Pajic (Besirovic, 38.) – Damjanovic (Prekodravac, 9.), Blazanovic (Verhas, 38.). Vezetőedző: Ante Bekavac
Gólszerző: Kiss N. (tizenegyesből, 1–0) a 4., Bakti (2–0) a 24., Szabó V. (3–0) a 32. percben
Kiállítva: Bjelivuk (9.)
MESTERMÉRLEG
Székely Gábor: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, összességében a kiállítás miatt lett a várnál könnyebb. A pénteki fináléban történelmet szeretnénk írni, a Sporting remek együttes, alaposan kielemeztük őket, az összes találkozójukat analizáltuk. A finálé történelmi jelentősége nem lehet teher, sokkal inkább motivációt kell jelentsen a fiúk számára. Magas színvonalú döntőre számítok,
ide vágytunk, és most itt vagyunk. Ez a korosztály évek óta nemzetközi megmérettetéseken vesz részt, szép sikereket értünk el, az igazi visszaigazolás az lenne, ha minél többen játékosunk profi szintig is eljutna és nemzetközi topcsapatokban is bemutatkozna. Ez a korosztály nagyon jól összeszed, nem véletlenül jutottunk a döntőbe.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK
A-CSOPORT

Bayern München–Csíkszereda 1–2
B-CSOPORT

Sporting CP–Genk 2–0

AZ A-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Puskás Akadémia  3
3
10–1 9
2. NK Osijek
3
1

2
5–53
3. Bayern München 3
1 2
3–5 3
4. Csíkszereda 3
1
23–103
A B-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Sporting CP 3
2
1
4–0 7
2. Honvéd
3

3

2–2
3
3. Genk 3 2
1
5–7 2
4. Flamengo3
2
1
3–52


A TOVÁBBI PROGRAM
Július 30., péntek     
11.00:
Csíkszereda–Flamengo – a 7. helyért
11.00:
Bayern München–Genk –az 5. helyért
Bronzmeccs

15.00: NK Osijek–Honvéd – Tv: Duna World
Döntő
16.30: Puskás Akadémia–Sporting CP – Tv: M4 Sport