Pontes szerint hibázott a bíró a Fradi gólja előtt; Pintér is kiakadt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.18. 10:23
null
Leonel Pontes nem volt elégedett a Szabó Zsolt vezette bírói csapat munkájával (Fotó: dvsc.hu)
A labdarúgó NB I 9. fordulója után a DVSC-t irányító Leonel Pontes és a Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila is foglalkozott a játékvezetői döntésekkel. A Ferencváros trénere, Thomas Doll nagyon elégedett volt csapatával a Debrecennel szembeni siker után, ahogy az MTK-t 5–0-ra megverő Honvéd mestere, Marco Rossi is. A kék-fehérek szakvezetője, Teodoru Vaszilisz pedig szégyelli magát, pedig hét közben remek munkát végzett a csapata... Mestermérlegek.

FTC–DVSC 3–1

THOMAS DOLL, a Ferencváros vezetőedzője: – Jól kezdtük a mérkőzést, gyorsan vezetést is szereztünk, utána azonban újabb rövidzárlat miatt kaptunk egy gólt. A védekezés területén még mindig nem tudunk úgy felállni, mint ahogy azt elképzeltük. A csapat erejét mutatja, hogy az egyenlítés után összekapta magát, s a második félidőben szép gólokat szerezve eldöntötte a mérkőzést. Végre elégedett lehetek a mutatott játékkal. Amit a héten elterveztünk, azt láthattuk a mérkőzés alatt, ez nagyon tetszett. Fontos volt ez a siker, hiszen a játékosok ismét megérezték a győzelem ízét az előző hetek pontvesztései után.

LEONEL PONTES, a Debrecen vezetőedzője: – Sokat utaztunk a héten, szerdán Győrben, szombaton Budapesten játszottunk, kedden már újabb bajnoki vár ránk. Megvolt az elképzelésünk, de még a meccs előtt változtatnunk kellett a csapaton Holman Dávid sérülése miatt, ezért stratégiát is kellett váltanunk. Ezzel együtt az első félidő végén vezethettünk volna, és még a második félidőben is megvoltak a lehetőségeink. Ezúttal végül ennyire voltunk képesek, de a második hazai gól előtt nem járt volna szöglet a Ferencvárosnak, ez egyértelmű. Sokat kell még dolgoznunk, hogy eredményesebbek legyünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

A meccs utáni sajtótájékoztató

ÚJPEST–VIDEOTON 3–4

NEBOJSA VIGNJEVICS, az Újpest vezetőedzője: – A futballistáim az elsőtől az utolsó pillanatig hajtottak, harcoltak, és mindent megtettek a győzelemért. Sajnos, az egyéni hibák ezúttal is megpecsételték a sorsunkat. Újra és újra hibáztunk az első félidőben, és ebből kaptuk a gólokat. A második félidőben megmutattuk, hogyan kellett volna végig futballozni. Felzárkóztunk, ám a negyedik Videoton-találat eldöntötte a három pont sorsát. Sajnálom, mert ebben a meccsben több volt, sokkal több.

HENNING BERG, a Videoton vezetőedzője: – Nehéz erről a mérkőzésről szakmai értékelést adni. Ha néző lennék, bizonyára élveztem volna a találkozót, mert remek, hajtós, izgalmas összecsapás volt, ugyanakkor a kispadról, edzői szemmel másként láttam ezt az összecsapást. Ezt a meccset alaposan kell majd elemeznünk, mert sok tanulsággal szolgál. Nem szeretnék elhamarkodottan kritikákat mondani, maradjunk annyiban, lesz mit elemezni. Amit a második félidőben produkáltunk, az messze van attól a játéktól, amit gyakorolunk és elvárhatunk a csapattól.El kell ismernem, hogy az Újpest akkor nagyon feljött, de ebben mi is hibásak voltunk, leginkább a labdavesztésekkel. Értékes három pontot szereztünk, de tanulságos találkozó volt.

HALADÁS–VASAS 1–0

MÉSZÖLY GÉZA, a Haladás vezetőedzője: – Sokat elemeztük a Vasas játékát, mindenre felkészültünk, arra is, hogy a középpályán fölényben legyünk. Tökéletesen oldották meg a játékosok a feladatot az első félidőben, míg a másodikban pedig valóban nekimentek a Vasasnak. Büszke vagyok a csapatra, mert jó meccsen, jó játékkal kerekedett a listavezető fölé. A csapat teljesítménye dicsérhető, de a kapusunk, Rózsa Dániel a hajrában nagyokat védett. Megemlíthetem még Iszlai Bencét, aki nem csupán a védekezésbe, de a támadásba is besegített, míg Kovács Lóránt szintén rengeteget dolgozott. Gyors regenerálódásra lesz szükség, hiszen szerdán az Újpest ellen újra nagy csata vár ránk. Sajnos a kiállítása miatt Bosnjak Predragra nem számíthatok.

MICHAEL OENNING, a Vasas vezetőedzője: – Természetesen tudtuk, hogy erős ellenfél ellen mérkőzünk. A Haladás jól játszó csapat. Ennek megfelelően készültünk a találkozóra, és elmondhatom, hogy a verség ellenére sem csalódtam a játékosaimban. Jól futballoztak, csak a gól hiányzott. Azt mondhatom, hogy ezúttal is gyorsan, szervezetten futballoztunk. A labdarúgók megpróbálták tökéletesen betartani a taktikát, egy dolog nem tetszett csupán, az, hogy a játékvezető nem engedte a folyamatos futballt. Rengetegszer ítélt szabadrúgást, és milyen a sors, a Haladás egyet értékesített ezek közül, mi pedig nem. Ez volt a két csapat közötti különbség. Kulcsár Tamás az utolsó edzésen megsérült, becsípődött egy ideg a hátában, ezért aztán a csatárunkat el sem hoztuk Sopronba.

BUDAPEST HONVÉD–MTK 5–0

MARCO ROSSI, a Honvéd vezetőedzője: – Nagyon jó meccset játszottunk, az MTK rossz napot fogott ki, mi jót, így a vártnál könnyebben tudtunk nyerni. Ekkora különbséggel is megérdemelten győztünk. Egész héten figyelem a játékosokat, és akiről úgy gondolom, hogy jó formában van, a hét végén lehetőséget is kap. Prosser Dániel a hétköznapokon is nagyon jó munkát végzett, úgy éreztem, a legtöbb gólveszély benne van. Az U21-es válogatottból visszatérve jó mentalitással dolgozik – de ugyanez elmondható a többiekről is. Amióta a Honvéd edzője vagyok, először állt elő az a helyzet a játékoskeretet illetően, hogy a mennyiség és a minőség is adva van. Szerencsére van kikből válogatni, mást ne mondjak, már hét kiváló támadó áll rendelkezésemre. Közülük három játszik, három a kispadon foglal helyet, egy meg a lelátóra kényszerül.

TEODORU Vaszilisz, az MTK vezetőedzője: – Először is gratulálok a Honvédnak, mert nagyszerűen futballozott. Sajnos számos hibát elkövettünk, és ezt ellenfelünk könyörtelenül kihasználta. A kispestiek a talajhoz is sokkal jobban alkalmazkodtak, mint mi. Nem hinnék el, ha elmesélném, hogy a hétközi edzéseken milyen remek munkát végzett a csapat. Sajnos a Honvéd második gólja gyakorlatilag el is döntötte a mérkőzést, onnantól csak futottunk az eredmény után, de esélyünk sem volt. El kell ismernem, ekkora különbséggel is megérdemelten nyert a Honvéd. Ami engem illet, szégyellem is magam. Az edzők élete már csak olyan, hogy az egyik nap a mennyországban érezhetik magukat, másnap pedig a pokolban. Nincs mese, mennünk kell tovább, mert kötelességünk szerdán javítani.

PAKS–GYIRMÓT 0–0

CSERTŐI Aurél, a Paks vezetőedzője: – Az első játékrészben érezhető volt a feszültség a csapaton. Rengeteg labdát eladtunk, igaz, az ellenfelünk időnként jól futballozott. A fordulás után úgy járattuk a labdát, ahogyan a kézilabdázók szokták, nyomás alatt tartottuk az ellenfelet, a gólhoz azonban ez sem volt elegendő. Több szabadrúgást kellett volna kiharcolnunk az ellenfél kapuja előtt, és átlövésből is több kellett volna. Tagadhatatlan, az eddig lejátszott kilenc mérkőzés nem alakult jól számunkra. Sokszor jól futballoztunk, de ezért nem adnak három pontot. Sajnos a Gyirmót ellen a jó játék is elmaradt.

URBÁNYI István, a Gyirmót FC-Győr vezetőedzője: – Sorozatban a harmadik bajnoki mérkőzésünket hoztuk le kapott gól nélkül, ez jelentős fejlődést mutat. Pakson az első játékrészben jól futballoztunk, volt lehetőségünk a gólszerzésre, a második félidőben hátrébb álltunk, de ekkor is kontrolláltuk a találkozót. Ebben az időszakban is rúgtunk kapufát, továbbá volt egy-két tizenegyesgyanús eset is. A szünet előtti teljesítményünk mindenesetre jobban tetszett. Amit az első félidőben mutattunk, abból többet kellett volna a szünet után produkálnunk. Nem szabad elfelejteni, több labdarúgónk is sérülés után tért vissza, feltétlenül pozitívum, hogy szervezettek vagyunk.Jó, hogy rendre van egy-két helyzetünk, de úgy látszik, nekünk ötöt-hatot kell kialakítani, hogy gólt szerezzünk belőle.

DVTK–MEZŐKÖVESD 1–1

HORVÁTH FERENC, a DVTK vezetőedzője: – Azok után, ami a héten történt lehet örülni annak, hogy a csapat tapsot kapott a meccs végén.. A játékosok nagyon akartak, egyenlő létszámban is veszélyesek voltunk, a kiállítás után végig mi uraltuk a mérkőzést. Nyomás alatt tartottuk a mezőkövesdieket, rengeteg helyzetünk volt, csak az volt a kérdés, hogy bepréselünk-e még egy gólt az ellenfél kapujába. Mindig mondom, Fortuna igazi nő, mindent meg kell tenni, hogy a kegyeibe fogadjon. Nem ezzel a mérkőzéssel volt a probléma. Mindent megtettünk a győzelemért. Nagy erőket mozgósítottunk annak érdekében, hogy itthon tartsuk a három pontot. Teljes letámadást próbáltunk alkalmazni, emberelőnyben voltunk, mégsem nyertünk. Jó irányba léptünk, láttam a játékosok szemében a szenvedélyt, és ez nagyon fontos.

PINTÉR ATTILA, a Mezőkövesd vezetőedzője: – Több mint egy teljes félidőt emberhátrányban futballoztunk, persze hogy elégedett vagyok. Kifejezetten jól játszottunk, megvoltak a lehetőségeink, hogy berúgjuk a második gólt, a futballistáim mindent elkövettek annak érdekében, hogy idegenben is győzzünk. Azt el kell mondanom, hogy ez a mérkőzés sokkal jobb játékvezetést igényelt volna. Mondjam azt, nem engedték, hogy tíz a tíz ellen játsszuk végig a mérkőzést? Vagy hogy a végén Marek Strestík azért kapott pirosat a lefújást követően, mert kiment a saját szurkolóihoz ünnepelni? Érthetetlen! Nyolc percet hosszabbított a bíró, de volt erre indok? Ha jól láttuk, négy percet mutatott fel a negyedik játékvezető. Kaptunk olyan szabálytalanságért is sárga lapot, amiért a diósgyőriek nem. Mindkét csapat győzelemre játszott, véleményem szerint jó mérkőzés volt, és szereztünk egy pontot.

NB I, 2016–2017, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 17., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
Újpest–Videoton 34 Budapest, Illovszky Rudolf Stadion3500*
Bp. Honvéd–MTK 50Budapest, Bozsik József Stadion1465
DVTK–Mezőkövesd 11Miskolc, DVTK Stadion2950
Haladás–Vasas 1–0Sopron, Soproni Városi Stadion2136
Paks–Gyirmót FC Győr 0–0Paks, Paksi Stadion623
Ferencváros–DVSC 3–1
Budapest, Groupama Aréna5198
*Becsült adat
AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 9 6 1 2 12–6 +6 19
2. Ferencvárosi TC 9 5 2 2 18–10 +8 17
3. Szombathelyi Haladás 9 5 2 2 13–10 +3 17
4. Videoton FC 9 5 1 3 21–10 +11 16
5. Budapest Honvéd 9 4 2 3 15–8 +7 14
6. Újpest FC 9 4 1 4 12–11 +1 13
7. Debreceni VSC 9 3 2 4 12–15 –3 11
8. Mezőkövesd Zsóry FC 9 2 4 3 10–12 –2 10
9. MTK Budapest 9 2 3 4 4–11 –7 9
10. Diósgyőri VTK 9 2 2 5 10–19 –9 8
11. Paksi FC 9 1 4 4 6–11 –5 7
12. Gyirmót FC Győr 9 1 4 4 4–14 –10 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik