PMFC: Mohlt és Pölöskeyt tovább fizetik, de nem játszhatnak

Vágólapra másolva!
2015.02.24. 10:36
null
Mohl Dávid Pécsen másfél szezon alatt 40 bajnokin hat gólt szerzett, de aligha lesz folytatás (Fotó: NS-archív)
Az NB I-ben sereghajtó PMFC-nél tovább húzódik Mohl Dávid és Pölöskey Péter ügye. Mint ismert, a szakmai stáb már decemberben közölte, hogy nem számít a két játékosra, és bár voltak irántuk érdeklődő klubok, egyezség nem született, és a tegnapi átigazolási határidőig a szerződésüket sem bontotta fel a klub. Így jelen állás szerint továbbra is kapják a fizetésüket, miközben még az edzéseket sem látogathatják.

 

A télen már Mohl Dávid és Pölöskey Péter is nyilatkozott arról, hogyan lehetetlenült el a helyzete Pécsen. Hétfőn még arról írtunk, hogy megoldás születhet, és a klub szerződést bonthat a játékosokkal, de erre végül nem került sor az átigazolási határidő hétfői zárásáig. Ezt követően már hiába szakítana velük a klub, legközelebb csak nyáron írhatnának alá új együtteshez.

„Nem bontottak velünk szerződést, és ebben nem látjuk a logikát. A fizetésemet megkapom, de edzéseken nem vehetek részt, és nem is kötelezett semmire a klub, nem is kell Pécsen lennem” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online-nak a védőként és középpályásként is bevethető Mohl Dávid, aki ennek ellenére Pécsen tartózkodik és a csapattól külön készül.

Azt azonban ő sem tudja, hogy mire, hiszen az NB I-ben nem számolnak vele, és a hasonló cipőben járó Pölöskey Péterrel sem. Magyarországon pedig már nem tudnak klubot váltani.

„Három-négy csapat is érdeklődött, de a klubok között nem született egyezség. Még külföldön is lett volna lehetőségem, de a PMFC miatt ez sem valósulhatott meg” – tette hozzá Mohl, akinek még másfél évig szól a szerződése Pécsen.

„Mivel Pölöskey Péternek és Mohl Dávidnak is évek vannak hátra a szerződéséből, nem mondunk le róluk ingyen, szeretnénk értékesíteni őket az átigazolási piacon – fogalmazott korábban az üggyel kapcsolatban Győri János, a PMFC ügyvezetője. – Nyilván ha tartozna nekik a klub, az más tárgyalási alapot jelentene, de nálunk szó sincs ilyesmiről. Jelenleg az utánpótláscsapattal edzhetnek, használhatják a létesítményt, illetve engedélyeztük, hogy máshol próbajátékon vegyenek részt. Nem akarunk kiszúrni velük, üzletről van szó. Ha van, aki fizet értük, miért bontsuk fel a szerződésüket?”

Pécsen nem először fordul elő, hogy a klub nézeteltérésbe kerül a saját játékosával, aki még az edzéseket sem látogathatja. Évekkel ezelőtt Lovrencsics Gergőt még az öltözőbe sem engedték be, a játékvezetői öltözőben kellett öltöznie, miután nem hosszabbított szerződést, míg az előző szezonban Koller Krisztiánt „száműzték” az első kerettől hasonló okok miatt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Dimitar Makriev (bolgár, szabadon igazolható volt – legutóbb South China, Hongkong), Branko Ojdanic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható volt, legutóbb Kozara Gradiska – Bosznia-Hercegovina), Branko Pauljevics (szerb, Partizan Beograd – Szerbia), Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható volt, legutóbb FK Sarajevo – Bosznia-Hercegovina), Ivor Weitzer (horvát, NK Zadar – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek:

Távozók: Wittrédi Dávid (DVSC, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe távozók: Beke Péter (Kozármisleny), Lantos Levente (Kozármisleny), Pókos Máté (Kozármisleny)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Gránicz Patrik, Mohl Dávid, Pölöskey Péter

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik