PMFC: megműtötték a fiatal védőt, aki gyorsan visszatérne

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.10. 19:02
A labdarúgó NB I-ben szereplő Pécsi MFC hivatalos honlapján adta hírül, hogy a csapat fiatal védője, Fodor Ferenc sikeres műtéten esett át, és hamarosan megkezdheti a rehabilitációját is.

„Két hete, a kecskeméti mérkőzést megelőző edzésen aláfordult a térdem egy szerencsétlen mozdulatot követően. Ezután az MRI-felvétel kimutatta, hogy a szalagok épek, csak a porc sérült meg a térdemben. Tegnap mentem Székesfehérvárra, hogy megműtsenek. Ott a beavatkozás előtt átestem az ilyenkor szokásos vizsgálatokon, felcsatolták az infúziót és a gerincembe kaptam az érzéstelenítőt, ezután artroszkóppal megműtötték a térdemet” – számolt be az eseményekről a pmfc.hu-nak a fiatal védő.

Fodor szeretné mihamarabb megkezdeni az edzésmunkát a pécsieknél, azonban a szombati, Lombard Pápa elleni hazai mérkőzésen még biztosan nem léphet pályára.

„Jól vagyok, bár a műtét megviselt. A rehabilitációt hamarosan megkezdhetem, várhatóan úszás és gyógytorna szerepel a programban. Remélem, minél hamarabb rendbe jövök, mert hiányzik a játék és a csapat” – tette hozzá Fodor.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik