NB I: Pintér Attila Neuert állítja példaként Szappanos elé

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2021.05.04. 14:14
null
Szappanos Péter is elismeri, hibázott a Ferencváros második góljánál (Fotó: Tumbász Hédi)
A labdarúgó NB I 32. fordulóját követően már több helyzetértékeléssel, statisztikával is jelentkeztünk már, illetve összegyűjtöttük a bajnokság még nyitott kérdéseit is. Ezúttal, szokásos visszapillantónkban fókuszban Pintér Attila mezőkövesdi vezetőedző kifakadása a Ferencváros elleni vereség után, szó lesz a kispesti Mohamed Mezgrani bennmaradást érő góljáról és a paksi Hahn János jövőjéről is.

A FORDULÓ TANULSÁGA – FERENCVÁROS–MEZŐKÖVESD

Az FTC elleni, 2–1-re elveszített bajnoki után a Mezőkövesd vezetőedzője, Pintér Attila kifakadt, két nappal később elmondta, miért volt annyira dühös.

Az utóbbi hetekben jó teljesítményt nyújtott a Mezőkövesd Zsóry, a Ferencváros elleni mérkőzésen 2–1-re mégis kikapott a már bajnokként pályára lépő együttestől. Hogy jól futballoztak Cseri Tamásék, bizonyítja, amióta Bogdán Ádám áll a zöld-fehérek kapujában, nem volt annyi védeni valója, mint szombaton, számos bravúrt mutatott be, azonban Dino Besirovic bombáját nem védhette a 20-szoros válogatott. Sokáig úgy tűnt, döntetlenre végződik a találkozó, ám az utolsó előtti percben az amúgy szintén jól védő Szappanos Péter egyetlen hibája megpecsételte a vendégek sorsát. Pintér Attila a mérkőzés utáni pillanatokban kendőzetlenül kritizálta kapusát, kíváncsiak voltunk, két nappal a találkozó után miként vélekedik a 89. perc eseményeiről.




„A meccs után sem akartam, s most sem kívánok senkit sem megbántani
– mondta határozottan az 54 éves szakember. –Ettől azonban tény, kapusunk nagyot hibázott, mégpedig azért, mert rosszul felmérve a helyzetet, olyan játékostársát akarta fejjel megjátszani, aki ellentétes irányba mozgott, így aztán Farkas Dániel nem szerezhette meg a labdát, s ebből kaptuk a mérkőzést eldöntő gólt. Ha körülnézünk a profi világban, vagy ha csak Manuel Neuer, a Bayern München válogatott kapusa mozgását vizsgáljuk, látható, hasonló esetben felméri a helyzetet, s eldönti, ment vagy megjátssza-e a labdát. Ha Szappanos Péter menteni akar, lehet, mi fordulhatunk a Fradi kapujára. Érdemes megnézni, hogy az eset előtt Samy Mmaee, a Fradi belső védője mentés közben hatalmas erővel rúgta előre a labdát, s ebből alakult ki a hazai helyzet. Kapusunk rossz helyzetfelmérése a mérkőzés fájdalmas tanulsága.”

Megkerestük Szappanos Pétert, aki igazat adott vezetőedzőjének, elismerte, valóban meg akarta játszani a labdát. A Mezőkövesd 30 éves kapusa elmondta, bár jót akart, tanult az esetből, hasonló szituációban egészen biztos, hogy másképp döntene. V. GY.

A FORDULÓ LEGÉRTÉKESEBB LÖVÉSE – MOHAMED MEZGRANI

Mohamed Mezgrani bombagóljával a Bp. Honvéd elkerülte a kiesést, de az algériai-belga védő szerződése több csapattársához hasonlóan az idény végén lejár.

A FORDULÓ UTÁNI NYITOTT KÉRDÉSEK
A DVTK nem dönt rekordot, a Fradi még dönthet

Bár – véleményünk szerint – a mezőkövesdi Dino Besirovic szerezte a forduló gólját, vélhetően Mohamed Mezgrani sem búslakodott a hétvégén, miután az 53. percben 28 méterről bombázott a budafoki kapu jobb oldalába, megszerezve első gólját Magyarországon. A szülei révén algériai, de már Belgiumban születő jobb oldali védő góljával a Bp. Honvéd 1–0-ra legyőzte a sereghajtó Budafoki MTE-t, s így biztosította helyét az élvonalban a következő idényre. Mivel mindeddig kétséges volt, hogy a kispestiek benn maradnak-e az NB I-ben, a vezetőség is kivárt a tárgyalásokkal. Márpedig a jelenlegi keretből június 30-án Djordje Kamber, Ivan Lovric, Mohamed Mezgrani, Nagy Gergő és Tomás Tujvel szerződése is lejár, s miként arról korábban lapunk beszámolt, korántsem biztos, hogy a góllövőlistán tizenhárom góllal a második helyen álló Gazdag Dániel az ősszel is a piros-feketéknél folytatja.

„Gazdag Dániel huszonöt éves, és éppen olyan középpályás, amilyet a Union keres, amilyenre a klubnak szüksége van” – jelent meg április végén a Philadelphia Inquirer című lapban, vagyis az MLS-ben szereplő Philadelphia Union szerződtetné a hatszoros válogatott játékost. Távozása csak megerősítené Horváth Ferenc vezetőedző meglátását, amely szerint rossz összetételű a keret, mivel rengeteg a védő és a támadó, de a középpályássor erősítésre szorulna. Egyre inkább valószínű, hogy kapus érkezik: Szappanos Péter szerződhet Kispestre, ő jelenleg a Mezőkövesd Zsóry labdarúgója. Az is biztos, hogy az engedélyeztetéseket követően a Bp. Honvéd már a Bozsik Arénában fogadhatja ellenfeleit. T. N.

A FORDULÓ KÉRDÉSE – MARAD-E PAKSON HAHN JÁNOS?

Ahogy arról hétfőn beszámoltunk, a lengyel élvonalban szereplő Piast Gliwice, a Slask Wroclaw és a Wisla Kraków is szerződtetné a paksi Hahn Jánost, de török élvonalbeli és német másodosztályú klub is érdeklődik iránta.

„Értesültem a hírről, de egyelőre csak érdeklődésről tudok beszámolni, tárgyalásokról nem – mondta lapunk megkeresésére a Puskás akadémia elleni 4–2-es győzelem után a Paksi FC 26 éves csatára, akit 2024 júniusáig szerződés köt a zöld-fehérekhez. – Szívesen kipróbálnám magam légiósként, motivál a kihívás. Szeretem Paksot, szeretem a klubot, s mivel Magyarországon csak a Ferencváros emelkedik ki a mezőnyből, a többi csapat szinte azonos esélyekkel játssza mérkőzéseit, nem is gondolkodtam azon, hogy itthon váltsak egyesületet. Sőt egyelőre az utolsó fordulóra figyelek, mert Kisvárdán is szeretnék még hozzátenni a góljaimhoz.”

Hahn János az utolsó forduló előtt 22 találattal vezeti a góllövőlistát, s lényegében kijelenthető, hogy megnyerte a versengést. Márpedig a tizenkét csapatos mezőny 2015-ös bevezetése óta az aktuális gólkirály még a húsz gólt sem érte el. Teljesítményét természetesen Marco Rossi szövetségi kapitány sem hagyta, hagyja figyelmen kívül, s az olasz szakember korábban elmondta, mindenképp meghívja a támadót az Európa-bajnokságra készülő válogatott bő keretébe.

„Megtiszteltetés számomra, hogy a szövetségi kapitány bizalmat szavaz nekem, s azon leszek, hogy a szűkített keretbe is bekerüljek. Ugyanakkor korábban is elmondtam, több évadon keresztül tartó hasonló teljesítményre lenne szükségem, hogy állandó helyet követelhessek magamnak a válogatott keretében.”

Mindenesetre az ajánlólevél megfelelő, elvégre egy csatárt valóban a góljai minősítenek.

„Ez így van, és ezért is bosszantott, hogy kihagytam pénteken a tizenegyest a Puskás Akadémia ellen. Rosszul döntöttem, túlságosan erősen rúgtam meg a megemelt labdát, és a lécet találtam el. Ekkor még az ellenfél vezetett egy-nullára, szóval ideges voltam, nehogy a hibám miatt kapjunk ki. Szerencsére ezúttal a csapattársaim javítottak helyettem, s végül négy-kettőre nyertünk.”

Az idény során olyan gyakran azért nem hibázott közvetlenül a kapu előterében, elvégre a pénteki volt a második kihagyott tizenegyese, az előzőt még január 30-án, a ZTE FC elleni bajnokin (4–4) rontotta el. Mindezek mellett hat büntetőnél eredményes volt, s 22 góljából egyet szerzett a tizenhatoson kívülről.
T. N.

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NB I, 2020–2021, 32. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
ÁPRILIS 29., CSÜTÖRTÖK
DVTK–Újpest FC 0–0
Miskolc,DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
zárt kapuk mögött
MTK Budapest–Mol Fehérvár FC 1–3
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
zárt kapuk mögött
ÁPRILIS 30., PÉNTEK
Paksi FC–Puskás Akadémia 4–2
Paks,Paksi FC StadionZierkelbach Péter
zárt kapuk mögött
MÁJUS 1., SZOMBAT
ZTE FC–Kisvárda 0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaBognár Tamás
975
Ferencvárosi TC–Mezőkövesd 2–1Budapest,Groupama ArénaBerke Balázs
3627
MÁJUS 2., VASÁRNAP
Budafoki MTE–Budapest Honvéd 0–1
Budapest,Budafoki MTE SporttelepVad II István
1200
Az NB I góllövőlistája itt!
NB I, 2020–2021, 33. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
MÁJUS 7., PÉNTEK
20.00: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
MÁJUS 8., SZOMBAT
17.00: Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport+)
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
19.30: Újpest FC–ZTE FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
MÁJUS 9., VASÁRNAP
17.30: Puskás Akadémia–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport+)
Felcsút, Pancho Aréna
17.30: DVTK–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Miskolc,DVTK Stadion
17.30: Kisvárda–Paksi FC Kisvárda, Várkerti Stadion
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC3222 9 167–21+4675
2. Puskás Akadémia3217 41147–42 +555
3. Mol Fehérvár3215 8 964–38+2653
4. Paksi FC3214 81075–59+1650
5. Kisvárda3211101125–35–1043
6. MTK Budapest3211 91243–44 –142
7. Újpest FC3211 61541–63–2239
8. Mezőkövesd3210 91335–45–1039
9. Zalaegerszegi TE3210 71554–53 +137
10. Budapest Honvéd32 9101345–46 –137
11. Diósgyőri VTK32 9 61734–49–1533
12. Budafoki MTE32 7 61934–69–3527
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik