PFLA: Hajdúch kétéves szerződést kötött a felcsútiakkal

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.06.28. 16:42
Mint arról már beszámoltunk, a korábbi kaposvári kapus, Lubos Hajdúch a labdarúgó NB I egyik újoncánál, a Puskás Akadémia FC-nél folytatja a pályafutását. A 33 esztendős, ötszörös szlovák válogatott Hajdúch pénteken kétéves szerződést írt alá a felcsúti csapattal – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

„Csak jót hallottam a Puskás Akadémia FC-ről, és nagyon sokat nyomott a latban, hogy Benczés Miklós vezetőedző éreztette velem, szeretné, ha Felcsútra igazolnék. Mindent elkövetek, hogy új együttesemben kihozzam magamból a maximumot. Újonccsapatként az a célunk, hogy fiatal tehetséges játékosaink megszokják az élvonal légkörét, de én akkor lennék elégedett, ha már az első évben a középmezőnyben végeznénk!” – nyilatkozta Lubos Hajdúch a pfla.hu-nak az aláírást követően.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:Bertus Lajos (KTE), Lubos Hajdúch (szlovák, Kaposvári Rákóczi)
Távozik/távozhat:Chukwucheben „Morris” Enete (nigériai, Videoton FC), Kleinheisler László (Videoton – kölcsönből vissza), Nagy Dániel (Videoton – kölcsönből vissza), Papp Szilárd (Siófok)
Kiszemeltek: Fejes András (Videoton), Németh Norbert (Egri FC),Enes Sipovic (bosnyák, Otelul Galati – Románia)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik