Példa nélküli eset – ilyen még sohasem történt az NB I-ben!

Vágólapra másolva!
2016.08.08. 14:52
null
A hazai csapatok közül a Paks sem szerzett gólt a negyedik fordulóban (Fotó: Földi D. Attila)
A labdarúgó NB I 4. fordulóját követően is visszatekintünk a mögöttünk hagyott hétvége érdekességeire, de az olimpia miatt ezúttal rövidebb formában. Azonban így sem megyünk el amellett, hogy példa nélküli eset tanúi lehettünk a magyar élvonalban a hétvégén...

NEM SZEREZTEK GÓLT A HAZAIAK – A HÉT SZTORIJA

A nela.hu segítségével visszalapoztunk a labdarúgó NB I történelemkönyvében, és kiderült, hogy az NB I 1935-ös létrejötte óta a legutóbbi játéknapig nem fordult elő, hogy 12 csapatos bajnokság valamelyik fordulójában egyetlen gólt se szerezzenek a hazai csapatok.

A mögöttünk hagyott hétvégén ugyanis ezt a „bravúrt” sikerült összehoznia a Paks, DVTK, Vasas, Mezőkövesd, Gyirmót, MTK hatosnak. Ezek a csapatok szerepeltek pályaválasztóként a legutóbbi fordulóban, de egyik együttes sem szerzett gólt, sőt, a Paks kivételével a többi csapat ki is kapott.

Az eddig egyszer fordult elő, még az előző idény utolsó fordulójában, hogy csak egy hazai csapat szerzett gólt, akkor egyedül a Puskás Akadémia volt eredményes pályaválasztóként a Honvéd elleni, 2–1-re megnyert találkozón, a másik öt meccsen gól nélkül maradtak a hazai gárdák.

Olyan viszont sem az előző idényben, sem 2001 és 2004 között, sem pedig az 1930-as és az 1950-es években (amikor még 12 csapat szerepelt az élvonalban) nem fordult elő, hogy egyetlen hazai gárda se szerezzen gólt. A magyar első osztályú labdarúgó-bajnokság teljes történetét nem vizsgáltuk, de gyanítható, hogy a többi szezonban, amikor 12-nél több csapat szerepelt az élvonalban – azaz több találkozót rendeztek egy-egy fordulóban – sem volt ilyenre példa. Ezt erősíti meg saját statisztikai kimutatásaira hivatkozva a hlsz.hu is.

ISMÉT VAN GÓLERŐS CSATÁRA A HONVÉDNAK – EPPEL A FORDULÓ JÁTÉKOSA

Eppel Mártonnak hívják. A 24 esztendős támadó 2016 januárjában szerződött a kispesti csapathoz, amelyben azóta 15 élvonalbeli mérkőzésen nyolc gólt szerzett – háromszor is duplázott –, ami átlagon felüli teljesítménynek számít a közelmúltban a Honvédban játszó csatárok között. És átlagon felüli Eppel pályafutásában is, hiszen korábban 94 NB I-es meccsen az MTK-ban, a Paksban és a Dunaújvárosban összesen csak 13 gólt jegyzett.

Azt is fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy Eppel az előző idényben öt találatát három egymást követő meccsen érte el, míg ebben a szezonban a három góljából kettőt tizenegyesből rúgott, mindkettőt a hétvégén a DVTK ellen. Tegyük hozzá, a Diósgyőr ellen a góljain kívül is csapata egyik legjobbja volt.

A fővárosiaknál az elmúlt években csak három olyan csatár szerepelt, akinek a kispesti mutatója Eppelével vetekedhet. Az olasz Davide Lanzafame 2013 tavaszán tíz NB I-es meccsen öt gólt szerzett és öt gólpasszt jegyzett, míg Leandro Martínez ugyanebben az időszakban 11 találkozón hatszor volt eredményes. Souleymane Youla két szezon alatt 55 mérkőzésen 14 gólig és négy gólpasszig jutott az NB I-ben.

Eppel Márton tehát biztatóan kezdett a Honvédban, és ha jó formáját tartja, akkor az elmúlt évek legtöbb gólt szerző csatárává is válhat Kispesten.

TOVÁBBI LEGEK, REKORDOK

Nincs már százszázalékos csapat az NB I-ben, miután a Vasas kikapott az Újpesttől, míg a Ferencváros ikszelt Pakson.

Folytatódott a Haladástól 2–0-s vereséget szenvedő MTK negatív bajnoki sorozata, a kék-fehérek ebben a szezonban még nem szereztek gólt, háromszor kikaptak és egyszer ikszeltek. Az előző idénnyel együtt sorozatban már hét rúgott gól nélküli és nyolc nyeretlen meccsnél tartanak az NB I-ben.

A Ferencváros viszont egy különleges, pozitív széria közben van. Az FTC az első forduló óta vezeti a bajnokságot (a Vasas botlásával immár pontelőnnyel), és mivel az előző idényt végig vezetve nyerte meg, így sorozatban a 37. fordulót zártuk úgy az NB I-ben, hogy a Fradi áll a tabella élén.

A DVSC csatárát, Tisza Tibort szinte napra pontosan hat évvel ezelőtt, 2010 augusztus 6-án állították ki legutóbb az NB I-ben (most a Mezőkövesd–DVSC meccset augusztus 7-én rendezték). Akkor az Újpest játékosaként, Kaposváron a 70. percben, míg most Mezőkövesden a 61. percben kapott piros lapot, viszont hasonlóság még, hogy mind a két találkozót Tisza csapata nyerte meg 1–0-ra.

A hét legbalszerencsésebb játékosa a Vasas nyáron szerződtetett kapusa, Vukasin Polekszics, aki az Újpest elleni, 1–0-ra elveszített meccs hajrájában a szabadrúgásnál előre ment fejelni, de megbicsaklott a térde, és bár pontos diagnózis még nincs, biztos benne, hogy keresztszalag-szakadást szenvedett.

A hét edzője és a hét újonca címet is Debrecenbe „küldjük”. A hét edzője Herczeg András, aki beugróként, megbízott trénerként a második meccsét is megnyerte a DVSC-vel, és egyik találkozón sem kapott gólt a csapat. A Gyirmót ellen 4–0-ra, Mezőkövesden 1–0-ra győzött a Herczeg vezette Loki. A Kövesd ellen a 23 éves, saját nevelésű Kuti Krisztián szerezte a csapat győztes gólját, aki egy héttel korábban debütált az NB I-ben.

A hét gólja nálunk Danko Lazovicsé, a Videoton szerb csatára a Gyirmót ellen szerezte meg első NB I-es találatát: 20 méterről lőtt a bal felső sarokba.

NB I 2016–2017, 4. FORDULÓ
AUGUSZTUS 6., SZOMBAT HELYSZÍN
NÉZŐSZÁMOK
Paks–Ferencváros 0–0 Paks, Paksi Stadion4217
DVTK–Honvéd 0–3 Miskolc, DVTK-stadion 3797
Vasas–Újpest 0–1 Budapest, Illovszky-stadion4629
AUGUSZTUS 7., VASÁRNAP
Mezőkövesd–DVSC 0–1
Mezőkövesd, Városi Stadion3248
Gyirmót FC Győr–Videoton 0–4
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion2000*
MTK–Haladás 0–2 Dunaújváros, Dunaújvárosi Stadion316
*Becsült adat

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 4 3 1 10– 3 +7 10
2. Vasas FC 4 3 1 6– 3 +3 9
3. Budapest Honvéd 4 2 1 1 6– 2 +4 7
4. Debreceni VSC 4 2 1 1 7– 4 +3 7
5. Újpest FC 4 2 2 3– 4 –1 6
6. Diósgyőri VTK 4 2 2 6–11 –5 6
7. Szombathelyi Haladás 4 1 2 1 5– 5 0 5
8. Mezőkövesd Zsóry FC 4 1 2 1 4– 4 0 5
9. Videoton FC 4 1 1 2 7– 5 +2 4
10. Paksi FC 4 3 1 2– 3 –1 3
11. Gyirmót FC Győr 4 2 2 2–10 –8 2
12. MTK Budapest 4 1 3 0– 4 –4 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik