Paks: újabb fiatal játékos kapott profi szerződést az élvonalbeli klubnál

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 19:18
null
Rafael Zoltán 16 évesen írhatta alá profi szerződését a Pakssal (Fotó: paksifc.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be a Paksi FC, hogy Zoltán Rafaellel is profi szerződést kötött az együttes. A Tolna megyei klub korábban öt fiatallal kötött megállapodást.

 

A támadóként bevethető 16 éves futballista 2018 óta erősíti a paksi együttest (2018 szeptemberében a Kecel FC-től igazolt át Paksi FC-hez). A játékos a klub közleménye szerint a nála jóval idősebb korosztályokban is megállta a helyét. „Rafael kiemelkedő, átlagon felüli sebességgel rendelkezik. Gólérzékeny, és ha helyzetbe kerül, jó arányban értékesíti is azokat, a kapu előtt tehát igen értékes játékosról beszélünk” – mondta a PFC hivatalos oldalának a klub utánpótlásszakág-vezetője, Péter Norbert.

Zoltán Rafael az elmúlt idényben már a felnőttek között is bemutatkozott, hiszen tíz mérkőzésen pályára lépett az NB III-ban a Paksi FC tartalékcsapatában.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd), Kinyik Ákos (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Pethő Bence (Budaörs), Simon Barnabás (Haladás)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Forgács Dávid (Szentlőrinc)?, Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Görög Gergő, Gyurkits Gergő, Kovács Flórián, Kovács László, Pesti Zoltán, Zoltán Rafael
Kiszemeltek: Nagy Gergely (AEL Larissza – Görögország)
Távozók: Holczer Ádám (Tiszakécske), Vági András (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (Diósgyőri VTK)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Tamás Olivér (Mol Fehérvár)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik