Tomiszlav Szivics és Haraszti Zsolt a megállapodás bejelentésekor (Fotó: paksifc.hu)

 

Korábban beszámoltunk róla, hogy információink szerint hétfőn tárgyalnak a felek, majd egyből be is jelentik a megállapodást.

Az 52 éves szakember két és fél év után tér vissza a magyar élvonalba, egyéves szerződést kötött a Pakssal. 

„Jó újra a paksi családhoz, ismerős emberekhez és barátokhoz tartozni. Nagy bizonyítási vággyal érkeztem, és szeretném kihasználni azt a lehetőséget, amit az élettől kaptam, hogy ismét itt lehetek. Annak ellenére, hogy az elmúlt években nem volt csapatom, folyamatosan követtem az OTP Bank Liga küzdelmeit, hol a televízióban, hol személyesen. Természetesen a Paks összecsapásait is figyelemmel kísértem, ráadásul a mostani keretben is vannak olyan játékosok, akikkel már dolgoztam együtt” – fogalmazott a Paks honlapjának Szivics.

„Mindenképpen olyan edzőben gondolkodtunk, aki már volt csapatunk élén, mivel egy nagyon gyors és rövid nyári felkészülési idény elé nézünk. Úgy gondoltuk, az a legjobb megoldás számunkra, ha egy olyan trénerrel kötünk megállapodást, aki ismeri klubunkat. Ebből adódóan Szivics mester mellé tettük le a voksunkat, és reméljük, döntésünk a későbbiekben helyesnek bizonyul majd” – mondta Haraszti Zsolt ügyvezető.

A szerbiai szakember a 2012–2013-as bajnokságban már dolgozott a zöld-fehéreknél, a 6. fordulóban vette át a csapatot, hogy aztán az idény végén átadja a helyét Horváth Ferencnek. Korábban éveken át dolgozott a magyar futballban, volt a Kecskemét, a Diósgyőr és a Mezőkövesd szakvezetője is. Edzői pályája legutóbbi állomása éppen a Mezőkövesd, ahonnan 2017 májusában közös megegyezéssel távozott.

Tomiszlav Szivics Csertői Aurélt váltja a paksi kispadon.

A 2018–2019-ES IDÉNY VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC 33 23 5 5 72–27 +45  74
2. Mol Vidi FC 33 18 7 8 53–37 +16  61
3. Debreceni VSC 33 14 9 10 44–39 +5  51
4. Budapest Honvéd 33 13 10 10 46–38 +8  49
5. Újpest FC 33 12 12 9 38–28 +10  48
6. Mezőkövesd Zsóry FC 33 12 8 13 45–40 +5  44
7. Puskás Akadémia FC 33 11 7 15 36–45 –9  40
8. Paksi FC 33 9 12 12 33–46 –13  39
9. Kisvárda 33 10 8 15 36–48 –12  38
10. Diósgyőri VTK 33 10 8 15 36–57 –21  38
11. MTK Budapest 33 10 4 19 42–56 –14  34
12. Szombathelyi Haladás 33 8 6 19 31–51 –20  30