Paks: tíz év után távozik a volt fradista – Pécsen folytatja

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.24. 11:59
null
Bartha László több mint tíz év után távozik Paksról (Fotó: Unger Tamás)
Tíz év után távozik az NB I-es Paks labdarúgócsapatától Bartha László, aki a másodosztályban, Pécsen folytatja a pályafutását – olvasható a Tolna megyei klub hivatalos honlapján.


A 33 éves középpályás csaknem 4000 nappal ezelőtt, 2010 februárjában Kozármislenyből igazolt a Pakshoz, amelynél – a klub nyilvántartása szerint – összesen 286 mérkőzésen lépett pályára, az első osztályban pedig 54 gólt szerzett és 29 gólpasszt adott. Mint a paksifc.hu írja, Bartha László 3815 napot töltött el a klubnál, ezzel két paksi, Szabó János és az idén nyáron Dunaújvárosba visszatérő Báló Tamás után az NB I harmadik leghűségesebb játékosa volt.

Eléggé friss ez az egész, még kavarognak bennem az érzések – idézi Barthát a klub hivatalos honlapja. – Nagyon nehéz most, mondhatnám a sablon szövegeket, de lerövidítve: nagyon érzékenyen érint a búcsú. Nem így képzeltem a jövőt, de sajnos így alakult. Szép időt töltöttem Pakson, sok szép meccsel, emlékkel, és az biztos, egy meccset sosem fogok tudni kiemelni. Kellemes visszagondolni azokra az időkre, mikor bajnoki ezüstöt, illetve Ligakupát nyertünk. A csapatban végig nagyszerű hangulat uralkodott, ami szerintem nagyon ritka. Aztán ott vannak az egyéni időszakjaim, mikor tizenegy gólig jutottam egy szezonban, majd nyolcig... Sosem felejtem el az életem és karrierem itt töltött, hosszú időszakát.”

A Ferencváros korábbi játékosa a jövőjéről is beszélt.

Az előbb említetteken túl persze azt is tudom, hogy az utóbbi időszak a sérülésem miatt nem úgy sikerült, ahogy kellett volna. Emiatt nagy bizonyítási vágy volt bennem, viszont az most máshol jöhet ki. Pécsről jött egy megkeresés, amely elől én sem zárkóztam el, sőt ott folytatom.”

Kisvártatva a PMFC a hivatalos honlapján be is jelentette Bartha László szerződtetését.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL
Érkezők: Ádám Martin (Kaposvári Rákóczi), Bognár István (MTK Budapest), Hegedüs Lajos (PAFC, szabadon igazolhatóként), Lorentz Márton (BFC Siófok),Nagy Richárd (Kaposvári Rákóczi), Sajbán Máté (Mezőkövesd, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Egerszegi Tamás (Diósgyőri VTK, ?), Kővári Róbert (BFC Siófok), Molnár Dominik (NK Nafta 1903 – Szlovénia), Nagy Richárd (Veszprém)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:

Kiszemeltek:
Távozók: Bartha László (PMFC), Báló Tamás (Dunaújváros), Bor Dávid (Csíkszereda – Románia), Kecskés Tamás (BFC Siófok), Kesztyűs Barna (Bp. Honvéd – kölcsön után végleg), Könyves Norbert (ZTE), Poór Patrik (Debreceni VSC, szabadon igazolhatóként), Simon Márk (szabadon igazolható – legutóbb Tiszakécske kölcsönben), Zachán Péter (Fjölnir – Izland)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Bartha László (Paksi FC), Óvári Zsolt (DVTK), Preklet Csaba (Tiszakécske), Króner Martin (Budafok), Batizi-Pócsi Balázs (Tiszakécske)
Távozók:Egyed Balázs (?), De Oliveira Ayrton (brazil, ?), Godzsajev Telmán (ukrán-magyar, ?), Szabó Dominik (?)



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik