Paks: megússza az NB III-at a csatár, irány az élvonal!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.20. 10:12
A Paks labdarúgócsapata a hivatalos honlapján jelentette be, hogy hároméves szerződést kötött Horváth Péterrel.

A 26 esztendős támadó az előző szezonban az NB II utolsó helyén végző Sopronban 26 bajnokin 13 gólt szerzett.

„Sajnos korábbi klubom, a Sopron kiesett az NB II-ből, de én szerettem volna legalább a másodosztályban tovább futballozni – mondta Horváth Péter a paksifc.hu-nak. – Közben megkerestek innen Paksról is, és azonnal igent mondtam. Így a felkészülést már itt is kezdtem meg. Ismertem az NB I-es elvárásokat, hiszen az MTK-nál nevelkedtem, ahol 2013-ban bemutatkozhattam az élvonalban. Eddig tíz NB I-es meccs van a hátam mögött, de nagyon bízom benne, hogy ez itt Pakson növekedni fog. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal is, hogy vannak előttem, vagyis nem lesz könnyű bekerülnöm a kezdőbe. De ennek a célnak rendelek mindent alá, szeretnék a csapat hasznos tagjává válni!”


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PAKSI FC-NÉL***
Érkezők:
Kelemen Dávid (Nyíregyháza, szabadon igazolhatóként), Horváth Péter (Soproni VSE), Nagy Gergely (Vasas)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Bor Dávid (Soproni VSE), Jelena Richárd (ZTE FC), Kővári Róbert (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek:
Távozók: Daru Bence (győri kölcsön után Nyíregyháza), Koltai Tamás (ETO FC Győr), Molnár Péter (BFC Siófok), Szakály Dénes (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Kölcsönbe távozók: Adamcsek Máté (Budaörs), Kesztyűs Barna (nyíregyházi kölcsön után Budaörs), Szalai András (dorogi kölcsön után Balmazújváros), Zachán Péter (Dorog), Verpecz István (Balmazújváros)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:Nikházi Márk

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik