Több lengyel csapat is szerződtetné Hahn Jánost (Fotó: Makovics Kornél/Tolnai Népújság)

 

Egy fordulóval az NB I 2020–2021-es idényének zárása előtt 22 találatot jegyző, így a góllövőlistát az egyaránt 13 gólos Gazdag Dániel, Nikolics Nemanja páros előtt kilenc találattal vezető Hahn János iránt több lengyel csapat is érdeklődik.

A transfery.info beszámolója szerint a Paks 26 éves csatárát a Piast Gliwice, a Slask Wroclaw és a Wisla Kraków is szívesen szerződtetné. A honlap arról ír, Hahnt – aki most állhatna először légiósnak – 2024 júniusáig szerződés köti a Pakshoz, így az érdeklődök nagyjából 400 ezer euróért tudnák megvásárolni a játékjogát. Kérdés, hogy ez a valós kivásárlási ára, vagy csak a becsült értéke, ugyanis a Trasnfermart is éppen 400 ezer euróra teszi a csatár értékét. Egyébként a Lengyelországban mértékadónak számító Prezglad Sportowy is ennek a három klubnak az érdeklődéséről ír, hozzátéve, hogy a csatárt az ára alapján könnyedén szerződtethetnék az NB I élcsapatai is, de a játékos elsősorban külföldi folytatásban gondolkodik.

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, az Európa-bajnokság előtt Hahn Jánosnak is megadja majd a bizonyítási lehetőséget a nemzeti csapat bő keretében, azzal pedig tovább nőhet az értéke.

Persze könnyen lehet, hogy már az Eb előtt eldől a jövője. A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a lengyel csapatok mellett török élvonalbeli és német másodosztályú klub is érdeklődik Hahn iránt.