PAFC: Fiolával és korábbi akadémistákkal vágtak neki

Vágólapra másolva!
2015.01.12. 12:20
Mai nap elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia FC is. A csapattal kezdte meg a felkészülést a Paksról szerződtetett Fiola Attila, és a három korábbi akadémista, Kleinheisler László, Nagy Zsolt és Zsótér Donát is.

Ma délelőtt megkezdte a felkészülést a Puskás Akadémia is. Ma és kedden egy edzés és orvosi vizsgálat szerepel a programban, szerdától pedig napi két tréninggel készül Benczés Miklós vezetőedző csapata.

„A többiekkel együtt kezdték meg a felkészülést az új szerzeményeink is. Itt volt a a Paksról érkező Fiola Attila, és a három korábbi akadémistánk, Kleinheisler László, Nagy Zsolt és Zsótér Donát is. A távozók oldalán csak Papp Máté, Czvitkovics Péter és Sztefan Denkovics van" – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online megkeresésére Benczés Miklós vezetőedző.

A Puskás Akadémia február 9-én tíz napos törökországi edzőtáborba utazik, ahol a csapat cseh, lengyel, bosnyák és svéd csapatokkal is megmérkőzik. Az első felkészülési mérkőzést január 21-én a másodosztály Cegléd ellen vívják a felcsútiak.

A klub honlapjának beszámolója szerint az U21-es csapatból Koronczi Bence és Zima Ádám csatlakozik az NB I-es kerethez.

A PUSKÁS AKADÉMIA FC TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 12.
Edzőtábor: Törökország (Belek), február 9–19.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 21., szerda: Puskás Akadémia–Cegléd
Január 24., szombat: Kecskeméti TE–Puskás Akadémia 12.00
Január 28., szerda: Mezőkövesd–Puskás Akadémia
Január 31., szombat: Puskás Akadémia–Siófok
Február 4., szerda: Puskás Akadémia–Újpest 13.00
Február 7., szombat: Puskás Akadémia–Vasas
Február 11., szerda (Törökország): Brno (cseh)–Puskás Akadémia
Február 14., szombat (Törökország): FK Sarajevo (bosnyák)–Puskás Akadémia
Február 16., hétfő (Törökország): Halmstad (svéd)–Puskás Akadémia
Február 18., szerda (Törökország): Zaglebie Lubin (lengyel II.)–Puskás Akadémia
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők: Fiola Attila (Paks)
Kölcsönbe érkezők: Kleinheisler László (Videoton), Nagy Zsolt (Videoton), Zsótér Donát (Videoton, legutóbb Dunaújváros kölcsönben)
Kölcsönből visszatérők:
Barcsay Márk (Csákvár)
Az utánpótlásból felkerültek:
Koronczi Bence, Zima Ádám
Kiszemeltek: Kovács Gábor (Paks), Völgyi Dániel (Győri ETO, szabadon igazolható)
Távozók: Czvitkovics Péter (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Papp Máté (Videoton, onnan Dunaújváros, kölcsönbe)
Távozhatnak: Sztefan Denkovics (montenegrói), Lubos Hajdúch (szlovák), Renato Kelic (horvát, érdeklődnek iránta: Lech Poznan – Lengyelország)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik