PAFC: Bravúr lenne a bennmaradás - Benczés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 08:51
Benczés Miklós, a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia vezetőedzője csapata honlapján értékelte esélyeiket a Lombard Pápa elleni mai bajnoki rajt előtt.

„A pénteken rajtoló NB I-es idény nagyon sok játékosunknak újdonság lesz. Nagyon bízom a srácokban, óriási lehetőséget kaptak az élettől, amit reményeink szerint kihasználnak. A felkészülés rendben volt, sajnos egy-két játékos kiesését megsínylettük, gondolok elsősorban Szakály Dénesre, aki alapember volt az NB II-es bajnokcsapatban, de súlyos sérülést szenvedett. Már megoperálták és várhatóan hónapokon keresztül nélküle kell bizonyítanunk. Érkeztek azonban új igazolások, és ezek az erősítések hozzá tudnak majd tenni a csapatjátékunkhoz. Legújabb szerzeményünk, Tischler Patrik is tud nekünk segíteni a céljaink elérésében” – mondta Benczés a pfla.hu-nak.

A Puskás Akadémia ma 19 órakor a Lombard Pápa ellen idegenben kezdi meg a bajnokságot. A felcsútiak vezetőedzője elmondta: céljuk a 2013–2014-es idényben a bennmaradás lesz, és már az első fordulóban meg akarják szerezni első győzelmüket.Benczés a pfla.hu-nak.

A Puskás Akadémia ma 19 órakor a Lombard Pápa ellen idegenben kezdi meg a bajnokságot. A felcsútiak vezetőedzője elmondta: céljuk a 2013–2014-es idényben a bennmaradás lesz, és már az első fordulóban meg akarják szerezni első győzelmüket.

„Mi összesen három játékost szerződtettünk. Lubos Hajdúch, Bertus Lajos és Tischler Patrik csatlakozott hozzánk. Örültem volna, ha tervezett igazolásaink hamarabb jönnek Felcsútra, de nem esünk kétségbe, van még idő az átigazolási időszak végéig. Nem lennék elégedett a döntetlennel Pápán, hiszen mindig a győzelem igényével lépünk pályára. A célunk a bennmaradás. Fiatal, NB I-es rutin nélküli játékosainktól bravúr lenne, ha kiharcolnák, hogy a következő idényben is élvonalbeli futballisták legyenek” – tette hozzá Benczés.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik