Növekvő érdeklődés – 400 ezer fogadás a Honvéd–Kövesd meccsre

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.06.12. 08:53
null
A televíziónézők és a fogadók körében is népszerűek a magyar futballmeccsek, amiket egyre több országban közvetítenek (Fotó: Dömötör Csaba, archív)
A koronavírus-járvány miatti szünet után több szinten megnövekedett a labdarúgó NB I meccsei iránti érdeklődés – ennek bizonyítéka, hogy egyre több országban vásárolták meg a magyar élvonal közvetítési jogait, a Szerencsejáték Zrt.-től pedig megtudtuk, a fogadási kedv is jelentősen megnőtt a hazai bajnokik kapcsán.

 

 

MEGNŐTT AZ ÉRDEKLŐDÉS AZ NB I IRÁNT

A múlt héten azzal hívta fel magára a figyelmet a magyar labdarúgás a világsajtóban, hogy miután elsők között megnyitotta kapuit a nézők előtt, a Bp. Honvéd–Mezőkövesd Magyar Kupa-döntőt mintegy tízezren tekintették meg a Puskás Arénában, miközben a legtöbb újra induló európai bajnokságban egyelőre csak zárt kapuk mögött rendezhetnek mérkőzéseket.

Ráadásul közben egyre több országban közvetítik a különböző sporttelevíziók az NB I-es meccseket. Már beszámoltunk róla, hogy Ukrajna után a Telekom Srbija tulajdonában levő Arena Sport révén az egykori Jugoszlávia tagköztársaságai közül Szerbiában, Horvátországban, Észak-Macedóniában, Bosznia-Hercegovinában és Montenegróban is követhetők a televízióban a magyar bajnokság legérdekesebb meccsei. Ennek kapcsán megkerestük a közvetítési jogok hazai tulajdonosát, az MTVA-t, amely szűkszavúan reagált kérdéseinkre:

„A tárgyalások még folynak, ezért kérdéseikre nem áll módunkban válaszolni. A közszolgálati sportcsatorna célja, hogy közvetítéseivel népszerűsítse a magyar sportot, így a többi között a magyar labdarúgást hazánkban és külföldön. Az OTP Bank Liga közvetítésének népszerűsége töretlen, amit a nézettségi adatok is alátámasztanak.”

Az MTVA sajtóosztályának mellékelt statisztikáiból kiderült, hogy az újraindulást követő első teljes fordulóban a vasárnap esti Puskás Akadémia–Ferencváros (1–1) találkozóra voltak kíváncsiak a legtöbben, 6.4 százalékos közönségarányával és 248 ezres nézettségével a hétvége legnézettebb tévés közvetítése lett a hazai sportcsatornák között. A Budapest Honvéd–Debreceni VSC meccset 210 ezren, a szombati DVTK–Mezőkövesdet 191 ezren, a Paksi FC–Mol Fehérvár FC összecsapást 155 ezren követték az M4 Sporton.

A FOGADÁSI KEDV IS NŐTT

A Szerencsejáték Zrt.-től kapott tájékoztatásból kiderül, a márciusi 25. fordulóhoz képest közel ötvenezerrel több egységnyi fogadás érkezett a kényszerszünet után, május végén rendezett legnépszerűbb meccsekre.

Általánosságban elmondható, hogy a fogadók körében is érezhető várakozás övezte a magyar élvonal folytatását – fogalmaz a Szerencsejáték Zrt. a kérdéseinkre adott válaszlevelében. – Ezt jól jelzi, hogy a május 27-én pótolt Újpest–FTC fővárosi derbi (394250 egységnyi fogadás), a május 30-án megrendezett Diósgyőr–Mezőkövesd összecsapás (383635 egységnyi fogadás) és az újraindulást követő első NB I-es találkozó, az 1. fordulóból elhalasztott FTC–Debrecen mérkőzés (380694 egységnyi fogadás) is a népszerűségi lista első felében végzett, ha összevetjük a kényszerszünetet megelőző utolsó két, márciusi fordulót és a májusi-júniusi folytatást. Az említett három találkozó kapcsán több mint 164 millió forint került kifizetésre a kiegészítő fogadási lehetőséggel együtt.”

Hozzáteszik, az újrakezdést követő hazai meccseket tekintve a legnépszerűbb összecsapás 395668 egységnyi fogadással a Bp. Honvéd–Mezőkövesd Magyar Kupa-finálé. A tippmixelők több mint 74 millió forintot nyertek a kupadöntővel. A járványhelyzetet megelőző márciusi mérkőzések közül a Fehérvár–Diósgyőr találkozó volt a legnépszerűbb, 346586 fogadáskötéssel, míg akkor a legjobb befektetésnek a 2–1-es hazai győzelemmel végződő Diósgyőr–Újpest erőpróba bizonyult, csaknem 39 millió forintos nyereményt biztosított a Tippmix-játékosok részére.

Ugyanakkor azt is megtudtuk, hogy az NB I-es meccsekre érkező egységnyi fogadások száma nem versenyez a topligák közül elsőként újraindult német Bundesliga adataival, melynek öt májusi mérkőzése is 700 ezer fölötti fogadással zárt (a legnépszerűbb a Hoffenheim–Hertha találkozó volt, 781477 fogadással). Érdekesség, hogy a Dortmund–Bayern München rangadó nem tartozott ezek közé (678509 fogadással az összesített Bundesliga-rangsor 8. helyén zárt májusban).

FOGADÁSOK A TIPPMIXEN – MAGYAR FUTBALL*
VersenysorozatMérkőzések
Egységnyi fogadások száma
Június 3.Magyar Kupa Honvéd–Mezőkövesd 395 668
Május 27.
NB I Újpest–FTC 394 250
Május 30.NB I Diósgyőr–Mezőkövesd 383 635
Május 26.Magyar Kupa Fehérvár–Mezőkövesd 381 034
Május 23.NB I FTC–Debrecen 380 694
Június 6.
NB I Újpest–Honvéd 360 858
Május 23.Magyar Kupa Mezőkövesd–Fehérvár 349 033
Március 14.NB I Fehérvár–Diósgyőr 346 586
Március 14.NB I Debrecen–ZTE 345 359
Március 13.NB I Mezőkövesd–Puskás Akadémia 343 113

*A statisztika a márciusi és májusi NB I-es meccsek, illetve a júniusi kupadöntő alapján készült.

 

A LEGTÖBB FOGADÁS A BUNDESLIGÁBAN
MÁJUS
16. Bundesliga 1. Hoffenheim–Hertha BSC 781 477
16. Bundesliga 1. Dortmund–Schalke 04 778 218
16. Bundesliga 1. Augsburg–Wolfsburg 767 598
16. Bundesliga 1. E. Frankfurt–Mönchengladbach 721 902
16. Bundesliga 1. Düsseldorf–Paderborn 709 791
16. Bundesliga 1. RB Leipzig–Freiburg 690 182
23. Bundesliga 1. Mönchengladbach–Leverkusen 686 052
26. Bundesliga 1. Dortmund–Bayern München 678 509
23. Bundesliga 1. Wolfsburg–Dortmund 668 860
26. Bundesliga 1. Leverkusen–Wolfsburg 662 947
MÁRCIUS
7. Bundesliga 1. Mönchengladbach–Dortmund 570 154
11. Bundesliga 1. Mönchengladbach–1. FC Köln 502 811
6. Bundesliga 1. Paderborn–1. FC Köln 480 161
1. Bundesliga 1. RB Leipzig–Leverkusen 480 136
7. Bundesliga 1. Wolfsburg–RB Leipzig 477 116
Forrás: Szerencsejáték Zrt.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik