Női NB I: megvan a 600., és sorozatban az 5. - bajnok az MTK

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.01. 20:58
A női labdarúgó NB I döntőjének második, Csepelen rendezett mérkőzésén a címvédő MTK háromgólos győzelmet aratott az Astra ellen, így sorozatban ötödször hódította el a bajnoki címet. A kék-fehérek a hajrában darálták be vendéglátójukat, a csereként pályára lépő Méry Rita duplázott, de Pádár Anita sem maradt adós a góllal, ami tizenegyesből született, mégis emlékezetesre sikerült.

A bajnoki döntő második felvonásában – melyet Garami József is a helyszínen tekintett meg – az első félidőben még ismerkedtek egymással az ebben a szezonban hatodszor találkozó csapatok, de a játékrész végén így is megszerezhette volna a vezetést az MTK, ha Pádár tizennégy méterről nem a léc fölé lövi a labdát. A hazaiak a kapura szinte teljesen veszélytelenek voltak, de a védelmük többnyire jól zárt.

A második félidőben – ahogy az első meccsen is tette – az Astra már felvállalta a támadófutballt, és nem állt távol a vezető gól megszerzésétől, ám Sebestyén Györgyi nagy helyzetben nemcsak a kapus, de a kapu mellett is elpöckölte a labdát. Arra semmi nem utalt, hogy a hajrában a vendégek gólfesztivált rendeznek, pedig végül így lett.

Az MTK vezetőedzője, Medgyes Péter szűk húsz perccel a lefújás előtt pályára küldte az első mérkőzésen betaláló Méry Ritát, amivel kiválóan nyúlt bele a találkozóba.

A tapasztalt támadó a 76. percben egy szöglet utáni kavarodás végén megszerezte a vezetést (0–1), majd a kispadhoz sietett, ahol megköszönte mesterének a belé vetett bizalmat. A 88. percben – miként egy héttel ezelőtt – vitatható tizenegyest kapott az MTK, Pádár Anita pedig nem hibázott, precízen a jobb alsó sarokba gurított (0–2). A sok nagy csatát megélt, 35 esztendős támadó 600. alkalommal volt eredményes a magyar első osztályban, amelyben zsinórban 16-odszor lett gólkirálynő!

Az i-re a pontot Méry tette fel, aki a hosszabbításban egy lecsorgó labdát helyezett a kapu bal oldalába (0–3), kialakítva ezzel a végeredményt. A két csapat között nem volt háromgólnyi különbség, de a rutinosabb vendégek jól sáfárkodtak helyzeteikkel.

Az MTK sorozatban ötödször, története során hatodszor nyerte meg az NB I küzdelmeit, így a következő idényben is indulhat a Bajnokok Ligájában.

NŐI NB I
DÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Astra–MTK 0–3
(0–0)
G: Méry (76., 92.), Pádár (88. – 11-esből)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharcának végeredménye: 2–0 az MTK javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik