Női NB I: egyenlített a Fradi, a harmadik meccs dönt a bajnoki címről

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2018.05.24. 22:22
null
Fenyvesi Evelin (fehérben) ezúttal is hasznosan játszott (Fotó: Koncz György)
A Ferencváros 1–0-ra felülmúlta a címvédő MTK-t az Új Hidegkuti Nándor Stadionban a női labdarúgó NB I döntőjének második mérkőzésén, ezzel 1–1-re módosította az egyik fél második győzelméig tartó párharc állását. A finálé utolsó, harmadik meccsét jövő pénteken (június 1.) 17 órától rendezik.

 

Sosem tudjuk már meg, hogyan alakult volna a mérkőzés, ha a negyedik percben Lauren Berman lövésénél a labda a kapufáról nem az alapvonalon túlra, hanem a kapuba vágódik, de az MTK amerikai támadójának szép szólója után nem volt szerencséje, így maradt a 0–0.

Egészen a második félidő elejéig. A 49. percben Mosdóczi Evelin tolta meg a labdát Pinczi Anita mellett, aki nem akarta bántani a Ferencváros játékosát, ám a két futballista térde összeütközött, ezért a játékvezető tizenegyest ítélt. A büntetőt a sértett értékesítette, a jobb kapufa segítségével a kapuba lőtt (1–0).

AZ ÚJPEST EGY VERESÉGRE A KIESÉSTŐL

A hetedik helyért, egyúttal a kiesés elkerüléséért zajló párharc első mérkőzésén az Újpest hazai pályán 2–0-ra kikapott a Kókától, így a szezonban az összes eddigi bajnoki meccsüket elveszítő lila-fehérek egy vereségre kerültek a kieséstől.

A gól után megnyugodott az első félidőben idegesen játszó Fradi, de nem tudta növelni az előnyét, mert Szabó Viktória és Pusztai Sára is kihagyta ígéretes helyzetét – utóbbi játékosnak szerencséje sem volt, a kapufát találta el.

Az MTK játékában ezúttal nem volt benne a gól, Berman kapufájától eltekintve a címvédő nem jelentett sok veszélyt Németh Júlia kapujára. Jó hír azonban a kék-fehérek szurkolóinak, hogy az utolsó tíz percre beállhatott a 19 éves Oláh Adrienn, aki egy téli teremtornán súlyos vesesérülést szenvedett Németországban, ahonnan csak napokkal később térhetett haza.

„Ha egy ilyen büntető el tud dönteni egy meccset, akkor be lehetne fújni tízet” – értékelt a mérkőzés után csalódottan az M4 Sport kamerája előtt Szabados György, az MTK vezetőedzője.

Az aranycsata mindent eldöntő harmadik felvonására június elsején, pénteken kerül sor a Kocsis Sándor Sportközpontban.

NŐI NB I
DÖNTŐ, 2. MÉRKŐZÉS
MTK–Ferencváros 0–1 (0–0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion. Vezette:
Kiss Anikó Tünde
MTK: Szőcs – Tóth B., Turányi, Demeter, Pinczi (Czellér, 74.) – Nagy L. (Oláh A., 81.), Papp D., Farádi-Szabó, Szabó Zs. – Csányi – Berman (Mátyás, 62.). Vezetőedző: Szabados György
FERENCVÁROS: Németh J. – Mosdóczi, Csigi, Szeitl, Zlidnis – Csiki (Bognár E., 83.) – Poljak, Fenyvesi E., Szabó V. – Bulatovics (Horváth Zs., 89.), Kocsán (Pusztai, 76.). Vezetőedző: Dörnyei Balázs
G: Mosdóczi (49. – 11-esből)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–1

A 7. HELYÉRT, 1. MÉRKŐZÉS
Újpest FC–Kóka 0–2
(Nagy V. 53., Vidovenyecz 83.)
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc állása: 1–0 a Kóka javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik