Női NB I: drámai meccs - előnyben az MTK a fináléban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.05.25. 21:42
A női labdarúgó NB I döntőjének első mérkőzésén a címvédő MTK hazai pályán, a Hidegkuti-stadionban 2–2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 4–3-ra megverte az Astrát, amely a szétlövés során kétszer is eldönthette volna a meccset. Győzelmüknek köszönhetően a kék-fehérek 1–0-s előnyre tettek szert az egyik fél második győzelméig tartó párharcban.

Az első félidőben az MTK játszott fölényben, mégis az Astra szerezte meg a vezetést, amely második komoly lehetőségét már gólra váltotta – Sebestyén Györgyi közeli lövését még hárította Szőcs Réka, a magyar válogatott első számú kapusa, de a kipattanót Godvár Katalin közelről a hálóba kotorta.

Sokáig azonban nem örülhettek a vendégek, két perccel később vitatható körülmények között tizenegyeshez jutott az MTK, Pádár Anita pedig nem hibázott.

A fordulás után a hazaiak egy tetszetős akció végén átvették vezetést – Pádár passzát az ajtó-ablak helyzetben lévő Méry Rita váltotta gólra –, a folytatásban azonban magához ragadta a kezdeményezést a szerkezetet váltó vendégcsapat, amely a házi gólkirálynő, Sümegi Éva jóvoltából megérdemelten kiegyenlített.

A rendes játékidő letelte után jöhetett az idegölő tizenegyespárbaj. Az első négy sorozatban a hazaiak két játékosának kísérletét is hárította Kovács Klaudia, így az Astrának kétszer is lehetősége nyílt pontot tenni a mérkőzés végére, de mindkét esetben fölé lőtt a soron lévő játékos. A hirtelen halál első körében a hazaiaktól Hummel-Smuczer Angéla nem hibázott, ellentétben a rózsaszín mezesek rutinos támadójával, Fogl Katalinnal, aki szintén nem találta el a kaput.

Az MTK közönségcsalogató és drámai végkimenetelű mérkőzésen megőrizte pályaelőnyét, s 1–0-ra vezet az egyik fél második sikeréig tartó párharcban. Folytatás jövő vasárnap Csepelen.

NŐI NB I
DÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
MTK–Astra 2–2
(1–1) – tizenegyesekkel 4–3
G:
Pádár (45+1. – 11-esből), Méry (51.), ill. Godvár (44.), Sümegi (77.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik