Női NB I: az újonc elleni vereség után lemondott a szombathelyi edző

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.11.01. 16:09
Lemondott posztjáról Simon Attila, a Haladás Viktória női labdarúgócsapatának vezetőedzője – számolt be róla a szombathelyi klub a Facebook-oldalán.

A felek közös megegyezéssel bontottak szerződést a szakember kezdeményezésére. Simon Attila az újonc Kelen vendégeként elszenvedett 1–0-s vereség után döntött a távozás mellett. A tréner csütörtökön már el is köszönt a játékosaitól.az újonc Kelen vendégeként elszenvedett 1–0-s vereség után döntött a távozás mellett. A tréner csütörtökön már el is köszönt a játékosaitól.

„Két oka van a távozásomnak – kezdte Simon Attila a Haladás Viktória Facebook-oldalán. – Az egyik az addig nyeretlen Kelen SC elleni múlt heti egy–nullás vereség, ami után nemcsak a csapat, hanem én is szégyelltem magamat – de elsősorban én vállalom a felelősséget a meccsért. A másik, hogy már nem éreztem a vezetők bizalmát, úgy láttam, nem bíztak abban, hogy velem előreléphet a gárda. Jobb eredményeket vártak tőlem, mint amilyeneket produkáltam a csapattal, pedig szerintem stílusban és játékban is sokat léptünk előre. Mindig reálisan néztem a helyzetünket, azt hangsúlyoztam, hogy a három nagycsapattal, az FTC-vel, az MTK-val és a Diósgyőrrel nem tudunk versenyezni – noha meggyőződésem, ebben az idényben megszerezhettük volna a bronzérmet.”

Simon Attila 2017 nyarán vette át a Viktória irányítását, első évében az ötödik, a másodikban a negyedik helyen végzett a csapattal az NB I-ben. A jelenlegi évadban nyolc forduló után a negyedik helyen áll a szombathelyi együttes, amely szűk két héttel ezelőtt 2–1-re legyőzte idegenben az MTK-t, az előző fordulóban azonban – mint arról már esett szó – 1–0-ra kikapott az addig nyeretlen Kelentől. Ez utóbbi találkozót követően Simon így nyilatkozott: „Nőkkel dolgozok, így nem ért nagy meglepetés. A mostani meccsnek lesznek következményei, nagyobb fegyelemmel kell dolgoznunk a folytatásban. Ezt a mérkőzést a bajnokságban már nem tudjuk jóvátenni.”

A Viktória szombaton az Astrát fogadja a bajnokságban, ezen a meccsen Kiss Tamás klubmenedzser ül majd a kispadon.

„Simon Attila szerdán közölte velünk a döntését. Mit mondjak, alaposan meglepődtünk – mondta Kiss Tamás.Úgy tudjuk tőle, hogy máshonnan kapott ajánlatot, mindenesetre ezúton is köszönjük eddigi munkáját, jól dolgozott a csapattal. Már felvettük a kapcsolatot néhány edzőjelölttel, viszont bajnokság közben nem egyszerű szabad és jó trénert találni, így az idő rövidsége miatt egyelőre jómagam ülök a kispadra az Astra ellen.”

A szombati találkozó 14 órakor kezdődik a Király Sportlétesítményben.

NŐI NB I
9. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
12.00:
Diósgyőri VTK–Szent Mihály
13.00: MTK–Kelen SC
14.00: Haladás Viktória–Astra HFC

Csütörtöki eredmény
ETO FC Győr–FTC 0–7 (Vágó F. 18., 57., 76., Pusztai 28., Diószegi 65., Hasanbegovic 68., Czellér 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencváros
9
7
1
1
39–4+3522
2. MTK 8
5
1
2
22–8 +14 16
3. DVTK
8
5
1
2
24–11+1316
4. Haladás Viktória
84
2
2
13–5+814
5. Astra HFC
8
4

4
7–14
–7
12
6. ETO FC Győr
9
3

6
11–26–159
7. Kelen SC
8
1
1
6
6–37
–31
4
8. Szent Mihály 8
2
6 6–23 –17 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik