Női NB I: az MTK hármat, az Astra hatot vágott

Vágólapra másolva!
2013.09.16. 11:44
A bajnok és kupagyőztes MTK Hungária az egy héttel ezelőtt, az Astra HFC ellen elszenvedett vereség után, Szombathelyre utazott, hogy kiköszörülje a csorbát. Ennél persze többről is szó volt a forduló rangadóján, mert tudható volt, amelyik csapat veszít, az jelentős lépéshátrányba kerül az élen száguldó Astrával szemben – függetlenül attól, hogy nagyon sok van még hátra a bajnokságból.

Az első félidő sem különösebben jó játékot, sem ziccert, de főként gólt nem hozott – tisztességgel iparkodtak a csapatok, de a gólfelelősök (a Viktóriánál Manhart, Németh és Nagy Dóra, a kék-fehérek közül Pádár, Vágó és egyre inkább Nagy Lilla is) adósok maradtak a pontos befejezéssel. Manhartnak és Pádárnak is volt lövése, Zágornak veszélyes fejese, de gól nélküli első félidő után fordultak a csapatok.

A szünet után sokkal élénkebb lett a játék, és a 47. perc meghozta az első ziccert is: Nagy Dóra tört egyedül az MTK kapujára, de 13 méteres lövését Szőcs Réka a keresztléc fölé tenyerelte. Válaszként Pádár Anita eresztett el egy veszélyes lövést, majd vezetést szerzett az MTK: az 54. percben Smuczer Angéla ugratta ki Nagy Lillát, aki okosan ívelt Földes hálójába. Nagy Dóra egyenlíthetett volna, de Manhart beadását négy lépésről mellé lőtte, majd emberhátrányba került a hazai csapat: Tóth Enikő megütötte a mezét húzó Nagy Lillát – azonnal piros lapot kapott.

Ha ezzel esetleg még nem dőlt volna el a mérkőzés, az utolsó negyedórához érve már igen: a 78. percben Pádár Anita mesteri, félmagas szabadrúgása a kapu jobb oldalába vágódott. A hajrára is maradt még egy MTK-gól, a 86. percben Vágó Fanny szögletét Demeter stukkolta kapura, a labda pedig Tóth Alexandráról került a hálóba. 3-0-ra győzött az MTK, amely főként jobb helyzetkihasználásával nőtt ellenfele fölé. A Viktória számára figyelmeztető, hogy támadói a három legerősebb csapat, az Astra, a Ferencváros és az MTK ellen egyetlen akciógólt sem szereztek.

A listavezető Astra HFC az Újpestet győzte le – sima mérkőzésen. A vendég lila-fehér csapat azonban a bekapott hat gól ellenére is dicsérhető, kapusa, Bíró Barbara csapata legjobbja volt, de a többiekre is igaz, hogy a valós tudáskülönbség ellenére is igyekeztek bátran, szervezetten futballozni. Az astrások közül főként Godvár Katalin volt elemében, a bal lábas középpályás két gólt szerzett, és emellett gólpasszt is adott.

A Femina döcögős első félidő után, háromgólos különbséggel is megérdemelten győzte le a Szegedi AK-t. A kiegyenlített első játékrész után a rákospalotaiak rákapcsoltak, és Sándor Zita első nagy lövése még csak a veszélyt jelezte, a másodiknál viszont már a keresztlécről visszapattanó labdát Horváth Hanna a hálóba fejelte. Hét perccel később Kanta Krisztina büntetőből növelte a hazai csapat előnyét, majd az i-re a pontot a 90. percben Ködmön Kinga tette fel, aki betört a kapu elé, és a tizenhatos sarkáról kilőtte a hosszú sarkot.

JET-SOL LIGA NŐI LABDARÚGÓ NB I, 6. FORDULÓ
Viktória Trend Optika FC–MTK Hungária 0–3 (0–0)
G: Nagy L. (54.), Pádár (78.), Tóth II. A. (86. – öngól)
Astra HFC–Újpesti TE 6–0 (3–0)
G: Godvár (24., 62.), Sümegi (28., 75.), Dikanová (42.), Pincze (87.)
1. FC Femina–Szegedi AK-Boszorkányok 3–0 (0–0)
G: Horváth H. (53.), Kanta (60.), Ködmön (90.)
A Budapest Honvéd–Ferencváros mérkőzést október 22-re halasztották.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik