Női futsal MK: az év játékosa triplázott, simán nyert a címvédő

Vágólapra másolva!
2014.03.29. 22:45
A női futsal Magyar Kupa Nagykátán rendezett fináléjában az Astra Kiskunfélegyházi Bulls magabiztos, 6–2-es győzelmet aratott a Tolna-Mözs ellen, így megvédte címét.

A kupadöntő gyakorlatilag már az első félidőben eldőlt, hiszen Dombó János csapata szűk negyedóra után négy, húsz perc elteltével pedig már öt góllal vezetett. Az első osztályú bajnokság alsóházi rájátszásában érdekelt Tolna-Mözs ezek után hiába nyerte meg a második játékrészt, reális esélye egy percig sem volt a győzelemre.

Az NB I listavezetőjének könnyed sikeréből három góllal vette ki a részét a csapatkapitány, Szabó Boglárka, akit 2013-ban az év legjobb női futsaljátékosának választottak, de Zágor Bernadett sem tétlenkedett – a nagypályán Romániában légióskodó magyar válogatott játékos két gólt szerzett.

NŐI FUTSAL MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Astra Kiskunfélegyházi Bulls–Tolna-Mözs 6–2
(5–0)
Nagykáta, Városi Sportcsarnok
ASTRA: Vincze – Megyes, Pincze, Zágor, Szabó B. Cserék: Sebestyén, Halászi, Dombai Nagy, Szabó N., Vidács
TOLNA: Marosi – Hodován, Simon B., Mausz, Fábián. Cserék: Bogárdi, Maláti, Folk, Schlotthauer, Orbán, Lovász, Horváth Cs., Folk, Kosztyi
Gólszerző: Szabó B. (3., 9., 13.), Zágor (14., 33.), Halászi (19.), ill. Hodován (24.), Bogárdi (36.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik