Női foci: magyar válogatott szélsőt szerződtetett az MTK

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 08:31
null
Sipos Lilla (jobbra) az Astra mezét cseréli le az MTK-éra (Fotó: Török Attila)
Nem sokkal azután, hogy bejelentette Csányi Diána, Szemán-Tóth Barbara és Németh Loretta távozását, Sipos Lilla szerződtetéséről adott hírt az MTK női labdarúgócsapata a hivatalos honlapján.

A 28 éves, 64-szeres válogatott szélső a Magyar Kupa-döntős és bajnoki bronzérmes Astrától érkezik a kék-fehérekhez.

„Nem titok, az utóbbi két-három évben mindig megkeresett az MTK, hogy szeretnének átigazolni – idézi Sipost az mtkhungaria.hu. – Korábban mindig nemet mondtam, idén tavasszal viszont már nem volt kérdés, hogy csatlakozok a klubhoz. Döntésemet nagyban befolyásolta, hogy bajnokesélyes gárdához kerülök, amely támadófocit játszik, támadóként ez a játékstílus csak előnyt jelent nekem. Mindig is szimpatikus volt a klub, örülök, hogy már én is az MTK-család tagja vagyok.”

Sipos hozzátette, szeretne visszakerülni a válogatott keretébe, és reméli, két-három éven belül bajnoki címet nyer az MTK-val.

A fővárosi klub ugyancsak csütörtökön jelentette be, hogy Csányi Diána, Szemán-Tóth Barbara és Németh Loretta máshol folytatja a pályafutását, az eddigi vezetőedző, Tóth Mihály pedig a Vasas szakmai stábjához csatlakozott Kuttor Attila segítőjeként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik