„Nem akartam elhinni – ilyen hülye gólt...” – kispesti keserűség

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.12.01. 16:15
null
Baráth Botond (balra) bosszankodott, a Puskás Akadémia győzött (Fotó: Micheller Szilvia)<br />
A labdarúgó NB I 12. fordulójára visszapillantó cikkünkben fókuszban a Puskás Akadémia Honvéd elleni, hajrában szerzett gólja, a forduló visszatérője, Polgár Kristóf, valamint a Budafok kapusa, a Kisvárda ellen hibátlan teljesítményt nyújtó Póser Dániel.

A FORDULÓ CSATTANÓJA – PUSKÁS AKADÉMIA

A Puskás Akadémia novemberben kétszer is 1–0-ra nyert a Bp. Honvéd ellen, s mindkétszer csupán néhány pillanattal a mérkőzés vége előtt szerezte a győzelmet jelentő gólt.

VISSZATÉRT A HÁTVÉD

A koronavírus-fertőzés Deutsch Lászlót sem kerülte el, a bal oldali védő a csapat legutóbbi öt bajnokija mellett az U21-es válogatott összetartását is kihagyta, vasárnap azonban a Honvéd ellen csereként beállva fél órát futballozhatott.

„Két hétig otthon voltam, majd a karantén után fizioterapeutákkal és erőnléti edzőkkel készültem, s csak egy héttel ezelőtt kapcsolódhattam be az edzésekbe – nyilatkozta a 21 esztendős védő a PAFC honlapjának. – Így aztán annak is örültem, hogy az első alkalommal, amikor ismét kerettag lehettem, kaptam fél órát. Próbáltam segíteni a csapatnak, s nagyon örültem, hogy a legvégén szerzett góllal megnyertük a mérkőzést.”

Kilábalni látszik a hullámvölgyből a Puskás Akadémia, vagy egyszerűen csak kedvenc ellenfelei közé tartozik a Bp. Honvéd. Hornyák Zsolt vezetőedző együttese a remek szezonkezdet után – többek között a koronavírus-járvány miatt – októberben mind a négy bajnokiját elveszítette, majd november 4-én következett az első fordulóban elhalasztott kispestiek elleni összecsapás, amelyet 1–0-ra megnyert. Az átmeneti formajavulást követően azonban a ZTE (1–2) és a Paks (2–6) ellen újabb vereségek következtek, de a szakvezető mindig kijelentette: a csapattal együtt szeretne ismét a nyerő útra lépni.

Időközben egyre több játékos gyógyult meg a fertőzésből, s egyre inkább visszanyerték formájukat, amit egy héttel korábban a Budafoki MTE (3–0), vasárnap este pedig a Honvéd (1–0) ellen bizonyítottak. Novemberben tehát a felcsúti együttes kétszer is találkozott kispesti vetélytársával, akkor Thomas Meissner a 90., míg vasárnap David Vanecek a 92. percben szerezte meg a győztes gólt.

„Talán látszott a tévéközvetítésben, mennyire örültünk a győzelemnek, mert tudjuk, milyen nehéz helyzetben voltunk az ősszel – kezdte Urblík József, a Puskás Akadémia 24 éves középpályása. – Közvetlenül a mérkőzés vége előtt sikerült betalálnunk, jobban nem is lehetett volna időzíteni. A Honvéd ellen nehéz futballozni, ettől függetlenül minden mérkőzést szeretnénk megnyerni, s ez látszott is, a hosszabbításban sem elégedtünk meg a döntetlennel.”

A felvidéki középpályásnak nehezen indult a szezon, mivel közvetlenül az augusztusi, Hammarby elleni Európa-liga-mérkőzés előtt (0–3) derült ki, hogy elkapta a fertőzést.

„Alaposan megszenvedtem a betegséggel, mert bár lázam nem volt, fej- és torokfájással kilenc-tíz napig feküdtem otthon – emlékezett. – Súlyosabb szövődménnyel nem járt a betegség, de több pozitív tesztem is volt, mire meggyógyultam.”

Időközben visszatérhetett a pályára, s a Budafok, majd legutóbb, a Bp. Honvéd ellen is a kezdőcsapatban számított rá Hornyák Zsolt vezetőedző.

„Kétszer voltam kezdő, kétszer nyertünk, s egyetlen gólt sem kaptunk, tervünk, hogy az őszi idényből hátralévő négy mérkőzésünkön is hasonlóan teljesítsünk. Úgy tűnik, a Ferencvárost szinte lehetetlen utolérni, de a Mol Fehérvárt megszorongathatjuk, s az idény végére talán ismét sikerül Európa-liga-indulást érő helyen végeznünk.”

A felcsútiak felzárkóztak a negyedik helyre a tabellán, s bár a két pont előnnyel a harmadik helyen álló Kisvárda Master Good egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, szombaton a felcsútiak éppen riválisukat fogadják a Pancho Arénában, vagyis győzelemmel előzhetnek.

TŐSÉR NORBERT

A FORDULÓ HÁTRALÉPÉSE – BP. HONVÉD

A Bp. Honvéd már utolsó a tabellán, és egyelőre nem tudni, meddig él a Bódog Tamás vezetőedző iránti bizalom.

Ha valaki a nyáron azt mondja, a Bp. Honvéd november végén az utolsó helyet foglalja el a tabellán, valószínűleg kinevették volna. Pedig igaza lett. A kispestiek jelenleg a sereghajtók. A nyáron érkező Bódog Tamás vezetésével elmaradnak az eredmények, tizenegy bajnokija közül csak kettőt nyert meg a csapat, ez rendkívül gyenge mérleg. De nemcsak a pontok számával, hanem a játékkal is probléma van. Lehetne arra fogni a halovány szereplést, hogy a koronavírus megtépázta a kispesti csapatot, ami igaz is, csakhogy a legtöbb mérkőzésen majdnem mindenkire számíthatott az edző.

A hírek szerint egyelőre kérdéses, hogy a vezetőség meddig hagyja dolgozni Bódog Tamást és stábját. Az biztos, hogy a Honvéd vasárnap az MTK Budapest ellen lép pályára Újpesten, a Szusza Ferenc Stadionban.

„Nagyon sok volt a pontatlan labda és előreívelés – mondta Baráth Botond, a Bp. Honvéd védője a honvedfc.hu oldalnak, utalva a Puskás Akadémia elleni (0–1) vasárnapi összecsapásra, amelyen David Vanecek a 90+2. percben szerzett győztes gólt. – Hogy az utolsó pillanatban kaptunk egy ilyen hülye gólt... Nem akartam elhinni. Valamiért a szerencse sincs mellettünk. A második félidőben végig mentünk előre, és az utolsó pillanatban, amikor menteni akartunk, a sarkunkról odapattant a csatár elé a labda úgy, hogy még szemben is állt a kapuval, s csak be kellett gurítania. Ilyen a mesében sincs. Ilyen rossz forgatókönyvet még írni sem lehet.”

A kispestiek próbálják megtalálni a gond okát, ezért sokat beszéltek az öltözőben: „Az volt a célunk, hogy kibeszéljük a negatívumokat – hogy mennyire volt hasznos, az majd az MTK ellen derül ki. Most csak annyit tehetünk, amit minden mérkőzés után: készülünk a következőre, és remélhetőleg előbb-utóbb megfordul a széljárás. Hosszú még az idény, hátravan a kétharmada. Azon kell dolgoznunk, hogy abból a lehető legtöbbet kihozzuk.”

CS. A.

NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!
NAGYÍTÁSÉRT KATT A KÉPRE!

A FORDULÓ VISSZATÉRŐJE

Polgár Kristóf egy hónap után léphetett újra pályára a DVTK-ban, s bár vereséggel tért vissza, bízik benne, hogy szombaton a Ferencváros ellen meglepetést szereznek.

Továbbra is gyengén szerepel a Diósgyőr: Feczkó Tamás együttese legutóbb a Mezőkövesd Zsórytól szenvedett idegenben vereséget (1–2), s jelenleg az utolsó előtti, tizenegyedik helyen szerénykedik.

„Kétségtelen, csúnyán fest a tabella, nyakig vagyunk a bajban – mondta lapunknak Polgár Kristóf, a Diósgyőr 24 éves hátvédje. – A Mezőkövesd ellen számos helyzetet dolgoztunk ki, de csak egyet használtunk ki, így nagyon nehéz nyerni, sőt még pontot szerezni is. Annak persze örülök, hogy egy hónap után visszatérhettem, miután felső légúti megbetegedéssel küszködtem – de szerencsére negatív lett a koronavírustesztem. Erővel is jól bírtam, sajnos azonban pontnak nem örülhettünk – annak viszont igen, hogy bár Dejan Karan agyrázkódást szenvedett, csapatkapitányunk a földről felkelve azt mondta először, nem kér cserét, harcolni akar tovább. Ha ez a hozzáállás jellemez mindenkit, hamarosan ellépünk a kieső helyekről.”

A Diósgyőr legközelebb a Ferencvárost fogadja, vagyis hatalmas meglepetés lenne, ha épp a hétvégén szerezne pontot.

„A Fradi kimagaslik a mezőnyből, de szeretnénk meglepetést szerezni – mondta Polgár Kristóf. – Kellenek a bravúrpontok is, mivel telnek a fordulók, s a kiesőzónában állunk. A Fradi után következik az MTK, a Honvéd és a Zalaegerszeg elleni bajnoki, s a Fradival még le kell játszanunk az elmaradt mérkőzésünket is. Fel kell kötnünk a gatyánkat.”

CS. A.

A FORDULÓ NULLÁZÁS – PÓSER DÁNIEL

A Budafoki MTE az idényben először nem kapott gólt, ráadásul a dobogó alsó fokán álló Kisvárdától sikerült idegenben pontot rabolnia.

A Budafoki MTE csaknem napra pontosan 75 év elteltével játszott legutóbb olyan élvonalbeli mérkőzést, amelyen nem kapott gólt: 1945. november 25-én hazai pályán a Kőbányai Barátság, 2020. november 28-án pedig idegenben a Kisvárda ellen végzett gól nélküli döntetlenre. A bennmaradás kiharcolásáért küzdő fővárosiaknak különösen nagy szükségük volt arra, hogy rendbe hozzák a védekezésüket, hiszen az elmúlt két bajnoki fordulóban hatszor is a kapujukba találtak. Ennek tükrében már-már bravúros, hogy a Csizmadia Csaba vezette együttes megőrizte kapuját a góltól, méghozzá dobogós csapat otthonában.

„Az öltözőben régóta beszédtéma volt, mikor zárunk úgy egy találkozót, hogy nem kapunk gólt, úgyhogy örülök a cél elérésének – nyilatkozta lapunknak a budafoki kaput őrző Póser Dániel. – Kapusként sokat jelent nekem ez a mérföldkő, illetve a védőknek is megkönnyebbülés. Ellenfelünk nyomást helyezett ránk, végigtámadta a meccset, de jól védekeztünk, összeszedettek voltunk. Ha támadásban többet mutatunk, még szebb eredményt is elérhettünk volna, ám nincs miért szomorkodnunk, idegenben az egy ponttal is elégedettek lehetünk.”

A Budafok előző idényben mutatott teljesítményét mindenki elismerte, a többség azonban nem fűzött vérmes reményeket NB I-es szerepléséhez. S mégis, a piros-feketék jelenleg a tabella hetedik helyét foglalják el.

„ Megmutattuk, hogy a jó játék­erőt képviselő Kisvárda ellen is képesek vagyunk helytállni – folytatta a 30 éves kapus. – Arra készülünk, hogy az idei öt mérkőzésünkön újabb lépéseket tegyünk a bennmaradás kiharcolása felé. A hozzáállásunk nem változik, továbbra is egységes csapatként küzdünk, hogy a Budafok minél hosszabb időre megőrizze élvonalbeli tagságát.”

B. O. L.

NB I, 2020–2021, 12. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NOVEMBER 27., PÉNTEK
Újpest FC–Paksi FC 1–1Budapest,Szusza Ferenc StadionCsonka Bence
NOVEMBER 28., SZOMBAT
Kisvárda Master Good–Budafoki MTE 0–0Kisvárda,Várkerti Stadion
Zierkelbach Péter
Mol Fehérvár FC–ZTE FC 2–0 Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóErdős József
Ferencvárosi TC–MTK Budapest 2–0
Budapest, Groupama ArénaAntal Péter
NOVEMBER 29., VASÁRNAP
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–1
Mezőkövesd, Városi StadionIványi Zoltán
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia FC 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC108221–4+1726
2. Mol Fehérvár1164127–14+1322
3. Kisvárda1162316–14+220
4. Puskás Akadémia126617–21–418
5. Paksi FC1253423–20+318
6. MTK Budapest1253418–16+218
7. Budafoki MTE1042413–16–314
8. Zalaegerszegi TE1132618–22–411
9. Mezőkövesd1232710–16–611
10. Újpest FC1132612–25–1311
11. Diósgyőri VTK1131715–19–410
12. Budapest Honvéd1123614–17–39
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik