NB II: Poór távozik Debrecenből, visszatér az MTK-hoz

Vágólapra másolva!
2022.07.29. 18:55
null
Poór Patrik visszatért az MTK-hoz (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC és az NB II-be kieső MTK Budapest is bejelentette, hogy a 28 éves védő, Poór Patrik a fővárosi kék-fehéreknél folytatja pályafutását.

 

Rutinos belső védővel erősített az idénykezdet előtt az MTK Budapest, amely megszerezte a 2020 óta a DVSC-ben szereplő Poór Patrikot, miután a játékos közös megegyezéssel szerződést bontott Debrecenben.

Poór pályafutását Rábapatonán kezdte, majd győri kitérővel igazolt az MTK-hoz még a 2007–2008-as idény előtt. A fővárosiaknál már 18 évesen bemutatkozott a felnőttek között az NB II-ben, majd a másodosztályú bajnoki cím után további öt évig erősítette az MTK-t, mielőtt 2017-ben a Puskás Akadémiához szerződött. A kétéves felcsúti kaland után a 2019–2020-as kiírást Pakson töltötte, ahonnan 2020-ban szerezte meg a DVSC, de sokat bajlódott sérüléssel, így a cívisvárosiaknál csupán nyolc élvonalbeli mérkőzésen tudott pályára lépni.

A 28 éves védő korábban az U17-es és az U21-es válogatottat is erősítette, míg a felnőttek között egyszer lépett pályára címeres mezben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők:
Raul Balbarau (román, CSA Steaua – Románia), Meldin Dreskovics (montenegrói, Szutjeszka Niksics – Montenegró),Ante Erceg (horvát, Bröndby IF – Dánia, legutóbb kölcsönben NK Osijek – Horvátország; május 25-én érkezett), Dusan Lagator (montenegrói, Wisla Plock – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Major Sámuel (Admira Wacker – Ausztria, szabadon igazolhatóként),Christian Manrique (spanyol, Olympiakosz Nicosia – Ciprus), Jorgosz Neofitidisz (görög, Zlaté Moravce – Szlovákia), Olekszandr Romancsuk (ukrán, PFK Lviv – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Lakatos Benjámin (Debreceni EAC)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Erdélyi Benedek, Sipos Szabolcs

Kiszemeltek:
Távozók:Bényei Ágoston (Diósgyőri VTK), Ante Erceg (horvát, szabadon igazolható; július 18-án távozott), Gyönyörű Gergő (Karcag – szabadon igazolhatóként), Korhut Mihály (Debreceni EAC), Tomás Kosicky (szlovák-magyar, szabadon igazolható). Kovács Gergő (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Kovács Péter (szolnoki kölcsön után Pécsi MFC),Marko Nikolics (szerb, szabadon igazolható), Pávkovics Bence (szabadon igazolható), Pintér Ádám(Szeged-Csanád Grosics Akadémia, szabadon igazolhatóként), Poór Patrik (MTK Budapest), Tischler Patrik (Budafoki MTE, szabadon igazolhatóként), Ugrai Roland(szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók: Sipos Szabolcs (Szeged-Csanád Grosics Akadémia)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Kalafat Álmos
(Besiktas – Törökország), Soltész Dominik (Bp. Honvéd)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Andrija Drljo(bosnyák, Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Bene Domonkos, Juhász Bálint, Szőke Gergő, Vasvári Zoltán, Velicskó Szabolcs (mindannyian Sándor Károly Akadémia), Balázs József (III. Kerületi TVE), Biben Barnabás(Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Bíró Bence(Pécsi MFC – kölcsönből vissza),Bognár István (Paks), Kaka Amedome Godwords (ghánai, Nyíregyháza Spartacus – kölcsönből vissza),Kapronczai Gergely(Budaörs – kölcsönből vissza), Kosznovszky Márk (Tiszakécske – kölcsönből vissza),Lehoczky Roland(FC Ajka – kölcsönből vissza),Medgyes Sinan (Paks),Nagy Barnabás (Szentlőrinc – kölcsönből vissza), Németh Krisztián (szabadon igazolhatóként, legutóbb Debreceni VSC), Poór Patrik (DVSC), Prosser Dániel (Sönderjyske – Dánia, kölcsönből vissza), Winter Dániel (Békéscsaba – kölcsönből vissza),Zuigéber Ákos (Budafoki MTE – kölcsönből vissza), Zsóri Dániel (Mol Fehérvár FC)
Távozók: Baki Ákos (Nyíregyháza), Bese Balázs (Szentlőrinc), Bíró Bence (Szeged-Csanád Grosics Akadémia), Andrija Drljo (bosnyák, Zrinjski Mostar – bosnyák),Gheorghe Grozav (román, Petrolul Ploiesti – Románia), Helembai Márk (Gyirmót), Sebastián Herrera (kolumbiai-északmacedón, ?), Andrej Kadlec (szlovák, Termalica Niecziecza – Lengyelország), Kosznovszky Márk (Kozármisleny – kölcsönbe),Milan Mijatovics (montenegrói, al-Adalah – Szaúd-Arábia), Bojan Miovszki (északmacedón, Aberdeen – Skócia), Prosser Dániel (?), Ylber Ramadani(albán, Aberdeen – Skócia), Szlobodan Rajkovics (?), Branislav Sluka(szlovák, MSK Zilina – Szlovákia, kölcsönből vissza),Szakály Dénes (Szeged-Csanád GA), Sztefan Szpirovszki (északmacedón, ?), Vancsa Zalán (Lommel – Belgium), Varga Bence (Kecskemét – ismét kölcsönbe), James Weir (angol, ?),Winter Dániel (Siófok)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik