Így örült a ZTE a sikernek (Fotó: Szabó Miklós)

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

Zalaegerszegi TE–Budafoki MTE 5–0 (Koszta M. 35., 37. - az elsőt 11-esből, Szánthó 57., Favorov 66., Futács 89.)

Zalaegerszeg, ZTE Aréna, zárt kapuk mögött. Vezette: Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Helyezésétől függetlenül a Budafoki MTE eddig is bizonyította, hogy szerényen is lehet eredményeket elérni az élvonalban, s bár egyelőre bizonytalan, a következő idényben is az NB I-ben szerepelhet-e, mindenesetre játékosai mellett a szakmai stáb tagjai is kiveszik részüket a megoldandó feladatokból. Olyannyira, hogy a ZTE FC elleni mérkőzés előtt – az NB I-ben teljesen szokatlan módon – a vezetőedző (!) melegítette be négy hátvédjét. Csizmadia Csaba rendületlenül ívelgette harminc-negyven méterre álló játékosai fejére a labdát, s szinte kivétel nélkül pontosan célzott. Néhány perccel később pedig beballagott az öltözőbe, melegítőjét öltönyre cserélte, s kezdésre elfoglalta helyét a vendégek kispadja előtt.

Ahonnan aztán láthatta, hogy csapata cseppet sem engedte át a területet a házigazdának, sőt olykor ellentámadásokat is vezetett, igaz, szemernyi veszély sem volt ezekben az akciókban. Talán nem véletlen, hogy a fővárosi együttes a bajnoki hajrában a 11., kiesést jelentő helyen áll. Mindeközben a tabellán közvetlenül előtte helyet foglaló ZTE FC magasra feltolt védekezéssel már a felezővonal környékén próbált labdát szerezni, hellyel-közzel sikerrel is, de helyzetet a kék-fehérek sem alakítottak ki, még szabad- és szögletrúgásokat követően sem, mert a beívelt labdák gyakran térdmagasságban érkeztek a kapu elé. Ha mégis sikerült megemelni a labdát, akkor – talán éppen a „mesteri” bemelegítésnek köszönhetően – a budafoki védők kifejelték.

Aztán a 35. percben Marko Nikolics úgy gondolta, fejelésnél a könyökét is használja Szánthó Regővel szemben, csak éppen a tizenhatoson belül. A szerb hátvéd foghatta is a fejét, mert a megítélt büntetőből Koszta Márk vezetést szerzett, sőt két perccel később a 24 esztendős támadó távolról is betalált, s csapata pillanatok alatt megnyugtató előnybe került.

A tavaszi napsütést a szünetben özönvízszerű esőzés és szélvihar váltotta fel, illetve Filkor Attilát, Lőrinczy Attilát és Zeke Máriót három budafoki csapattársa. A változtatás egyértelműnek tetszett, bár a Budafok kétgólos hátrányból még nem egyenlített az idényben. Mielőtt azonban a vendégek kibontakozhattak volna, Szánthó Regő az 56. percben eldöntötte a mérkőzést, szépen emelte át a labdát a kapujából kint álló Bese Balázs felett. A vihar gyorsan elvonult, a ZTE FC játékosairól pedig végérvényesen lekerült a teher, míg a budafokiak láthatóan elveszítették motiváltságukat. Lényegében amelyik lövés kapura ment a mérkőzésen, abból a hazaiak gólt szereztek, míg a másik oldalon Demjén Patrik kapujára a 73. percben (!) érkezett az első lövés.

Az ukrán Artem Favorov is szép gólt szerzett, a végeredményt pedig Futács Márkó állította be, győzelmével pedig a ZTE FC tett egy lépést a bennmaradás felé. Három fordulóval az idény vége előtt ugyanis hat ponttal és kettővel több győzelemmel meglépett üldözőjétől, ráadásul gólkülönbsége már huszonöttel jobb a Budafokénál. A siker valódi értékét azonban csak a szerdai Diósgyőr–Puskás Akadémia bajnoki után lehet lemérni, mivel a hazai együttes szintén a zalaiak közvetlen riválisa, s esetleges győzelmével négy pontra csökkentené a hátrányát. 5–0

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2020–2021, 30. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 20., KEDD
ZTE FC–Budafoki MTE 5–0 Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő
Ferencvárosi TC–Újpest FC 3–0 Budapest, Groupama ArénaSolymosi Péter
ÁPRILIS 21., SZERDA
MTK Budapest–Kisvárda 0–1
Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPillók Ádám
DVTK–Puskás Akadémia 2–1
Miskolc, DVTK StadionVad II István
Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC 1–3
Mezőkövesd, Városi StadionBognár Tamás
Paksi FC–Budapest Honvéd 2–0
Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
  1. Ferencvárosi TC 30 20 9 1 63–19 +44  69
  2. Puskás Akadémia 30 17 4 9 44–34 +10  55
  3. Mol Fehérvár 30 14 8 8 60–35 +25  50
  4. Paksi FC 30 12 8 10 62–55 +7  44
  5. Kisvárda 30 11 9 10 25–34 –9  42
  6. MTK Budapest 30 10 9 11 39–40 –1  39
  7. Újpest FC 30 11 5 14 40–60 –20  38
  8. Mezőkövesd 30 10 8 12 32–41 –9  38
  9. Zalaegerszegi TE 30 9 6 15 50–52 –2  33
10. Budapest Honvéd 30 8 9 13 42–44 –2  33
11. Diósgyőri VTK 30 8 5 17 33–49 –16  29
12. Budafoki MTE 30 7 6 17 32–59 –27  27