NB I: Zahedi szép gólokat lőtt, de nem ajánlom, hogy még egy hülyeséget elkövessen – Hornyák

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2022.04.30. 17:32
null
Supka Attila és Hornyák Zsolt kézfogója a meccs után (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában a Puskás Akadémia 3–1-re legyőzte a vendég Mezőkövesdet. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A mezőkövesdiek trénere, Supka Attila azzal kezdte: nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy eltervezték.

„Sajnos visszacsúsztunk arra az időszakra, amikor hiányzott belőlünk az akaraterő, nem voltunk agresszívak, nem tudtunk futballozni. Ez a vezetés ellenére is látszódott már az első percektől. Mintha kicsit mindenki megnyugodott volna az előző meccs után, pedig az NB I-es tagsághoz még néhány pontra szükség lenne. Rengeteg egyéni hibát követtünk el, ami koncentráció kérdése. Ennél sokkal több kell, a Debrecen ellen a jobbik arcunkat kell mutatnunk, hogy az NB I-es tagság biztos legyen.”

CSERI TAMÁS: JELEN PILLANATBAN MÉG NEM TUDOM A FOLYTATÁST

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt szerint a Mezőkövesd kellemes ellenfél a felcsútiak számára.

„A legjobb mérkőzéseket ellene játszottuk. Rosszul indult a meccs, de példásan visszajöttünk, ahogy Fehérváron is. Könnyelmű hibát követett el Zahedi az elején, aztán rúgott két szép gólt, visszatértünk a meccsbe, és a hetvenedik percig nem is volt kérdés, ki uralja a mezőnyt. Aztán a harmadik gól elrontotta a tempót, vártuk a meccs végét. De örülök, hogy van annyi erő a csapatomban, hogy képes fordítani. Köszönöm a hozzáállást!”

A Nemzeti Sport kérdésére reagálva Zahedi teljesítményére külön is kitért.

„Nagyon lazán veszi a futballt, úgyhogy két dolgot lehet vele csinálni: agyoncsapni, és akkor nem lesz belőle semmi, vagy élvezni a játékát. Nem könnyű természet, de elfogadta az öltöző is, mert érzik a többiek is az erejét. Nem ajánlom neki, hogy a következő mérkőzésen még egy ilyen hülyeséget elkövessen.”

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 3–1 (2–1)

Felcsút, Pancho Aréna, 1328 néző. Vezette: Erdős
Gólszerző: Urblík (31.), Zahedi (44., 49.), ill. Drazsics (28.)

ONLINE SZÖVEGES PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁS ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik