NB I: Waltner születésnapos kislányának ajánlotta a DVTK elleni győzelmet

Vágólapra másolva!
2021.04.04. 08:01
A Zalaegerszeg Szánthó Regő szabadrúgásból szerzett góljával és Favorov gyönyörű kapáslövésével 2–0-ra legyőzte a vendég Diósgyőrt a labdarúgó NB I 27. fordulójában. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A ZTE FC vezetőedzője, Waltner Róbert elárulta: három dolog miatt volt neki nagyon fontos a Diósgyőr elleni mérkőzés.

„A csapat miatt, hiszen sajnos azt kell mondani, hogy ez kiesési rangadó volt, egy hatpontos meccs. Fegyelmezetten játszottunk, végig betartotta a csapat a taktikát, kapott gól nélkül lehoztuk a mérkőzést, ami óriási pozitívum. Két nagyon szép gólt rúgtunk. Ezen kívül szerettem volna győztes meccsen bemutatkozni a Zalaegerszeg kispadján. A harmadik pedig, hogy a kislányom ma tízéves, ezt a győzelmet neki ajánlanám, úgyhogy boldog születésnapot Robertám.”

Videónkban azt is elárulja: a második gól figuráját korábban csupán egyszer gyakorolták edzésen, de akkor sem született gól belőle.

A DVTK trénere, Zoran Zekic megint azon bosszakodhatott, hogy támadói képtelen a kapuba találni.

„Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, mindkét csapatnak voltak helyzetei, de a Zete szerzett ezekből vezetést, mi nem tudtunk gólt rúgni. A szünet után próbáltunk még magasabb fokozatban játszani, többet támadni, de sajnos az ellenfél kapujáig, nagy helyzetekig nem tudtunk eljutni, míg a Zete kontrajátéka érvényesülni tudott. Nagyobb önbizalom kell a kapu előtt, mert ha nem rúgjuk be a helyzeteinket, vereség lesz a meccs vége.”

LABDARÚGÓ NB I
27. FORDULÓ

ZALAEGERSZEG–DVTK2–0(Szánthó 16., Favorov 87.)

SZÖVEGES PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁS ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 26 18 7 1 55–18 +37 61
2. Puskás Akadémia 26 15 3 8 37–31 +6 48
3. Mol Fehérvár 26 11 7 8 50–32 +18 40
4. MTK Budapest 27 10 8 9 39–36 +3 38
5. Mezőkövesd 26 10 8 8 31–32 –1 38
6. Paksi FC 27 10 7 10 55–53 +2 37
7. Újpest FC 27 10 5 12 37–53 –16 35
8. Kisvárda 26 9 7 10 23–34 –11 34
9. Budapest Honvéd 27 7 9 11 39–39 0 30
10. Zalaegerszegi TE 27 8 5 14 44–50 –6 29
11. Budafoki MTE 26 7 5 14 31–48 –17 26
12. Diósgyőri VTK27 651628–43–1523
NB I, 2020–2021, 27. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
ÁPRILIS 3., SZOMBAT
Paksi FC–MTK Budapest 3–1
Paks, Paksi FC StadionBogár Gergő
ZTE FC–DVTK 2–0
Zalaegerszeg, ZTE Aréna Vad II István
Budapest Honvéd–Újpest FC 2–2
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
Bognár Tamás
ÁPRILIS 4., VASÁRNAP
14.30: Kisvárda–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti StadionPintér Csaba
17.00: Budafoki MTE–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport)Budapest, Budafoki MTE SporttelepFarkas Ádám
19.15: Puskás Akadémia–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho ArénaKarakó Ferenc
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik