NB I: Vignjevics szerint arrogánssá váltak a Haladás ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.10. 10:57
null
Nebojsa Vignjevics szerint csapata arrogánssá vált a Haladás ellen (Fotó: Unger Tamás)
Szombaton lezajlott a labdarúgó NB I 24. fordulója – lássuk, hogyan értékeltek a vezetőedzők a mérkőzések után.

 

SZERHIJ REBROV ÉS FECZKÓ TAMÁS ÉRTÉKELÉSÉT AZ MTK–FTC MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI!

Paks–Mol Vidi 2–2

Csertői Aurél, a Paks vezetőedzője:

– Az egyik szeme sír, a másik nevet?
– Sokat tudnék erről a meccsről beszélni, mert igencsak fordulatos volt. De hogy lényegre törjek: agresszívan és jól játszottunk az első félidőben, talán két gólnál többet is szerezhettünk volna. Ez sajnos nem sikerült, de elkeseredett így sem lehetek. Némi szerencsével megnyerhettük volna a mérkőzést, de bizonyossá vált, hogy a Vidi nagyon jó csapat.

– Ezek szerint elégedett az egy ponttal?
– Ne feledjük, ezt a sportágat pontokra játsszák! A fehérváriak ellen az egy pont becsülendő.

– Mi hiányzott, hogy az egyből három legyen?
– Talán ha jobban kihasználjuk a helyzeteinket, győzhettünk volna. A kilencvenkettedik percben megvolt a lehetőségünk, hogy nyerjünk. Annak örülök, hogy jól játszott a csapat, és akik eddig kevesebb lehetőséghez jutottak, bizonyították, lehet rájuk számítani.

Marko Nikolics, a Mol Vidi vezetőedzője:

– Egyetért azzal, hogy jó mérkőzés volt?
– Én inkább ideges meccset láttam. A Paks ugyanúgy nyerhetett volna, mint mi, ebből lett a döntetlen. Több lehetőségünk volt rá, hogy megszerezzük a győzelmet jelentő gólt, de el kell ismernem, a hazai csapatnak is akadt egy-két veszélyes lövése. Mindent megpróbáltunk, ezúttal ennyire telt.

– Mitől vált idegessé a találkozó?
– A Vidi korrekt klub, ennek megfelelően úriemberek módjára nem szoktuk kommentálni mások teljesítményét. Maradjunk annyiban, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy rendet tartsanak a pályán, nem jártak sikerrel. Voltak érdekes ítéletek, de ezeket nem kommentálom. Sajnálom, hogy nem játszhattunk jobb meccset.

– Elképzelhetőnek tartja, hogy néhány játékosa már a szerdai, Ferencváros elleni Magyar Kupa-csatára gondolt?
– Nem ez járt a fejükben. Öt győztes meccsel a hátunk mögött érkeztünk Paksra, a hatodikat is meg akartuk nyerni. S mivel nem kaptunk ki, a veretlenségi sorozatunk folytatódott.

DVTK–Puskás Akadémia 1–0

Fernando Fernández, a Diósgyőr vezetőedzője:

– Megkönnyebbült?
– Gratulálok a csapatnak, nagyon fontos győzelmet szereztünk két rosszul sikerült meccs után. Rengeteg nehézséggel küzdöttünk a héten, van két eltiltottunk, Tajti Mátyás és Prosser Dániel pedig megsérült pénteken. De egy percig sem tévesztettük szem elől célunkat, a bennmaradást az első osztályban. Nagyszerűen küzdöttek a fiúk.

– A vezető gól után a szerencse is csapata mellé állt.
– Az első huszonöt percünk volt jó, a többi nemigen. Nem volt színvonalas meccs, egyik csapat sem játszott jól, tiszta gólhelyzete a Puskás Akadémiának volt több. A felcsútiak elleni első két meccsen nem mellettünk állt a szerencse, ezúttal valamit visszakaptunk.

– Áldja az eszét, amiért a kapuscsere mellett döntött?
– Három pozitív tényezőt tudnék kiemelni: az első huszonöt percünket, a végeredményt és a kapusteljesítményt. Bukrán Erik remek kapus, de a Fraditól kapott hét gól után úgy gondoltam, pihenésre van szüksége. Antal Botond nagyszerű volt, jelentősen hozzájárult a győzelmünkhöz.

Radoki János, a Puskás Akadémia vezetőedzője:

– Jobb volt egy góllal a Diósgyőr?
– Nem volt jó napunk. Az a csapat győzött, amelyik jobban akarta a győzelmet, amelyik jobban hajtott. Az első hatvan percben nem voltunk a pályán, nem tudtunk nyomást kifejteni. Nem azt akartuk mutatni, amit végül láttak a nézők. Az utolsó harminc percben már jöttünk előre, voltak helyzeteink, kapufáink is, tizenegyesünk, de ez is kevés volt a pontszerzéshez.

– A Diósgyőr a legutóbbi két meccsen tizenkét gólt kapott. Miért nem támadtak önök is az első félidőben bátrabban?
– Akartunk támadni, de ahhoz többet kell sprintelni, futni és harcolni. Nem volt meg a nyomás, és a passzaink sem voltak pontosak. A kapott gólnál a belső védőnek mennie kellett volna a gólszerzővel, de lemaradt, és ennyin múlt, hogy gól lett az akcióból.

– Mindhárom csere kényszerű volt?
– Nem, Sós Bencét szakmai okból cseréltem le korán. Balogh Balázs sajnos kézsérülést szenvedett, egyelőre nem tudjuk, mennyire súlyos. Josip Knezevic először jelezte, hogy megsérült, aztán mire lecseréltük, már azt mondta, tudta volna folytatni a játékot.

Haladás–Újpest 3–2

Horváth Ferenc, a Haladás vezetőedzője:

– Csoda történt?
– Ez a győzelem valóban csodaszámba megy, hiszen kétgólos hátrányból fordítottunk egy olyan csapat ellen, amelynek talán a legjobb a védelme az élvonalban. A játékosok mégis elhitték, van keresnivalójuk ezen a meccsen.

– Mi nem működött az első félidőben? Hiszen akkor helyzete sem volt csapatának.
– Azt terveztük, hogy már elöl megkezdjük a védekezést, letámadjuk az ellenfelet, ez azonban nem sikerült, mert mint mondtam, gyávák és bátortalanok voltunk. A szünetben azt mondtam a játékosoknak, engem nem érdekel, hogy kettő nullára vagy öt nullára kapunk ki, vállalom a felelősséget, de szeretném, hogy a szurkolók azt látnák, ez a csapat nem adja fel. Nos, a szépítés után mellénk álltak a drukkerek, és ez is hozzásegített bennünket ehhez a hihetetlen győzelemhez.

– Mit gondol, folytatódhat-e a csoda?
– A következő fordulóban a Fradival játszunk, megjósolhatatlan, mi lesz, egy azonban biztos, nekünk már csak győzelemre szabad játszani.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője:

– Az első félidőben a játék minden elemében felülmúlták a hazai együttest. Mi történt a szünetben?
– A játékosok elhitték, hogy már megnyerték a meccset, és a fegyelmezettség, szervezettség, harc helyett arrogánsan kezdtek futballozni. Már a Haladás szépítő gólja előtt észleltem a bajt, de a folytatásban már hihetetlen események történtek.

– Pedig úgy tűnt, hogy Zsótér Donát és Giorgi Beridze kezdőbe állítása jó edzői húzásnak bizonyul...
– Valóban, mindkét labdarúgó jól futballozott az első negyvenöt percben. De a csapattal sem volt baj, hiszen az történt a pályán, amit mi akartunk. Nálunk volt többet a labda, ráadásul szereztünk két gólt. A folytatásban azonban megváltozott játékosaim gondolkodása. A csapatjáték helyett az önös érdekeket helyezték előtérbe.

– Mire gondol?
– Arra, hogy játék helyett elkezdtek cselezni, öncélúan futballozni, és ez megbontotta az egységet, amely az első félidőben jellemzett bennünket. És persze az is megzavarta a csapatot, hogy a Haladás a második félidőben feljebb védekezett, s letámadott bennünket.

DVSC–Mezőkövesd 1–0

Herczeg András, a Debrecen vezetőedzője:

– Nehezen indult a mérkőzés...
– A találkozó elején kapkodtunk, nem voltunk eléggé pontosak. Az első félidő második felétől kezdve viszont már abszolút szervezetten, jól és okosan futballoztunk.

– Óvatosságból nem küldte pályára Bódi Ádámot?
– Középpályásunk már vállalta volna a mérkőzést, de inkább a kispadra ültettem. Remélem ugyanakkor, hogy hamarosan visszatérhet.

– Ott volt már a fejében a keddi Magyar Kupa-mérkőzés, amelyen ugyancsak a Mezőkövesd lesz az ellenfelük?
– Eddig a bajnoki volt a figyelem középpontjában, most elkezdünk készülni a kupameccsre.

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:

– Ezúttal nem volt sok esélyük a gólszerzésre. Mi lehetett ennek az oka?
– Küzdelmes mérkőzés volt kevés helyzettel. Támadónk, Sztefan Drazsics sérüléséből igyekszik felépülni, meghatározó játékosunk, természetesen éreztük a hiányát.

– Min próbált változtatni a szünetben?
– Az első félidőben tompák voltunk, a folytatásban már hoztuk a saját játékunkat, az ellenfél térfelén voltunk végig, de a kevés helyzetből nem használtunk ki egyet sem.

– Milyen tekintetben lesz más a keddi Magyar Kupa-mérkőzés?
– Sok mindenen kell változtatnunk. Alaposan felkészülünk, mert szeretnénk előnyt szerezni az első mérkőzésen.

Kisvárda–Honvéd 1–1

Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője:

– A szerencse sem állt a csapat mellé, háromszor is a lécet találták el.
– A futballban a szerencse nagy szerepet játszik. Számunkra ez most a kifelé pattanós időszak. Tettünk azért, hogy befelé pattanjon a labda, de nem sikerült.

– A helyzetek mellett harc is volt a pályán.
– Kifejezetten küzdelmes mérkőzés volt, időnként jó játékkal. Mindkét csapat kockáztatott, mert meg akarta nyerni a mérkőzést. Jó lett volna győzni, erre meg is volt az esélyünk. Mindent megtettünk, kérdés, hogy az egy pontokkal mire megyünk... Most már valahogy jó lenne nyerni.

– A második félidőben miért vettek vissza a tempóból?
– Ezek a visszaesések egyelőre törvényszerűek. A hullámzó teljesítmény még benne van a játékunkban, ha bent maradunk, a következő idényben sokkal stabilabbak leszünk.

Supka Attila, a Budapest Honvéd vezetőedzője:

Értékes az egy pont a Kisvárda otthonában?
Boldogok nem lehetünk tőle, de sokat érhet a végén. A játék időnként rendben volt, ha elkezdtünk passzolni, egyből megvoltak a helyzeteink.

– Mi hiányzott a győzelemhez?
– Az átütőerő. Azokat a szituációkat, amelyeket megbeszéltünk, a mélységi beindulások, amelyek egyikéből a gólt is szereztük, nem működtek. Az ellenfél néhányszor lekontrázott minket, de a fordulás után sokkal masszívabbak voltunk, nem követtünk el annyi hibát hátul. Fontos volt, hogy jókor egyenlítettünk.

– Az irammal nem volt gond, egyetértünk?
– Abszolút. Jó iramú, hajtós mérkőzés volt, mindkét csapat győzhetett volna. A hazaiaknak és nekünk is megvoltak a lehetőségeink. Ez a Kisvárda nem az a Kisvárda, amely a bajnokságnak nekivágott. Biztos vagyok benne, a többi csapat is megizzad az otthonában.

NB I, 2018–2019, 24. FORDULÓ
MÁRCIUS 9., SZOMBATHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Paks–Mol Vidi 2–2
Paks, Városi StadionVad II István
1700
Kisvárda–Honvéd 1–1
Kisvárda, Várkerti SporttelepSolymosi Péter
2110
Haladás–Újpest 3–2
Szombathely, Haladás Stadion
Andó-Szabó Sándor
3023
DVTK–Puskás Akadémia 1–0
Miskolc, DVTK StadionKarakó Ferenc
3837
DVSC–Mezőkövesd 1–0
Debrecen, Nagyerdei StadionBogár Gergő
2800
MTK–FTC 1–3Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionPintér Csaba
4587
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC24164453–19+3452
2. Mol Vidi FC24135639–25+1444
3. Debreceni VSC24107729–27+237
4. Újpest FC24910530–18+1237
5. Budapest Honvéd24106828–24+436
6. Mezőkövesd Zsóry FC2488834–31+332
7. MTK Budapest24941134–37–331
8. Paksi FC24710729–32–331
9. Puskás Akadémia FC24831327–32–527
10. Diósgyőri VTK24761124–44–2027
11. Kisvárda24671124–40–1625
12. Szombathelyi Haladás24441621–43–2216
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik