NB I: Van valami, amiről nem szabad beszélni – Márton Gábor

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2022.02.28. 10:49
null
Márton Gábor nehezen találta a szavakat az MTK debreceni veresége után (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 22. fordulójából, a vasárnapi mérkőzések közül a Debreceni VSC–MTK Budapest (1–0) találkozó mestermérlegeit nem idéztük még korábban, lássuk, hogyan értékelt a két vezetőedző, Joan Carrillo és Márton Gábor a lefújást követő sajtótájékoztatón.

 

Joan CARRILLO, a Debreceni VSC vezetőedzője

– Ilyen kilencven percre számított?
– Tudtuk, nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, hiszen az MTK jó csapat. Határozottan, fegyelmezetten futballoztunk, védekezésben egységesek voltunk.

– Mennyire volt tudatos, hogy a hazai pályán megszokottnál defenzívebben, taktikusan kezdték a találkozót?     
– A célunk a győzelem volt és megszereztük a három pontot. A defenzívebb játékunkban az is benne volt, hogy az MTK nagy nyomást helyezett ránk a meccs elején. Az pedig, hogy mit jelent mindenáron támadni, kiderült a legutóbbi hazai meccsünkön: jól játszottunk és kikaptunk négy egyre.

– A les miatt visszavont tizenegyes előtt gyönyörű támadást vezettek, gyaníthatóan ilyenből szeretne többet látni?     
– Természetesen az lenne jó, de most tényleg a győzelem volt a legfontosabb. Büszke vagyok a játékosaimra.   

MÁRTON Gábor, az MTK Budapest vezetőedzője

– Bosszús a vereség miatt?     

– Az ilyen meccs után keresem a szavakat. Nem voltunk rosszabbak, mint a Debrecen, többet volt nálunk a labda, fölényben futballoztunk, helyzeteket alakítottunk ki, igaz, azokat ki is hagytuk

– Meglepte, hogy a Debrecen a hazai pályán megszokottnál kevesebb kockázatot vállal?     
Természetesen nem tudhatjuk előre, miként játszik az ellenfél, de felkészülünk minden eshetőségre, úgyhogy nem ezzel volt a probléma. A második félidőben egykapuztunk, de borzasztóan oldottuk meg azokat a szituációkat, amikor gólt szerezhettünk volna. Más lepett meg…

– Lehet tudni, hogy mi?     
– Arról nem szabad beszélni…

NB I, 2021–2022, 22. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Február 25., péntek
Paks–Mol Fehérvár 3–2 Paks, Paksi FC StadionBogár Gergő
1871
Február 26., szombat
ZTE FC–Kisvárda0–0Zalaegerszeg,ZTE ArénaAndó-Szabó Sándor1129
Budapest Honvéd–Puskás Akadémia 0–0
Budapest,Bozsik ArénaErdős József2472
Ferencváros–Gyirmót 1–1
Budapest,Groupama ArénaBognár Tamás5887
Február 27., vasárnap
Újpest FC–Mezőkövesd 3–1
Budapest,Szusza Ferenc StadionKarakó Ferenc2606
DVSC–MTK Budapest 1–0Debrecen,Nagyerdei StadionBerke Balázs
2853
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 13 4 5 37–18 +19 43
2. Puskás Akadémia 22 12 5 5 30–23 +7 41
3. Kisvárda 22 11 8 3 37–22 +15 41
4. Paksi FC 22 9 4 9 56–46 +10 31
5. Zalaegerszegi TE 22 8 6 8 31–39 –8 30
6. Mol Fehérvár 22 8 5 9 28–29 –1 29
7. Debreceni VSC 22 7 7 8 36–34 +2 28
8. Mezőkövesd 22 7 6 9 26–34 –8 27
9. Budapest Honvéd 22 7 4 11 35–37 –2 25
10. Újpest FC 22 6 6 10 29–34 –5 24
11. Gyirmót FC Győr 22 6 6 10 23–32 –9 24
12. MTK Budapest 22 5 5 12 16–36 –20 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik