Gyirmót: két góllal egy pont Újpesten, de ez most nem ok az örömre

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 16:50
null
Szép gólokat is láthattunk (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB I 30. fordulójában az Újpest 2–2-t játszott odahaza a kiesés elől menekülő Gyirmót ellen.

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

Újpest FC–Gyirmót 2–2 (Mitrovics 45+1., Onovo 85., ill. Nagy P. 14., Ventúra 90.)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 3441 néző. V: Bogár

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A labda méterekkel érkezett Lirim Kastrati mögé, az Újpest hátvédje hiába sprintelt hátrafelé, nem érte el a pontatlan átadást. A rossz passz után a labda az oldalvonalon kívülre került, az első széksorokban helyet foglaló nézők pedig – tapsoltak.

A szigetországi futballban ebben semmi meglepő sincs, ott még a méterekkel célt tévesztő lövés is vastapsot kaphat, ám a magyar pályákon ilyenkor többnyire a bosszankodás, a kritika és a szitkozódás következik. Ám érezhető, hogy az utóbbi hónapokban mutatott teljesítménynek köszönhetően Újpesten megváltozott valami. Az évek óta kihalt lelátókra visszaköltözött az élet, a mérkőzés előtt hosszú sorok álltak a jegypénztáraknál, a korábban tapasztalt csöndet pedig a szurkolás és a taps váltotta fel.

Vasárnap délután ezen az sem változtatott, hogy a lila-fehérek a Paks elleni Magyar Kupa-vereség és a Ferencváros elleni derbicsalódás után érkeztek a Gyirmót elleni bajnokira. A hazai tábort Nagy Patrik tizennegyedik percben született gólja sem csendesítette el, pedig a semmiből szerzett vezetést a kiesés elől menekülő vendégegyüttes.

A meccs képét egyébként tökéletesen tükrözte a két vezetőedző viselkedése. A fővárosiakat irányító Milos Kruscsics fel-le járkált a technikai zónában, csípőre tett kézzel figyelt, hevesen magyarázott, olykor térdre rogyva fogta a fejét és hitetlenkedett. Eközben néhány méterre tőle a történéseket rezzenéstelenül figyelő Csertői Aurél nagyjából háromszor állt fel a kispadról az első negyvenöt percben, amiből az egyik a pacsizás volt a gólszerzővel. A pályán valami hasonló zajlott: az Újpest volt kezdeményezőbb, többet birtokolta a labdát, szakadatlanul ment előre, ám Yohan Croizet bal felső sarok mellett elzúgó lövésénél, valamint Giorgi Beridze pontatlan fejesénél ugyanaz jutott a játékosoknak, mint a szerb szakembernek: a bosszankodás. Ezzel szemben a gyirmótiak alaposan megszervezték a védekezésüket, többnyire megelégedtek a rombolással, és hideg fejjel vártak a kínálkozó lehetőségekre. Az első félidőben ötvenszázalékos volt a mérleg: a vendégek csapatkapitánya élt az eséllyel (az első gólját szerezte az idényben), Varga Barnabás viszont ziccerben a léc fölé fejelte a labdát. A játékrész hosszabbításáig úgy tűnt, ennyi elég is lehet a Gyirmótnak, ám Abdoulaye Diaby szólója és Nikola Mitrovics megpattanó lövése után egyenlített az Újpest, így döntetlennel vonultak szünetre a felek.

Fotó: Árvai Károly
Fotó: Árvai Károly

A rövid pihenő után az egyik ujját fájlaló Banai Dávid helyett Filip Pajovics kocogott a gólvonal elé, ám az első helyzet a másik kapunál adódott. A nagy kedvvel futballozó, ám pontatlanul célzó francia támadó tévesztette el a jobb felső sarkot, a grúz csatár két közeli lövésénél pedig Rusák Edvárd védett néhány másodpercen belül kétszer is bravúrral. Az eleinte egy-két kontraakciót még szépen felépítő Gyirmót egyre inkább beszorult, majd egy kezezés miatt büntetőhöz jutott az Újpest. A labda mögé a tavasszal remek formában futballozó Budu Zivzivadze állt, ám „panenkás" megoldása után a léc fölé szállt a labda – így azért kínos tizenegyest rontani, nem csoda, ha néhány másodpercre az egész stadionra csönd borult.

A lilákat nem törte meg a flegma megoldás, de a sokszor nyerőemberré előlépő Giorgi Beridze két ziccernél is a léc fölé lőtt. Amikor úgy tűnt, semmi sem jön össze a hazaiaknak, a hajrában érkezett Vincent Onovo, és eddig kevésbé ismert oldalát megcsillogtatva, gyönyörű mozdulattal a léc alá lőtte a labdát. A vendégek kapusa ebbe csak belekapni tudott, védeni nem, ám a meccsben akadt még egy csavar: a tartalék játékvezető éppen a négyperces hosszabbítást mutatta fel, amikor Denis Ventúra lövésével egyenlített a szívósan küzdő, de a kapu elé ritkán felérő Gyirmót.

A tabella alapján nagy kérdés, hogy örül-e bármelyik fél is ennek az egy pontnak...

NB I, 2021–2022, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 29., péntek
Paks–Ferencváros 1–2
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
4201
Április 30., szombat
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 3–1Felcsút, Pancho ArénaErdős József 1328
Budapest Honvéd–Kisvárda 1–1
Budapest, Bozsik Aréna
Pintér Csaba
3360
Debrecen–Mol Fehérvár 0–3
Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István
3604
Május 1., vasárnap
ZTE–MTK 2–3
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
Karakó Ferenc
1992
Újpest–Gyirmót 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
3441

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 30 20 5 5 53–24 +29 65
2. Puskás Akadémia 30 14 10 6 41–31 +10 52
3. Kisvárda 30 13 11 6 45–32 +13 50
4. Mol Fehérvár 30 12 7 11 43–40 +3 43
5. Paksi FC 30 12 5 13 70–57 +13 41
6. Újpest FC 30 11 7 12 45–43 +2 40
7. Zalaegerszegi TE 30 10 9 11 40–50 –10 39
8. Mezőkövesd 30 10 7 13 35–45 –10 37
9. Debreceni VSC 30 9 8 13 43–48 –5 35
10. Budapest Honvéd 30 9 7 14 46–48 –2 34
11. MTK Budapest 30 7 8 15 22–50 –28 29
12. Gyirmót FC Győr306101429–44–1528
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik