NB I: történelmi Fradi-hatos Újpesten, Kuttor egy hétig volt állástalan – ilyen volt az ősz

Vágólapra másolva!
2022.12.24. 11:12
null
Franck Boli (70) két góllal vette ki a részét az Újpest legyőzéséből
A labdarúgó NB I 2022–2023-as idényében is minden forduló előtt és után összegyűjtöttük a fontosabb statisztikákat, történéseket, kiemeltük az emlékezetes pillanatokat, gólokat. Alábbi összeállításunkban az őszi szezon érdekességeiből, legjeiből szemezgettünk.

TÖRTÉNELMI KIÜTÉSES FERENCVÁROSI SIKER A SZUSZA-STADIONBAN

A Ferencváros szeptember 4-én történelmi,6–0-s győzelemmel vágott vissza az Újpestnek a liláktól 12 évvel ezelőtt, ugyancsak szeptemberben elszenvedett, ugyanilyen különbségű vereségért. Az FTC a Megyeri úton, tétmérkőzésen korábban sosem aratott ilyen különbségű sikert. A zöld-fehérek elefántcsontparti csatára, a kétszer is betaláló Franck Boli is csak négy-nullás vezetésnél, a szünetben Dibusz Déneséktől tudta meg, hogy 2010-ben az Újpest nyerte meg hat góllal a derbit.

„A szurkolóink miatt sem álltunk le, tudjuk, mit jelent nekik az Újpest elleni derbi, nem véletlenül örültünk annyira, hogy a végére összejött a hat gól" – nyilatkozta a találkozó után lapunknak Boli. A kiütéses vereségnek a lila-fehéreknél is maradandó következménye lett: az Újpest FC 2010 ősze óta 6atnull nevet viselő ingyenes stadionmagazinját jobbnak látta átnevezni a klub alapításának évére, 1885-re...



SOKBA KERÜLT A HOLLAND EDZŐ KIFAKADÁSA, PEDIG MÉG AZ UEFA-VAL IS FENYEGETŐZÖTT

Ricardo Moniz, a Zalaegerszeg vezetőedzője különös lépésre szánta magát az október 22-i, Bp. Honvéd elleni hazai mérkőzés (0–2) második félidejének elején: levezényelte csapatát a pályáról.

Az eset előzménye az volt, hogy az 55. percben Christy Manzinga és Szabó II Alex afférja után elszabadultak az indulatok, majd a hazaiak pályára belépő holland vezetőedzőjét kiállította Bognár Tamás játékvezető. Ezt követően döntött úgy – a játékosa, Manzinga felé irányuló majomhuhogást hallóMoniz, hogy csapatát leparancsolja a pályáról. Tíz percig állt a játék, végül Dragóner Attilának, a ZTE sportigazgatójának sikerült meggyőznie őt, hogy – mivel az öltözőbe vonulás pontlevonulással jár – álljon el ettől a szándékától, és folytatódhatott a mérkőzés. A holland szakvezető ezután azzal fenyegetőzött, hogy ha a piros lapja miatt eltiltják, az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA) vagy Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordul. A Magyar Labdarúgó-szövetség egy hónapra minden labdarúgással kapcsolatos sportszakemberi tevékenységtől eltiltotta Monizt – sőt, a szövetség még arra is felhívta a figyelmet, hogy a versenyszabályzat szerint kiszabható legenyhébb büntetést alkalmazta, amely ellen sem a ZTE, sem a vezetőedző nem fellebbezett.



KÉT GYŐZTES MECCS UTÁN KÜLDTÉK EL A HONVÉD SKÓT VEZETŐEDZŐJÉT; KUTTOR ATTILA EGY HÉTIG VOLT ÁLLÁSTALAN

Az említett ZTE–Bp. Honvéd meccs nemcsak Moniz balhéjáról maradt emlékezetes, hanem arról is, hogy ezen ült utoljára a kispestiek kispadján Thomas Courts. A skót tréner úgy érkezett a zalai városba, hogy csapata előtte hét közben a Mol Magyar Kupában kiharcolta a továbbjutást Szombathelyen az NB II-es Haladás otthonában, a bajnokságban azonban négy forduló óta nyeretlen volt. Nos, Courts irányításával a piros-feketék idegenben 2–0-ra megverték az esélyesebb egerszegieket, a skótnak azonban így is mennie kellett. A horvát Dean Klafuric váltotta, aki viszont vereséggel nyitott, akárcsak – Pisont István kivételével – a Hemingway-éra után érkező többi kispesti vezetőedző. Klafuriccsal eddig négyből háromszor kikaptak a piros-feketék,és bár a Vasast sikerült legyűrniük, szégyenszemre kieső pozícióból fordulnak rá a bajnokság tavaszi szezonjára.

Az őszi szezonban öt csapat váltott edzőt. Külön érdemes kiemelni Kuttor Attilát, aki egy hétig volt állástalan: szeptember 6-án menesztették a Vasastól, 14-én pedig már ki is nevezték Mezőkövesden.

Így örült Kuttor Attila, amikor a Mezőkövesddel októberben legyőzték a Ferencvárost – augusztusban a Vasassal még kikapott a zöld-fehérektől (Fotó: Török Attila)
Így örült Kuttor Attila, amikor a Mezőkövesddel októberben legyőzték a Ferencvárost – augusztusban a Vasassal még kikapott a zöld-fehérektől (Fotó: Török Attila)
NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric

AZ IDÉNY MEGLEPETÉSCSAPATA A KECSKEMÉT

Szabó István együttese már azzal felrúgta a papírformát, hogy feljutott az első osztályba, őszi szereplésével pedig tovább írta a tündérmesét. A KTE hazai pályán még nem talált legyőzőre, és többek között a bajnoki címvédő FTC is vereséggel távozott a Széktói-stadionból. A lila-fehérek csupán kétszer kapituláltak: a hatodik fordulóban, Székesfehérváron, majd a 14.-ben, Mezőkövesden. Bár a záró négy meccsükön már nem tudtak nyerni, újoncként így is a második helyen állnak, hasonlóra pedig még egyetlen másik csapat sem volt képes, amióta bevezették a 12 csapatos, 33 fordulós bajnoki rendszert.

FŐVÁROSI CSAPATOK FEKETE ŐSZE

Az MTK kiesése és a Vasas feljutása következtében idén is négy fővárosi csapat szerepel az élvonalban. Bár a kettővel kevesebb meccset játszó Fradi nagy fölénnyel áll az élen, a másik három pesti csapat, az Újpest, a Honvéd és a Vasas fekete őszt produkált, hiszen a legalsó három helyet foglalja el a tabellán. A lila-fehérek csak jobb gólkülönbségnek köszönhetik, hogy nem állnak kiesésre.

A BAJNOKSÁG SZÁMAI

A gólok számában minimális az emelkedés az előző teljes idényhez képest – akkor átlagban 2.83 találat született mérkőzésenként, ősszel 94 találkozón 270, ami 2.87-es átlagot jelent. A leggyakoribb eredmény ezúttal is az 1–1 volt, majdnem minden hatodik meccsnek ez lett a végeredménye. A legnagyobb különbségű diadalról már esett szó, a legtöbb gól, hét a 4–3-as hazai sikerrel záruló Debrecen–Bp. Honvéd összecsapáson esett. A hazaiaknál ezen a meccsen ült először a kispadon a szerb vezetőedző, Szrdjan Blagojevics.

A legtöbb szerzett gól a Ferencváros nevéhez fűződik, 34, a legkevesebb a Vasaséhoz, 13, amelynek még a meccsenkénti egyes átlaga sincs meg. A legkevesebb gólt a zöld-fehérek kapták, 12-t, a legtöbbet az Újpest és – meglepetésre – a Kisvárda, egyaránt 29-et.

A legtöbb, kapott gól nélküli mérkőzése is az FTC-nek volt (7), a legkevesebb (1) pedig a Mezőkövesdnek – az Újpest elleni.A legtöbbször a Honvéd maradt gólképtelen, nyolcszor, míg a legkevesebb alkalommal a Fradi, csak egyszer, Kecskeméten.

A SZEZON SOROZATAI, LEGJEI

A leghosszabb veretlenségi szériával a Puskás Akadémia büszkélkedhet, Hornyák Zsolt együttese a nyitányon a Ferencváros otthonában elszenvedett vereség után sorozatban 10 találkozón nem talált legyőzőre, majd ismét a zöld-fehérektől kapott ki, ezúttal már otthon. A legtovább a Vasas volt képtelen nyerni – az angyalföldi drukkereknek egészen a 11. fordulóig kellett várniuk a piros-kékek első sikerére.

A repülőrajtot vevő címvédő FTC-nek indulásként zsinórban hatszor sikerült győznie, míg a Mezőkövesd a 6. és a 9. forduló között megszakítás nélkül négy bajnokiját vesztette el – nem csoda, hogy közben edzőt is váltottak a sárga-kékeknél.

A legtöbb 11-est a Kecskemét értékesítette, ötöt, majd a Ferencváros és a Honvéd következik a sorban néggyel, míg a Vasas egyetlen büntetőt sem végezhetett el az ősszel. Egyénileg a ferencvárosi Ryan Mmaee és a kispesti Nenad Lukic volt a legeredményesebb, mindketten háromból három büntetőt értékesítettek, míg a legtöbbször a kecskeméti Banó-Szabó Bence hibázott, kétszer. A kapusok oldaláról az újonc KTE-ben védő Varga Bence és a mezőkövesdi Ricardo Piscitelli volt a legsikeresebb: mindkettőjüknek két tizenegyest rúgtak, de egyikből sem lett gól.

TOVÁBBI STATISZTIKÁK, MUTATÓK

Végezetül összegyűjtöttünk néhány érdekességet az InStat Sport statisztikáiból.
A legjobb arányban a paksiak használták ki a gólhelyzeteiket, 36 százalékban. Utánuk a zalaegerszegiek (34%), majd a kecskemétiek (33%) jönnek, az éllovas ferencvárosiak csak negyedikek ebben a kimutatásban (33%). A mezőny végén az Újpest és a Vasas áll 19 százalékkal.

A legtöbbször a KTE csapata szabálytalankodott, 260-szor, a legkevesebbszer a Fradi, 168-szor. A legtöbb sárga lapot mégis a Paks gyűjtötte be, 44-et, míg a másik végletet a Kisvárda jelenti 28-cal. A Paks és a Debrecen az a két csapat, amelyből egyetlen játékost sem állítottak ki az ősszel.

Az Újpest játékosai vették a legsűrűbben célba az ellenfelek kapuját (263), és 98-szor el is találták a kapu felületét, mindkettőben megelőzik a nagy rivális FTC-t (227, illetve 93). A lila-fehérek ennek ellenére még csak 19 gólnál járnak, a zöld-fehérek pedig 34-nél.

Labdabirtoklásban a Ferencváros (58%), a Fehérvár (55) és az Újpest (54) áll elöl, leghátul pedig a Kecskemét (43) foglal helyet.

A párharcok megnyerésében a Fehérvár a legjobb (53%), majd holtversenyben az FTC, a Vasas és a Mezőkövesd következik (51-51). Ebben az összevetésben a Honvéd áll a mezőny végén (48).

BATIK BENCE A TOP 10-BEN

Egyénileg a legjobb teljesítménymutatót, az úgynevezett InStat-indexet ezúttal is az FTC bosnyák védője, Adnan Kovacevic produkálta, 251-et. Őt két csapattársa, a tunéziai válogatottal a katari vb-t is megjáró Aissa Laidouni (248), majd a horvát Eldar Civic (247) követi. Az első tízben a legjobb nem ferencvárosi játékos az újpesti Abdoulaye Diaby (236), aki nyolcadik, míg a legjobb magyar a Puskás Akadémia hátvédje, Batik Bence (233), utóbbi hármas holtversenyben áll a tizedik helyen.

Aligha meglepetés, hogy a kapusok között Dibusz Dénesnek van a legjobb mutatója (225), az viszont már igen, hogy a második helyen a DVSC hálóőre, a mindössze négy bajnokin szereplő Hrabina Alex áll (223), míg a ZTE kapuvédője, Demjén Patrik a harmadik (218).

A következő NB I-es meccset január 24-én rendezik, amikor a Ferencváros a 2. fordulóból elhalasztott találkozón a Zalaegerszeg vendége lesz. A következő, 17. fordulót január 2829-én játsszák.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 14 11 1 2 34–12 +22 34
2. Kecskeméti TE 16 6 8 2 23–16 +7 26
3. Kisvárda 16 7 4 5 27–29 –2 25
4. Puskás Akadémia 16 6 7 3 22–18 +4 25
5. Zalaegerszegi TE 15 6 4 5 24–17 +7 22
6. Paksi FC 15 6 3 6 27–26 +1 21
7. Debreceni VSC 16 5 5 6 27–27 0 20
8. Mol Fehérvár 16 5 4 7 20–23 –3 19
9. Mezőkövesd 16 4 4 8 18–26 –8 16
10. Újpest FC 16 4 4 8 19–29 –10 16
11. Budapest Honvéd 16 4 4 8 16–27 –11 16
12. Vasas FC 16 3 6 7 13–20 –7 15

A KÖVETKEZŐ, 17. FORDULÓ PROGRAMJA
Január 28., szombat

14.30: Kisvárda–Paks
17.00: DVSC–ZTE
19.30: Ferencváros–Vasas
Január 29., vasárnap
13.00:
Mezőkövesd–Puskás Akadémia
15.30: Újpest–Budapest Honvéd
17.30: Kecskemét–Mol Fehérvár

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik