NB I: Tökös játékosok kellenek – a Diósgyőr edzője a drámai végjáték után

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2021.01.31. 22:05
null
Zoran Zekic szerint tökös játékosokra van szükség a pályán (Fotó: Dömötör Csaba)
A kiesés elől menekülő DVTK a frissen igazolt David Vanecek góljával  megszerezte a vezetést az első félidő végén a Budafok ellen az NB I 18. fordulójában, majd az utolsó percekben Kulcsár Kornél szabadrúgásból egyenlített. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Budafok trénerének, Csizmadia Csabának a találkozó elején és a végén is tetszett csapata játéka.

„A harmincadik percig többnyire mi birtokoltuk a labdát, nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen gólt kapunk. Ott volt egy sérülés utáni szituáció, amikor a csapat kicsit megzavarodott, és az összes második labdát a Diósgyőr szedte össze, ekkor jött a vezető gólja. Viszont a második félidő alapján, a helyzetek, a játék alapján a sors igazságtalansága lett volna, ha nem szerzünk pontot.”

A szakember elárulta: néhány perccel a vége előtt már nem hitt a pontszerzésben.

„Már megfogtam a mappámat és betettem a hónom alá, mert azt gondoltam, itt sajnos kikapunk. Örülök neki, hogy van ilyen játékosunk, mint Kulcsár Kornél, aki bizonyította, hogy csereként is a csapat hasznára tud lenni.”

A lefújás után úgy ünnepelték a pontszerzést, mint egy győzelmet. Arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire volt fontos ez a pontmentés az október óta nem győző játékosok lelkének?

„Nem nyertünk, de a csapat ismét bizonyította, hogy van tartása, küzd és minden egyes pontért megharcol. Az MTK ellen mondtam, hogy a kapufáról végre hozzánk pattant a labda, kétszer is egyenlíteni tudtunk. Nagyon sok melót beleraknak a srácok mérkőzésről mérkőzésre, vissza tudunk jönni vesztett állásból is. Tavaly volt egy ugyanilyen meccsünk, amikor a kilencvenötödik percben nyertünk. Szerintem ez most meg fogja hozni a gyümölcsét, meg fog fordulni, és előbb-utóbb jönni fog a győzelem.”

A DVTK vezetőedzője, Zoran Zekic jó és rossz dolgokat is látott a mérkőzésen.

„A második félidőben a Budafok akarata érvényesült inkább, ezen a cserékkel próbáltam változtatni. Az első tíz percben ez működött is, de utána nem voltak jó energiái a csapatnak, a Budafok birtokolta sokkal többet a labdát, ennek ellenére is csak a legvégén szerezte meg az egyenlítő gólt, így két pontot elveszítettünk a mai meccsen.”

Kérdésre válaszolva elmondta, szerinte mi kell ahhoz, hogy javuljon csapata játéka.

„Tökös játékosok kellenek a pályán ahhoz, hogy megtartsuk a labdát, és többet birtokoljuk. Természetesen most ez nagyon komoly helyzet, amiben vagyunk, de néha olyan kényelmesnek látom a csapatot, mintha huszonöt ponttal többünk lenne.”

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ
Diósgyőri VTK–Budafoki MTE1–1 (1–0)
Miskolc,DVTK Stadion,zárt kapuk mögött.Vezette:Bognár
Gólszerző:Vanecek (40.), ill. Kulcsár K. (90+5.)
Kiállítva:
Zivulic (82.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC18134136–10+2643
2. Mol Fehérvár1895442–21+2132
3. Kisvárda1877420–20 028
4. Puskás Akadémia1883722–25 –327
5. MTK Budapest1875626–24 +226
6. Paksi FC1874735–35 025
7. Mezőkövesd1873819–24 –524
8. Zalaegerszegi TE1864834–34 022
9. Budapest Honvéd1856728–26 +221
10. Újpest FC1854922–40–1819
11. Budafoki MTE1845920–32–1217
12. Diósgyőri VTK18421221–34–1314
NB I, 2020–2021, 18. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
JANUÁR 30., SZOMBAT
MTK Budapest–Puskás Akadémia 0–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionErdős József
Mezőkövesd–Újpest FC 3–2
Mezőkövesd,Városi StadionAndó-Szabó Sándor
Ferencváros–Kisvárda 1–1Budapest,Groupama Aréna
Berke Balázs
Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd 1–2Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBogár Gergő
JANUÁR 31., VASÁRNAP
Zalaegerszegi TE FC–Paksi FC 4–4Zalaegerszeg,ZTE ArénaPintér Csaba
Diósgyőri VTK–Budafoki MTE 1–1Miskolc,DVTK StadionBognár Tamás
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik