NB I: Több volt ebben a mérkőzésben a vereségnél – Supka Attila

H. Á., V. Á.H. Á., V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.18. 08:29
null
Supka Attila szerint csapata kontrollálta a Mol Fehérvár elleni találkozót (Fotó: Török Attila)
Mint megírtuk, a Mol Fehérvár 2–1-re győzött Mezőkövesden, míg a Puskás Akadémia gól nélküli döntetlen játszott a Kisvárdával a labdarúgó NB I-ben. Lássuk, hogyan értékelték a mérkőzést a szakvezetők!


NB I
28. FORDULÓ

MEZŐKÖVESD–MOL FEHÉRVÁR FC 1–2

Supka Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője (a mezokovesdzsory.hu alapján): – Több volt ebben a mérkőzésben a vereségnél, megvoltak a lehetőségeink az első és a második félidőben is a gólszerzésre, melyek közül egyet sikerült értékesítenünk. Úgy érzem, hogy kontrolláltuk a találkozót, viszont a fehérváriak két hibánkat kihasználták, ennek köszönhetően szerezték meg a győzelmet.

Michael Boris, a Mol Fehérvár FC vezetőedzője (a molfehervarfc.hu alapján): – Az első félidőben sikerült korán megszereznünk a vezetést, ezt leszámítva azonban nem olyan volt az első játékrész képe, ahogy elképzeltük, nem működött a rövid passzos játékunk. Jó lett volna vezetéssel szünetre menni, de ez nem jött össze, mert a ráadás utolsó másodperceiben kiegyenlített a Mezőkövesd. Sok párharcot hozó, hajtós, küzdelmes meccs volt a mai, de a szünet után sikerült rendeznünk a középpályát, és a második félidő alapján megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–KISVÁRDA 0–0

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője (a kisvardafc.hu alapján): – Másképp képzeltem el ezt a mérkőzést, az ilyen gól nélküli találkozók sohasem tetszenek nekem. Szándékban többet vártam, főleg kreativitásban. Küzdöttünk, betartottuk a taktikai előírásokat, de ez mindkét fél részéről túl taktikus meccs volt, ami végképp nem tetszett.

Révész Attila, a Kisvárda sportigazgatója (a kisvardafc.hu alapján): – A mérkőzéstől azt kaptuk, amire számítottunk: két taktikailag nagyon felkészült és fizikálisan jó állapotban lévő csapatnak az összecsapását. Igazságos eredmény született, a mi szempontunkból abból az aspektusból megközelítve, hogy nem tudtuk megelőzni a Puskás Akadémiát, nem igazi, azonban az utóbbi két mérkőzés eredménye után egy erős csapat elleni idegenbeli döntetlen jónak nevezhető.

NB I, 2021–2022, 28. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 15., péntek
DVSC–Gyirmót 3–1
Debrecen,Nagyerdei StadionErdős József
3621
Április 16., szombat
Újpest–ZTE 4–0Budapest, Szusza Ferenc StadionBognár Tamás
3467
Paksi–MTK 4–0Paks, Paksi FC StadionPintér Csaba
1500
Budapest Honvéd–Ferencváros 1–2
Budapest,Bozsik ArénaAndó-Szabó Sándor
4062
Április 17., vasárnap
Mezőkövesd–Mol Fehérvár 1–2
Mezőkövesd,Városi StadionKarakó Ferenc
1200
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–0
Felcsút,Pancho ArénaBerke Balázs
1426
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 28 18 5 5 49–22 +27 59
2. Puskás Akadémia 28 13 9 6 36–28 +8 48
3. Kisvárda 28 12 10 6 43–31 +12 46
4. Újpest FC 28 11 6 11 42–39 +3 39
5. Mol Fehérvár 28 11 6 11 38–38 0 39
6. Zalaegerszegi TE 28 10 9 9 36–44 –8 39
7. Paksi FC 28 11 5 12 66–53 +13 38
8. Debreceni VSC 28 9 8 11 43–44 –1 35
9. Mezőkövesd 28 9 7 12 30–42 –12 34
10. Budapest Honvéd 28 9 5 14 44–46 –2 32
11. Gyirmót FC Győr 28 6 8 14 26–41 –15 26
12. MTK Budapest28681419–44–2526

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik