Mats Knoester (Fotó: Getty Images)

 

A csakfoci.hu-hoz hasonlóan a Nemzeti Sport is úgy értesült, hogy a Ferencváros kiszemelte a korábbi korosztályos válogatott futballistát, aki a Feyenoordban nevelkedett, s 2019 óta a Heraclesban szerepel.

Úgy tudjuk, a ballábas védőt több, a következő évadban a nemzetközi porondon induló magyar csapat megfigyelte a mostani idényben, ám valószínűleg az FTC lesz a befutó. Információink szerint már meg is érkezett hazánkba, hogy tárgyaljon a magyar bajnokkal.

A Transfermarkt szerint Knoesternek lejár a szerződése a klubjánál. A Fradinak azért van szüksége új hátvédre, mert Miha Blazic és Lasa Dvali távozott. Korábban a kanadai Derek Corneliusszal is szóba hozták a zöld-fehéreket.

A Ferencváros kiszemeltje az Eredivisie mostani kiírásában 31 mérkőzésen játszott, ebből 26-szor végig a pályán volt, csak három fordulóban nem lépett pályára. Csapata, a Szőke Adriánt is foglalkoztató Heracles kiesett az első osztályból.

Knoester lehet az NB I-ben aranyérmes Ferencváros második nyári szerzeménye Adama Traoré után.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Adama Traoré (mali, Sheriff Tiraspol – Moldova)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Csonka András (Budafok), Csontos Dominik (Soroksár), Gera Dániel (Puskás AFC), Iyinbor Patrick (Vasas), Katona Bálint (KTE), Katona Máté (Soroksár), Varga Ádám (Soroksár)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Andrian Kraev (bolgár, Levszki Szófia – Bulgária), Derek Cornelius (kanadai, Vancouver Whitecaps – Kanada, jelenleg Panetolikosz – Görögország), Saliou Guindo (KF Laci – Albánia), Mats Knoester (holland, Heracles – Hollandia)
Távozók: Miha Blazic (szlovén,  lejár a szerződése, Angers – Franciaország?), Lasa Dvali (grúz, lejár a szerződése), Róbert Mak (szlovák, lejár a szerződése), Marko Marin (német, visszavonul)
Kölcsönbe távozók: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Roko Baturina
(horvát), Somália (brazil)