NB I: Teodoru még veretlen a Fradi ellen, Oenning sorsát a Vidi döntheti el

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 10:30
null
Teodoru Vaszilisz hazai 0–1-gyel indított a Puskás Akadémia ellen, a Fradi ellen javíthat az MTK-val (Fotó: Szabó Miklós)
Rendhagyó fordulóval folytatódik a labdarúgó NB I. Az október 23-i nemzeti ünnep miatt szombaton nem lépnek pályára a csapatok, így a 10. fordulóból három mérkőzést rendeznek pénteken és a program már fél 4-kor elindul a ZTE és a Gyirmót első élvonalbeli csatájával. Kisvárdán felütötte fejét a vírus, ennek ellenére az éllovas kiáll Pakson, de bizonytalan, milyen összeállításban. Este az Újpest a Fehérvár ellen próbálja megszerezni szezonbeli első győzelmét, de egy kiadós vereség Michael Oenning állásába kerülhet. A vasárnapi Ferencváros–MTK örökrangadó érdekessége, hogy a vendégek megbízott szakvezetője, Teodoru Vaszilisz vezetőedzőként még veretlen a zöld-fehérek ellen.

 

ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 10. FORDULÓJA ELÉ

ZALAEGERSZEGI TE FC–GYIRMÓT FC GYŐR

♦ Még sohasem találkoztak az élvonalban.

♦ A másodosztályban 2012 óta éppen egy tucatszor mérkőztek meg egymással, a mérleg 4 zalai siker, 2 döntetlen, 6 gyirmóti diadal. Ebből a 12 találkozóból 10-en legalább három gól született.

♦ A legutóbbi két alkalommal a 2018–2019-es idényben csaptak össze, és mindkétszer a Zete győzött egy góllal, otthon 1–0-ra, idegenben 2–1-re.

♦ A párharc legeredményesebb góllövője a zalaiak részéről Babati Benjámin, a gyirmótiaktól a már visszavonult Oross Márton, öt-öt góllal.

♦ Zalaegerszegen hatszor meccseltek a második vonalban, 3-szor született hazai siker, 1-szer ikszeltek, 2-szer a Gyirmót diadalmaskodott. A rekordgyőzelem a ZTE részéről 3–0, a Gyirmót oldaláról 4–2 volt.

♦ A Zete az előző fordulóban idegenben 2–1-re legyőzte a bajnok Ferencvárost, erre előtte legutóbb 20 éve volt képes. Az egerszegiek két bajnokit nyertek egymás után – előtte az MTK-t verték meg 2–0-ra –, ehhez hasonlóra április óta nem volt példa.

♦ A Gyirmót szintén kettes győzelmi szériában van – 3–1-es siker Újpesten, majd 2–1 otthon a Paks ellen –, ilyesmi csak egyszer fordult elő eddig a kisalföldi csapattal az élvonalban: 2016 szeptemberében a Vasast, majd a következő körben a Haladást gyűrte le 1–0-ra. Hármas nyerősorozata még sohasem volt a győri gárdának az NB I-ben.

♦ A Gyirmót előző négy bajnokiján mindig kettőnél több gól esett.

♦ A Zete az előző négy fordulóban mindig két gólt szerzett, legutóbb az 5. fordulóban, a Honvéd ellen otthon volt csak egyszer eredményes (1–3).

♦ Házon kívül a Gyirmót az egyik csapat, amely a legkevesebb gólt (4) szerezte eddig a bajnokságban – holtversenyben a Mezőkövesddel és az Újpesttel.

PAKSI FC–KISVÁRDA

♦ Kilenc összecsapásuk volt eddig az NB I-ben, az örökmérleg a nyírségiek minimális fölényét mutatja: 3 Paks-győzelem, 2 döntetlen, 4 Kisvárda-siker. Az eddigi meccseik több mint a felén – ötön – legalább az egyik csapat gólképtelennek bizonyult.

♦ A legutóbbi, májusi találkozójuk hozta a párharc legnagyobb különbségű győzelmét: a Kisvárda a bajnoki záráson – még Supka Attila irányításával – 5–1-re lelépte a Paksot, máig ez holtversenyben a szabolcsiak (egyik) legnagyobb különbségű diadala az NB I-ben. (A Honvédot verték meg ugyancsak 5–1-re, de látogatóként.)

♦ Az előző három találkozójukon mindig minimum három gól volt.

♦ Pakson négyszer csaptak össze, 3-szor a vendéglátó tolnaiak győztek, 1 találkozó döntetlennel zárult, a Várda még egyszer sem tudott nyerni.

♦ Bognár György együttese zsinórban a második bajnokiját bukta el (1–3 otthon a Fradi ellen, majd 1–2 Gyirmóton). Ilyen előtte legutóbb tavaly decemberben történt vele, akkor az FTC, majd az MTK volt az ellenfél.

♦ A Kisvárda az Újpest ellen (0–0) végzett először döntetlenre ebben a bajnokságban, de az egy találkozóval kevesebbet játszó FTC veresége miatt ez is elegendő volt neki ahhoz, hogy visszaugorjon a tabella élére. Tétmeccsen előtte legutóbb az előző kiírás 32. fordulójában, Zalaegerszegen ikszelt, akkor is 0–0 volt az eredmény. A köztes időszakban kilenc bajnokin hétszer nyert és kétszer maradt alul.

♦ Bár a tolnai gárda továbbra is a legtöbb szerzett góllal büszkélkedhet (24), meccsei egyharmadán csak egy találatra volt képes, és ezeket a találkozókat mind el is veszítette.

♦ A Paks kapujába találtak be a legtöbbször az ellenfelek (összesen 20-szor), és nem volt még olyan meccse a tolnai csapatnak ebben a szezonban, amelyet megúszott kapott gól nélkül.

♦ A Kisvárda a legutóbbi fordulóban, az Újpest ellen is tíz játékossal fejezte be a mérkőzést. Már a negyedik piros lapot gyűjtötte be ebben a bajnokságban, ilyen sokat egyetlen másik csapat sem kapott.

♦ Tizenkét mérkőzés óta tart az a sorozat, hogy a Paks bajnoki meccsein legalább három gól születik.

♦ Bognár György csapata legutóbbi hét NB I-es meccséből csak egy olyan volt, amelyen kettőnél kevesebb gólt kapott a Paks (a sereghajtó Újpestet verte meg 2–1-re).


ÚJPEST FC–MOL FEHÉRVÁR FC


♦ Az örökrangadó után ez a forduló második legnagyobb múltú vetélkedése, hiszen 1968 óta ez lesz a 115. összecsapásuk. Az örökmérleg a vendégek felé billen: 40-szer nyertek az újpestiek, 50-szer a fehérváriak, 24 találkozójuk pedig ikszre végződött. A gólkülönbség 181–163 a piros-kékeknek, a gólátlag így 3.

♦ 2010 óta 29 NB I-es találkozót játszottak, az Újpest ezek közül csak négyet nyert meg, ötször ikszeltek, a többi 20 alkalommal fehérvári siker született.

♦ Az előző bajnokságban a Vidi mindháromszor fölényes diadalt aratott a lila-fehérek felett: októberben 5–1-re, januárban 5–0-ra, áprilisban 4–0-ra nyert, az összesített gólkülönbség 14–1.

♦ A két csapat legutóbbi tétmérkőzésén, a Puskás Arénában lejátszott májusi Magyar Kupa-döntőn viszont Lirim Kastrati hosszabbításban lőtt góljával az Újpest győzött 1–0-ra, amivel kiharcolta a nemzetközi kupaszereplés jogát.

♦ A fővárosi gárda pályaválasztása mellett rendezett 56 bajnoki találkozóból 27 hozott újpesti diadalt, 8 végződött döntetlenre, és 21-szer nyertek a piros-kékek. A fehérváriak idegenbeli rekorddiadala a legutóbbi, januári Megyeri úti mérkőzésen született, amikor 5–0-ra győztek – még Márton Gábor irányításával. (A fehérváriak 2002 májusában verték még meg ugyanilyen különbséggel a lilákat, csak akkor a Sóstói Stadionban.)

♦ Miután az előző fordulóban Kisvárdán csaknem 60 percnyi emberelőnyét sem tudta gólra váltani az Újpest, immár kilenc forduló óta tart a nyeretlenségi sorozata (4 döntetlen, 5 vereség). Az 1988–1989-es pontvadászatban ennyi mérkőzés után még csak három ponttal álltak Kovács Ervinék, akik akkor a 10. játéknapon a Zete ellen törték meg a negatív sorozatukat és aratták első sikerüket, s a kilencedik helyen fejezték be a szezont a 16 csapatos mezőnyben.

♦ Ha a lila-fehérek most, a 10. fordulóban sem tudják megszerezni első győzelmüket, akkor olyasmi történik velük, amire 1955 óta nem volt példa. Akkor a Bp. Dózsa az első 11 bajnokin át volt képtelen nyerni: ötször ikszelt és hatszor kikapott. A pocsék széria a 12. körben ért véget, mégpedig az ősi rivális ferencvárosiak – akkor éppen Bp. Kinizsinek hívták őket – népstadionbeli 4–0-s legyőzésével, a meccsen Szusza Ferenc három gólt jegyzett.

♦ A Fehérvár játszotta eddig a legtöbb döntetlent az NB I mezőnyében, ötöt. Szabics Imre csapata mind a négy idegenbeli fellépése iksszel zárult.

♦ A Vidi mérkőzésein esett eddig a második legkevesebb gól, 20, ami 2.22-es meccsenkénti átlagot jelent.

♦ Michael Oenningnek az Újpest vezetőedzőjének kiegyenlített a mérlege a Fehérvár ellen (4 siker, 2 döntetlen, 4 vereség). Ebből a lila-fehéreket irányítva 1 siker, 2 fiaskó az egyenlege, a korábbi meccseken még a Vasas kispadján ült.

♦ A párharc gólkirálya Nikolics Nemanja, aki 2010 óta fehérváriként nyolcszor talált be bajnokikon az újpestieknek.

DEBRECENI VSC–PUSKÁS AKADÉMIA FC

♦ Tizenhat élvonalbeli bajnoki mérkőzés után jelentős a DVSC fölénye: a mérleg 8 Loki-siker, 6 döntetlen, 2 felcsúti győzelem.

♦ Az első 12 összecsapásukon egyszer sem tudott nyerni a Puskás Akadémia (8 DVSC-diadal, 4 döntetlen), a 13. meccsükön tört meg a jég a Fejér megyeieknek.

♦ A PAFC kilenc kísérletből csak egyszer nyert Debrecenben – 2019. szeptember 28-án 2–1-re –, a többi nyolc hajdúsági csatájukból ötöt nyert meg a Loki, a döntetlenek száma három.

♦ Legutóbb, 2020 júniusában 2–2-re végeztek a Nagyerdőben, pedig ha az a meccs megvan Tőzséréknek, akkor nem esnek ki…

♦ A Debrecen hármas nyeretlenségi sorozatban van, az előző nyolc bajnokiján pedig csak egyszer tudott győzni, amikor kiütötte az újonc Gyirmótot (5–0).

♦ A Puskás Akadémia ezzel szemben három forduló óta veretlen (1 diadal, 2 iksz), sőt, ezeken a meccseken gólt sem kapott. Összesen 318 perce nem találtak be neki az ellenfelek, ez a leghosszabb ilyen széria most az élvonalban.

♦ A Loki hazai pályán eddig átlagos teljesítményt nyújtott (1 diadal, 2 iksz, 1 vereség), egyetlen győzelme a már említett Gyirmót elleni siker.

♦ A felcsúti csapat idegenben még veretlen, öt mérkőzéséből négyet megnyert, és csak Fehérváron játszott döntetlent (0–0). Ezzel vezeti a vendégtabellát.

♦ A Puskás Akadémia mérkőzésein volt eddig a legkevesebb gól (19), Hornyák Zsolt együttese 10-et szerzett, 9-et kapott, viszont abból hatot egy találkozó alatt, otthon a Pakstól (1–6).

♦ A Paks (24) után a Loki szerezte a második legtöbb gólt, 19-et, amelyből hét fűződik a góllövőlistát vezető Ugrai Roland nevéhez, aki a debreceni találatok több mint egyharmadát vállalta eddig magára.

BP. HONVÉD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY


♦ Tizenhét élvonalbeli mérkőzés után abszolút kiegyenlített a két csapat párharca: egyaránt 7–7 győzelem áll a nevük mellett, 3 találkozójuk döntetlen lett, a gólkülönbség 24–24.

♦ Tavaly júniusban emlékezetes Magyar Kupa-döntőt vívtak a Puskás Arénában, azt a kispestiek nyerték meg 2–1-re.

♦ Bármilyen meglepő, a Honvéd pályaválasztóként csupán egyszer tudott nyerni eddig a Kövesd ellen: 2016. december 10-én Eppel Márton találatával (1–0). A többi hat fővárosi bajnoki találkozóból három-három zárult remivel, illetve borsodi sikerrel.

♦ Az előző hat bajnokiján egyszer sem ikszelt a Honvéd, négyszer győzött, kétszer vesztett (az FTC, majd legutóbb a Fehérvár ellen).

♦ Az edzőváltás jót tett a Mezőkövesdnek, hiszen Supka Attila bemutatkozó meccsén 1–0-ra legyőzte a Lokit, ezzel véget ért a borsodiak hat fordulón át tartó nyeretlenségi szériája (2 döntetlen, 4 kudarc).

♦ A Honvéd hazai pályán lejátszott négy találkozóján felváltva veszített és nyert, ha a sorminta folytatódna, most kudarcnak kellene következnie.

♦ A Mezőkövesd az előző négy idegenbeli bajnokiját elbukta, a legutóbbi hármon még gólt sem lőtt. A vendégtabellán egyedül az Újpestet előzi meg.

♦ Supkának vezetőedzőként ez lesz a 295. NB I-es mérkőzése, és rendkívül jó a mérlege (6 diadal, 1, iksz, 1 vereség) a Honvéd ellen, amelyet egyébként korábban – három részletben – 139 bajnokin szintén irányított.

♦ Horváth Ferencnek ezzel szemben trénerként nem nagyon megy a Mezőkövesd ellen: 15-ször dirigált élvonalbeli csapatot a borsodiakkal szemben és csak kétszer tudott nyerni, még 2014-ben az ETO-val. Emellett 7 döntetlen és 6 vereség a mutatója.

♦ Horváth Ferenc és Supka Attila eddig ötször meccselt egymás ellen, négyszer az NB I-ben, egyszer a második vonalban, a mérleg 3–2 Supka javára. Érdekesség, hogy ezeken a találkozókon ötből négyszer az aktuális vendégcsapat győzött. Legutóbb márciusban kerültek egymással szembe, és a Supka vezette Kisvárda 1–0-ra nyert a Honvéd ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

FERENCVÁROS–MTK BUDAPEST

♦ A vasárnapi örökrangadó 1903 óta a Fradi és az MTK 219. bajnoki összecsapása (így tartják nyilván a klubok, egyébként a különböző adatbázisokban eltérő adatok szerepelnek). A különbség oka két 1925-ös mérkőzés (országos bajnoki döntő, 0:0 és 4:1-es MTK-siker, de ezt a bajnokságon kívül bonyolították le a vidék legjobbjainak részvételével).

♦ A két patinás fővárosi csapat eddigi 218 bajnoki csatájának mérlege: 90 ferencvárosi siker, 50 döntetlen, 78 MTK-diadal. A zöld-fehérek eddig 351-szer találtak be ellenfelüknek, 350. góljukat a legutóbbi, februári találkozójukon az ukrán Olekszandr Zubkov lőtte.

♦ A Ferencváros a legutóbbi nyolc örökrangadón veretlen maradt, két 1–1-es, majd a legutóbbi 2–2-es döntetlen mellett ötször győzött, mindig legalább kétgólos különbséggel (3–1, 4–1, 2–0, 3–1, 2–0). Az MTK több mint öt éve, 2016. szeptember 10. (2–1, Dunaújvárosban) óta nem tudta felülmúlni legnagyobb riválisát.

♦ Hatmeccses bajnoki győzelmi szériája ért véget a Fradinak a legutóbb a ZTE-től elszenvedett 2–1-es hazai vereséggel. Ez volt a leghosszabb ilyen sorozat a most zajló pontvadászatban.

♦ Legutóbb a 2019–2020-as szezonban fordult elő, hogy az FTC legalább kétszer kikapott a bajnokságban. Akkor viszont 20 fordulónak kellett ehhez eltelnie, most elég volt nyolc meccs.

♦ Az MTK vitathatatlanul hullámvölgyben van, az előző öt bajnokijából négyet elbukott – a legutóbbi kettőn gólt sem szerzett – és csak egyet nyert meg, a Mezőkövesd ellen egy hajrában esett mázlis góllal (1–0). Egyelőre az edzőváltás sem hozott fordulatot, a megbízott szakvezető, Teodoru Vaszilisz ugyanis egy hazai 0–1-gyel indított a Puskás Akadémia ellen.

♦ Már több mint fél éve, az április 17-i kisvárdai 0–0 óta nem játszott tétmeccsen döntetlent a Ferencváros. Ez idő alatt 24 tétmeccset vívtak a zöld-fehérek, 16-szor nyertek, 8-szor vesztettek, ebből a bajnokságban csak kétszer, de egyszer sem fővárosi csapat ellen.

♦ A Ferencváros előző hét hazai bajnokiján mindig legalább három gól született.

♦ A legutóbbi három idegenbeli meccsén alulmaradt az MTK, ráadásul mindig minimum két gólt kapott.

♦ Az MTK-nál az elmúlt években többször sorsfordító volt az örökrangadó, hiszen 2016 decemberében Teodoru Vaszilisztól, majd 2019 márciusában Feczkó Tamástól is egy Ferencváros elleni bajnoki után köszöntek el. Ráadásul úgy, hogy Teodoru előtte 1–1-es döntetlent ért el a kék-fehérekkel a Groupama Arénában, sőt, az egykori diósgyőri játékos vezetőedzőként még veretlen a Fradi ellen (1 győzelem, 2 döntetlen).

NB I, 2021–2022, 10. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Október 22., péntek
15.30: ZTE FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE ArénaAntal Péter
17.45: Paksi FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
20.00: Újpest FC–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
Október 24., vasárnap
13.30: DVSC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport+)Debrecen, Nagyerdei Stadion
15.45: Budapest Honvéd–Mezőkövesd (Tv: M4 Sport+)Budapest, Bozsik Aréna
18.00: Ferencvárosi TC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Budapest, Groupama Aréna
AZ ÁLLÁS
1. Kisvárda 9 6 1 2 13– 8 +5 19
2. Ferencvárosi TC 8 6 2 18– 9 +9 18
3. Puskás Akadémia 8 5 1 2 10– 9 +1 16
4. Mol Fehérvár 9 3 5 1 11– 9 +2 14
5. Paksi FC 9 4 1 4 24–20 +4 13
6. Budapest Honvéd 9 4 1 4 15–14 +1 13
7. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 15–19 –4 11
8. Mezőkövesd 9 3 2 4 10–15 –5 11
9. MTK Budapest 9 3 1 5 9–12 –3 10
10. Debreceni VSC 9 2 3 4 19–16 +3 9
11. Gyirmót FC Győr 9 2 3 4 10–16 –6 9
12. Újpest FC 9 4 5 10–17 –7 4

 

 

 

 

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik