NB I: távozik Újpestről a támadó, Győrben folytatja karrierjét

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.07.14. 14:17
null
Bacsa Patrik Győrben folytatja pályafutását (Fotó: eto.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Újpest FC szerdán hivatalos oldalán számolt be róla, hogy Bacsa Patrik távozik a klubtól, míg az NB II-es ETO FC Győr saját honlapján jelentette be a támadó szerződtetését.

„A miskolci születésű Bacsa Patrikot 2020 januárjában szerződtette egyesületünk. Az itt töltött másfél éve alatt 39 alkalommal húzhatta magára a lila-fehér csíkos mezt, összesen három gólt szerzett és négy alkalommal adott gólpasszt. A 2021–2022-es idényre való felkészülését már második számú csapatunknál kezdte meg, ezt követően kérvényezte szerződése felbontását, ami elé klubunk nem gördített akadályt” – közölte az Újpest FC, emellett megjegyezte, hogy a támadó Győr-Moson-Sopron megyében folytatja karrierjét.

Bacsa Patrik új klubja az NB II-es ETO FC Győr, ahol már be is mutatták a jelentős NB I-es rutinnal rendelkező játékost.

„A 29 esztendős támadó a DVTK-ban nevelkedett, ahol tíz éve mutatkozott be az első osztályban. Karrierje nagy részét Miskolcon töltötte, ahová egy rövid kisvárdai kölcsönjáték után visszatért, majd Újpestre szerződött” – mutatta be új szerzeményét a győri klub, de igazolásuk is megszólalt a váltást követően.

A személyes célom, és a klub célja is ugyanaz, tehát, hogy visszakerüljünk az NB I-be. Ez alapján bátran kijelenthetem, hogy ez egy gyümölcsöző kapcsolat lehet. Segíteni szeretném a csapatot a játékommal a pályán, természetesen ez akkor a legjobb, ha ez a játék gólokkal és gólpasszokkal párosul. Egy nagyon nagy múltú együttesbe kerültem, ahol mindig maximumot kell nyújtani, amivel úgy gondolom, hogy nem is lehet probléma” – mondta Bacsa.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők: Abdoulaye Diaby (mali, Antwerpen U21 – Belgium), Sztefan Jevtoszki (északmacedón, Rabotnicski Szkopje – Észak-Macedónia), Fernando Viana (brazil, Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Szűcs Kristóf (FC Ajka)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Fehér Csanád

Kiszemeltek:
Távozók: Bacsa Patrik (ETO FC Győr, szabadon igazolhatóként), Jovan Baosics (montenegrói, FK Buducsnoszt – Montenegró), Yassine El Ghanassy (belga, lejár a szerződése), Németh Márk (Kisvárda), Antonio Perosevic (horvát, lejár a szerződése), Kire Risztevszki (északmacedón, AEL Limassol – Ciprus)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Victor Kantabadouno (guineai, Wakriya AC – Guinea)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik