NB I: Szlovéniában táborozik majd a feljutó Kecskemét

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.06.01. 12:00
null
A kecskeméti Széktói Stadion (Fotó: Dömötör Csaba)
A Kecskeméti TE június 16-án kezdi meg a felkészülést, majd szlovéniai edzőtáborban hangolódik a labdarúgó NB I július végén induló idényére – adta hírül hivatalos honlapján az NB II-ből feljutó klub.

 

A június 16-i kezdést követő napokban orvosi vizsgálatok, mérések, tesztek várnak a játékosokra. A hónap hátralévő részében hazai környezetben dolgozik a keret, az első felkészülési mérkőzés július 2-án, szombaton lesz a Széktói Stadionban, jelen állás szerint a Szentlőrinc ellen – írja a klubhonlap.

A mérkőzés után egyhetes szlovéniai edzőtáborba utazik a KTE, a helyszín ugyanúgy Radenci lesz, ahogyan tavaly nyáron is – az edzések mellett két mérkőzés is szerepel a programban.

A visszatérés utánra további három felkészülési mérkőzést tervez a szakmai stáb (július 13., 16., 23.), az utolsó lesz a bajnoki főpróba.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik