NB I: Szegedről szerződtetett fiatal támadót a Kecskemét

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.24. 15:42
null
Gréczi Márton Szegedről Kecskemétre szerződött (Fotó: Karnok Csaba/Dél-Magyarország)
Új játékossal bővült a labdarúgó NB I-ben újonc Kecskeméti TE kerete, miután a klub mindenben megegyezett a Szeged-Csanád Grosics Akadémia játékosával, Gréczi Mártonnal – számolt be róla a klub honlapja.


A 22 éves támadó a KTE saját nevelésű játékosa, így tulajdonképpen most hazatér.

Gréczi Márton Izsákról 2011-ben került a KTE-hez, számolatlanul lőtte a gólokat a korosztályos csapatokban, s bekerült az U15-ös utánpótlás-válogatottba is – nem meglepő módon 2015-ben le is csapott rá az MTK.

A kék-fehéreknél mutatkozhatott be a felnőttek között, az NB II-ben a 2017–2018-as kiírásban léphetett pályára először. 2018 nyarán az MTK egy évre kölcsönadta a Tiszakécskének, ahol éppen Szabó István jelenlegi kecskeméti tréner keze alatt játszhatott. Első teljes NB II-es idényében 18 mérkőzésen egy gólt szerzett, majd a Békéscsaba vásárolta meg, ahol 28 tétmérkőzésen már 6 gól és 4 gólpassz került a neve mellé.

2020 nyarán igazolt Szegedre, ahol első idényében 24 találkozón egyszer talált be, aztán a tavasszal 4. helyig menetelő együttesben 32 fellépésén 2 gól mellett 7 gólpasszt osztott ki.

A 22 éves támadó szép emlékekkel tér vissza Kecskemétre és izgatottan várja, hogy nevelőegyesületében mutatkozhasson be az NB I-ben, ami gyerekkori vágya volt.

Bács-Kiskun megyei gyerekként hatalmas megtiszteltetés és élmény számomra, hogy remélhetőleg Kecskeméten mutatkozhatok be az NB I-ben – ecsetelte a klubhonlapon. – Itt születtem, itt futballoztam az utánpótlásban, így egy álmom válhat valóra ezzel. Ismerős a környezet minden szempontból számomra, Varga Bencével és Pejovics Danilóval Szegeden játszottam együtt, Banó-Szabó Bencét és Szalai Gabit a kecskeméti utánpótlásból ismerem jól, Szuhodovszki Somát pedig az MTK-ból. Támadóként gólokkal és gólpasszokkal tudom leginkább segíteni a csapatot, de természetesen a közös cél, a bennmaradás a legfontosabb. Bátyám, Gréczi Gábor is ellátott természetesen tanácsokkal, hiszen neki már van múltja az NB I-ben a KTE-vel, de a személyes célom az, hogy a mérkőzések és a gólok számában túl tudjam szárnyalni, úgyhogy garantáltan menni fog a zrika köztünk.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők:Banó-Szabó Bence
(Budapest-Honvéd), Belényesi Csaba (Diósgyőri VTK), Uros Djuranovics (montenegrói, FK Kolubara – Szerbia, szabadon igazolhatóként), Gréczi Márton (Szeged-Csanád GA), Mihajlo Meszhi (ukrán, FK Minaj – Ukrajna), Pejovics Danilo (szerb-magyar, Szeged-Csanád GA), Sági Milán (Pécsi MFC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Katona Bálint (Ferencváros, ismét kölcsönbe), Katona Máté (Ferencváros, legutóbb Soroksár) Szabó Levente (Mol Fehérvár FC), Zeke Márió (Mol Fehérvár FC), Varga Ádám (Ferencváros), Varga Bence (MTK Budapest, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérnek: –
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Győri Benjámin, Bodor Zoltán
Kiszemeltek:
Távozók: Bartha László (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Gál Szabolcs (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Hatvani Dániel (FC Dabas, kölcsön után végleg), Kis Balázs (szabadon igazolható), Lipcsei Ádám (szabadon igazolható),Lukács Dániel (Diósgyőri VTK), Paudits Patrik (Dorogi FC, szabadon igazolhatókén),Szabó László (Dabas, szabadonigazolhatóként)
Kölcsönbe távozók: Hadaró Valentin (Pécsi MFC)
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Szökrönyös Dániel (Zalaegerszegi TE)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik