NB I: Szabó János kellemes emlékei a Vasasról

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.10.29. 11:59
null
Szabó János kellemes emlékeket őriz a Vasasról (Fotó: Török Attila)
Öt éve két gólt szerzett a Vasas ellen Szabó János, aki abban bízik, a Paks ismét legyőzi többre hivatott riválisát.

 

Bizony lassan öt esztendeje már, hogy a Vasas legutóbb Pakson vendégszerepelt: a 2017. december 2-án rendezett bajnoki 3–1-es hazai sikerrel ért véget, és különösen Szabó János számára maradt emlékezetes. A paksiak harminchárom esztendős bal oldali védője akkor a gól nélküli első félidőt követően kétszer is betalált, vagyis főszerepet vállalt csapata győzelmében. Így utólag visszanézve az a párharc jó néhány érdekességgel szolgál, hiszen akkor még a Vasast erősítette Ádám Martin, aki az előző idényben a Paks színeiben lett gólkirály, a vendégek kispadján ült Nagy Gergely, aki manapság a paksiak első számú kapusának számít, de pályára lépett a piros-kékeknél Ferenczi István is, aki akkor már negyvenéves volt, erőnléti edzőként (is) dolgozott a klubnál, most pedig Waltner Róbert mellett tölt be hasonló szerepkört.

„Nagyon jó emlék az a találkozó, hiszen nyertünk, két gólt szereztem, sőt közel jártam ahhoz, hogy mesterhármassal zárjak...  – ment vissza az időben Szabó János. – Az első játékrész nulla nullával zárult, majd a második elején egy szöglet után fejjel szereztem vezetést. Nem sokkal később akcióból is betaláltam, aztán már három egynél egy újabb szöglet után a harmadik gólomat is megszerezhettem volna, de a Vasas kapusa, Lubos Kamenár védte a közeli lövésemet. Egyébként a mérkőzéssel kapcsolatban így utólag az is beugrik, hogy az ellenfelet erősítette Remili Mohamed, aki később hozzánk igazolt, és a hajrában beállt az akkor már elsősorban edzőként dolgozó Ferenczi István is. Természetesen nem indulhatunk ki az öt évvel ezelőtti párharcból, biztosra veszem, szombaton nehéz kilencven perc vár ránk!”

A bajnokság első körében az Illovszky Rudolf Stadionban 2–2-re végeztek a csapatok, akkor aligha fordult meg bárkinek is a fejében, hogy a Vasas csak a 11. fordulóban szerzi meg az első és azóta is egyetlen győzelmét (2–0 a Mol Fehérvár ellen).

„Meglepő, hogy csak egyszer tudott nyerni a Vasas, ugyanis sokkal jobb a kerete annál, mint hogy így álljon – folytatta a paksiak hatszoros válogatott labdarúgója. – Fontos neki a győzelem, de fontos nekünk is! Nyilván messze van még a bajnokság vége, éppen ezért korai erről beszélni, ám ettől még tény: három ponttal van többünk, mint a tizenegyedik helyezett Újpestnek, jó lenne távolabb kerülni a veszélyes zónától. Ha legalább olyan lesz a hozzáállásunk, mint legutóbb Székesfehérváron volt, ha megmarad a csapategység, legyőzzük a Vasast. Hamarosan vége a szezonnak, nagyon nem mindegy, milyen szájízzel megyünk pihenőre.”

LABDARÚGÓ NB I
13. FORDULÓ

14.15: Budapest Honvéd–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
17.00: Kecskeméti TE–Debreceni VSC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
19.30: Paksi FC–Vasas FC (Tv: M4 Sport+) – élőben az NSO-n!

NB I, 2022–2023, 13. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. október 28., péntek
Mezőkövesd-Zsóry FC–Kisvárda Master Good 1–1Mezőkövesd,Városi Stadion
Csonka Bence
1000
2022. október 29., szombat
14.15: Budapest Honvéd–Mol FehérvárBudapest, Bozsik Aréna (Tv: M4 Sport)Erdős József
17.00: Kecskeméti TE–Debreceni VSCKecskemét, Széktói Stadion (Tv: M4 Sport) Andó-Szabó Sándor
19.30: Paksi FC–Vasas FCPaks,Fehérvári úti Stadion (Tv: M4 Sport+)Zierkelbach Péter
2022. október 30., vasárnap
15.00: Újpest FC–Puskás AkadémiaBudapest, Szusza Ferenc Stadion (Tv: M4 Sport)
17.30: Ferencvárosi TC–ZTE FCBudapest, Groupama Aréna (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 10 8 2 25–7 +18 24
2. Kecskeméti TE 12 6 5 1 19–11 +8 23
3. Kisvárda 13 6 4 3 25–22 +3 22
4. Puskás Akadémia 12 5 5 2 16–12 +4 20
5. Zalaegerszegi TE 11 4 3 4 19–15 +4 15
6. Paksi FC 11 4 3 4 17–21 –4 15
7. Debreceni VSC 12 3 4 5 20–23 –3 13
8. Budapest Honvéd 12 3 4 5 14–19 –5 13
9. Mezőkövesd 13 3 4 6 16–23 –7 13
10. Mol Fehérvár 12 3 3 6 12–18 –6 12
11. Újpest FC 12 3 3 6 13–21 –8 12
12. Vasas FC 12 1 6 5 11–15 –4 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik