NB I: Spanyol focistát vegyenek! - Luis Rubiales

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.26. 13:33
Luis Rubiales, a spanyol játékos-szakszervezet (AFE) elnöke hírverő meccsekre invitálja Spanyolországba a magyar szakembereket (klubtulajdonosokat, elnököket, edzőket), hogy minél több spanyol játékost felmérhessenek. Ezt egy interjúban mondta, Farkas Norberttel, a Sport TV Fieszta című műsorának utazó riporterével beszélgetett.

A spanyol játékos-szakszervezet 37 éves elnöke, Luis Rubiales nem lett sztárjátékos, pályafutása nagy részét a másodosztályban töltötte, de a Levante színeiben eljutott a csapatkapitányi karszalagig és a La Ligáig is, 51 mérkőzést játszott az első osztályban 2004 és 2008 között. Eközben a Becsület becenévre hallgató labdarúgó elvégezte a jogi egyetemet, és már karrierje során is ő tárgyalt a játékosok nevében az elmaradt bérekről. Visszavonulása után, 2010-ben választották meg a szakszervezet elnökének.

Az AFE egyik érdekes kezdeményezése, hogy a nyári és a téli időszakban edzéslehetőséget, edzőtábort biztosít a munkanélküli labdarúgóknak, akik egy válogatott csapatba tömörülve, felkészülési mérkőzéseket játszanak spanyol és külföldi csapatok ellen, így látják őket, el tudják magukat adni. Ez 80 százalékban sikerül is, például a Betis és a Zaragoza korábbi kapusa, Toni Doblas is innen került a Napolihoz 2014 elején (azóta Helsinkibe igazolt). Rubiales interjú közben Farkas Norberten keresztül üzent a magyar szakembereknek.

„Hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy meghívjam ezekre az összetartásokra az összes magyar klub tulajdonosát, elnökét, edzőjét. Nem fognak csalódni a spanyol futballistában. Tudom, hogy jó néhány honfitársam a magyar bajnokságban játszik, és azt szeretném, ha a jövőben még többen lennének. Sokat adhatnak a magyar futballnak, és sokat is tanulhatnak a magyaroktól. És persze, egy-két dolgot, szerényen, visszafogottan, ők is tudnának tanítani – szól a meghívó. Valóban több spanyol légiós szerepel a magyar bajnokságban (pl. Mateos, Catalayud, Brachi, Portilla), nekik is üzent a Fiesztában. – Azt kell mondanom, hogy a spanyol futballista tud nyerni és emelt fővel veszíteni. A spanyol futballista értéket képvisel, és azt hiszem, hogy ennél fontosabb tényező nincs is a futballban. Jó labdarúgónak lenni, legalább annyira fontos, mint jó embernek lenni. Én azt szeretném, ha a spanyol futballista nyomot hagyna Magyarországon, vagy ott, ahol éppen munkálkodik. Viselkedjenek igazi profiként, lehessen számítani rájuk és legyenek tisztességesek, becsületesek. Ezt üzenném nekik, de azt hiszem, hogy nincs szükség arra, hogy mindezt elmondjam, maguktól is nagyon jól tudják, hogy mi a dolguk.”

Beszélt továbbá arról is, hogy a márciusi, Olaszország elleni válogatott barátságos mérkőzés bevételét a játékos-szakszervezetre fordította a szövetség.

„Ez egyfajta segítség, amit a spanyol válogatott játékosok nyújtanak a Spanyol Labdarúgó-szövetséggel egyetemben. A nagyok, a legnagyobbak így segítik azon pályatársakat, akiknek esélyünk sincs arra, hogy a válogatott közelébe kerüljenek. Ez egy rendkívül nemes dolog, és minden egyes alkalmat megragadok, hogy megköszönjem a szövetség elnökének, Ángel María Villarnak. Ő volt az, aki hagyományt teremtett ezen a téren is, igaz, hogy itt is volt néhány évnyi szünet. Köszönet jár a válogatott játékosainak, a spanyol futballisták legfőbb képviselőinek” – nyilatkozta erről Luis Rubiales.

A szakszervezet vezetőjével készült interjút, amelyből többet is megtudhat az AFE tevékenységéről, ma este 19 órától láthatja a Fiesztában, a Porto–Lille BL-selejtező visszavágója előtt a Sport1 HD-n.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik