NB I: Remélem, felfüggesztik a bajnokságot – Lanzafame

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
Vágólapra másolva!
2020.03.14. 21:55
null
Lanzafame (elől) szerint fel kellene függeszteni a bajnokságot (Fotó:Honvéd FC/ Balogh Dávid)
A Kisvárda a Budapest Honvédot, a ZTE a Debrecent ütötte ki a labdarúgó NB I 25. fordulójában. Két döntetlen is született: a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia nem tudott gólt lőni egymásnak, míg a Paks az utolsó pillanatokban egyenlített az Újpest ellen. Nézzük, hogyan értékeltek a vezetőedzők!

BUDAPEST HONVÉD–KISVÁRDA 1–5

A forduló egyik legnagyobb meglepetése volt, hogy a Kisvárda az Illovszky Rudolf Stadionban 5–1-re ütötte ki a Budapest Honvéd csapatát.

Bódog Tamás a kisvárdai klub hivatalos honlapjának adott értékelésében elmondta: ekkora különbséggel is megérdemelten nyertek.

„A srácok szenzációsan játszottak. Nagyon sok helyzetet dolgoztunk ki, tempóval érkeztünk, többen érkeztünk a kapu elé. 2–1-nél úgy gondolta néhány ember, hogy beremegünk, ez nem történt meg, mert a csapat erősségét is mutatja, hogy ezt a mérkőzést mindenképp meg akartuk nyerni. Jó százalékban használtuk ki azokat a lehetőségeket, hibákat, amikre készültünk is. A csapat egységes volt.”

„Vannak olyan mérkőzések, amikor el kell ismerni az ellenfél érdemeit, és ez a találkozó egy ilyen meccs volt – kezdte a kispestiek vezetőedzője, Giuseppe Sannino a honvedfc.hu-n. – A második félidőben teljesen kicsúszott a lábunk alól a talaj, igaz, legalább az első félidőben nagyjából rendben voltunk. Erőnlétileg is fölénk kerekedett a Kisvárda, lefutottak minket, labdabiztosabbak voltak.

Rendszeres kritika, hogy kevés gólt szerzünk, keveset lövünk kapura, és folyamatosan azt hallom, küldjek csatárokat a pályára, támadjunk még többet. Tessék, most négy, sőt a végén már öt támadónk volt a pályán, az összes csatárunkat pályára küldtük, változtattunk a játékrendszeren, de hiába. A mérkőzés bizonyította, hogy nem a támadó száma a döntő a gólokat illetően, és azt is megmutatta, hogy akkor lehetünk eredményesek, ha visszatérünk ahhoz a játékhoz, amit a közös munkánk első időszakában sikereket hozott.

Kizárólag abban a szellemben lehetünk sikeresek, ennek megfelelően kell futballoznunk, ha azt szeretnénk, hogy jöjjenek az eredmények. Nagyon rosszul viseltem a vereséget. Ha az első félidőben berúgjuk a helyzeteinket... George és Kamber előtt is adódott lehetőség, azonban nem a srácok a hibásak, én állok a csapat élén, enyém a felelősség.”

Djordje Kamber csapatkapitány rögtön a lefújás után értékelt az M4 Sport kamerája előtt – igen csalódottan.

„Nem tudok mit mondani, szégyenlem magam amiatt, ami a végén történt. Az elején volt két-három óriási ziccerünk, aztán ugyanaz történt, mint korábban. Nem voltunk fegyelmezettek, nem játszottunk csapatként. Valamin változtatni kell, át kell gondolni, hogy ki akar száz százalékot nyújtani és harcolni, ki nem, és a stábnak el kell döntenie, kinek van helye a pályán.”

A büntetőből eredményes Davide Lanzafame is megszólalt a klubhonlapon.

„Először is, nagyon rossz mérkőzést játszottunk, de nem ez a legnagyobb problémánk jelenleg. Nem mentség a vereségre, ebben a mostani helyzetben azonban egyáltalán nem könnyű futballozni. Éppen ezért nem is szeretnék a meccsről beszélni, mert számomra most nem ez a legfontosabb. A koronavírus már nem csak az én országomat érinti, világméretű problémává vált, elérte Magyarországot is. Nagyon remélem, hogy ebben a szituációban a szövetség felfüggeszti a bajnokságot, mert az egészség, az emberi élet a legfontosabb, a foci csakis másodlagos lehet. Szeretném a legjobbakat kívánni honfitársaimnak és a világ többi részének is!“

DVSC–ZTE 0–3

A Zalaegerszeg folytatta jó sorozatát, hiszen miután nyert Mezőkövesden és döntetlent játszott a Ferencvárossal, 3–0-s győzelmet aratott a Debrecen vendégeként.

Márton Gábor vezetőedző a dvsc.hu-nak arról beszélt: elég sok helyzetet alakítottak ki ahhoz, hogy megérdemelt legyen a sikerük.

„A második félidő egy kicsit küzdelmesebbre sikeredett az elején, aztán amint alábbhagyott a Debrecen nyomása, kijöttünk belőle, és voltak ismét lehetőségeink. Létfontosságú volt nekünk ez a győzelem. Nem volt sima, az NB I-ben nincs is sima meccs. Az első félidőben kétgólos előnyre tettünk szert, de nem azt kértem, hogy tartsuk, hanem próbáltunk játszani.”

A Loki trénere, Vitelki Zoltán nem azt látta a pályán, amit megbeszélt csapatával.

„Egy picit tompának éreztem a csapatot, a védekezésben ismét hibákat követtünk el, amiket abszolút meg tudott büntetni az ellenfél. A támadó harmadban tanácstalanabbak voltunk, aminek sajnos ez a vereség lett a vége.”

MEZŐKÖVESD–PUSKÁS AKADÉMIA 0–0

A Mezőkövesd és a Puskás Akadémia a kupapárharcnak köszönhetően másfél héten belül harmadszor találkozott egymással, ezúttal gól nélküli döntetlen lett a vége.

A mezőkövesdi klub Facebook-oldalán közvetített sajtótájékoztatón a hazaiak trénere, Kuttor Attila kemény, harcias mérkőzésről beszélt.

„A mai napon inkább a küzdelem dominált. A körülmények sem voltak könnyűek, amikkel a csapatoknak meg kellett birkózniuk, úgyhogy szerintem értékes pontot szereztünk.”

A felcsúti vezetőedző, Hornyák Zsolt ennyire nem volt elégedett.

„Azért jöttünk ide, hogy megnyerjük a mérkőzést, mindent megtettünk a jó eredmény érdekében. Sajnos az első félidőben kettő, a másodikban egy száz százalékos ziccerünket nem tudtuk kihasználni. Ezeket be kell lőni, ha meg akarunk nyerni egy ilyen meccset idegenben. A Mezőkövesd okosan levédekezte a kilencven percet, amiért megérdemelték a döntetlent, de szerintem mi jobbak voltunk, ezt azonban góllal kellett volna megmutatnunk.”

ÚJPEST–PAKS 1–1

Sokáig úgy tűnt: két vereség után győzhet az Újpest, de a hosszabbításban egyenlített a Paks, így a lila-fehérek nem tudtak csatlakozni a középmezőnyhöz. Nebojsa Vignjevics vezetőedző a klub Facebook-oldalán értékelt.

„Tudtuk, hogy a körülmények miatt elég nehéz mérkőzés vár ránk. A másik hátrány, amit fel kellett dolgoznunk, hogy egyes játékosok hiányoznak a csapatból, ezért is kellett a kezdőt felforgatnom. Azt mondhatom, hogy ezzel a mai csapattal majdnem sikerült itthon tartanunk a három pontot. A játékosok küzdöttek, dolgoztak, tették a dolgukat keményen kilencven percen keresztül, sőt, még a hosszabbítás perceiben is. Sajnos a végén egyetlen hiba becsúszott, ami tönkretette az addigi munkánkat. Nagyon sajnálom a fiúkat amiatt, hogy ez az egyenlítő gól az egész mérkőzésnek az eredményét megváltoztatta.”

A vendégek trénere, Osztermájer Gábor a paksifc.hu-nak kijelentette: győzelmet érdemeltek volna.

A sors igazságtalansága lett volna, ha ma innen pont nélkül távozunk. Az első félidőben voltak lehetőségeink, azonban helyzeteink nem, ellenfelünk csak pontrúgásból veszélyeztetett. A szünetben kényszerű cserét kellett végrehajtanom, miután Szélpál Norbert combizma meghúzódott. Mindenképpen fontos megemlítenünk Szakály esetét is, aki a tizenhatoson belül fejjel maga elé készítette a labdát, majd úgy ütközött az újpesti kapussal, hogy játékosunkat hordágyon kellett levinni, ezt követően kifelé történt szabadrúgás, nem értem... Mindenesetre meg kell elégednünk az egy ponttal, de gratulálok a fiúknak, mert volt bennük kurázsi.”

Az FTC–Kaposvár (5–0) utáni értékeléseket ITT olvashatják.


AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 16 5 2 44–19 +25 53
2. Mol Fehérvár FC 25 15 5 5 47–23 +24 50
3. Mezőkövesd Zsóry FC 25 13 6 6 37–21 +16 45
4. Puskás Akadémia FC 25 10 9 6 39–31 +8 39
5. Diósgyőri VTK 25 11 4 10 35–33 +2 37
6. Budapest Honvéd 25 9 7 9 25–32 –7 34
7. Kisvárda 25 9 4 12 35–36 –1 31
8. Debreceni VSC 24 9 3 12 36–44 –8 30
9. Újpest FC 24 8 5 11 31–37 –6 29
10. Paksi FC 25 8 4 13 30–42 –12 28
11. Zalaegerszegi TE FC 25 7 7 11 34–37 –3 28
12. Kaposvári Rákóczi FC 25 3 1 21 19–57 –38 10
NB I, 2019–2020, 25. FORDULÓ
MÁRCIUS 14., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
FTC–Kaposvár 5–0
Budapest, Groupama Aréna
Solymosi Péter
Mezőkövesd–Puskás Akadémia 0–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Erdős József
Újpest FC–Paksi FC 1–1
Zalaegerszeg, Városi Stadion
Pillók Ádám
Honvéd–Kisvárda 1–5
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
DVSC–ZTE FC 0–3
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Iványi Zoltán
Mol Fehérvár–DVTK 1–1Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Berke Balázs
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA
A forduló mérkőzéseit a koronavírus-világjárvány miatt zárt kapuk mögött rendezték meg.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik