NB I: Régóta nem láttam ilyen bunkert… - Tomiszlav Szivics

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.10. 20:53
A Diósgyőr hazai környezetben két öngólnak is köszönhetően 3–0-ra legyőzte a Szombathelyi Haladást a labdarúgó NB I harmadik fordulójának vasárnap esti mérkőzésén. A találkozó után Gosztonyi András, a DVTK futballistája és a két csapat szakvezetője értékelt a Sport Tv-nek.

„Hogy én vagyok-e a mérkőzés hőse? Egyáltalán nem, a csapat érdeme a győzelem – mondta Gosztonyi. – Tettük a dolgunkat mindannyian, a végén pedig kijött a lépés. A 3–0-t nem kell megmagyarázni. Igaz, volt szerencsés gólunk is, de a foci ilyen. A játék képe alapján megérdemelt győzelmet arattunk. A Haladás mindig is szervezett csapat volt, de több alapemberük is elment. Nekünk is volt két nagyon nehéz mérkőzésünk a Krasznodarral, előtte pedig két kört mentünk az Európa-ligában. Kicsit fáradt volt a csapat, az utazás sokat kivett a játékosokból, de úgy álltunk a meccshez, ahogy kellett, így begyűjtöttük a három pontot, ez volt a célunk.”Gosztonyi. – Tettük a dolgunkat mindannyian, a végén pedig kijött a lépés. A 3–0-t nem kell megmagyarázni. Igaz, volt szerencsés gólunk is, de a foci ilyen. A játék képe alapján megérdemelt győzelmet arattunk. A Haladás mindig is szervezett csapat volt, de több alapemberük is elment. Nekünk is volt két nagyon nehéz mérkőzésünk a Krasznodarral, előtte pedig két kört mentünk az Európa-ligában. Kicsit fáradt volt a csapat, az utazás sokat kivett a játékosokból, de úgy álltunk a meccshez, ahogy kellett, így begyűjtöttük a három pontot, ez volt a célunk.”

„Akkor kaptuk a gólt, amikor már nem volt benne a Diósgyőrben – értékelt Artner Tamás, a Haladás vezetőedzője. – Az első negyedóra volt veszélyes, utána úgy érzem, teljesen rendben volt minden, aztán elkapkodtunk egy kirúgást, sajnos elvesztettük a labdát, beindítottak, szerencsétlen öngól volt. Utána váltottunk, támadóbbá tettük a csapatot, az újabb öngól már nem osztott, nem szorzott.”

„Már a meccs előtt is mondtam, hogy nagyon nehéz mérkőzés vár ránk, mivel sok meccsünk volt, sokat utaztunk, fáradtak voltunk, ez meg is látszott az első félidőn – így Tomiszlav Szivics, a DVTK vezetőedzője. – A második játékrészben a kettős csere után már sokkal jobban tudtunk ritmust váltani. A Haladás olyan bunkert játszott, amilyet régóta nem láttam… Az első gól után már sokkal könnyebb volt, gratulálok a csapatnak.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik