NB I: Rebrov elmondta az NS-nek, már nem ő a Ferencváros edzője – hivatalos

B. B., H. Á.B. B., H. Á.
Vágólapra másolva!
2021.06.04. 13:08
null
Serhiy Rebrov has been coaching FTC since August 2018 (Photo: Károly Árvai)
Pénteken kora délután kiderült, hogy csaknem három év után távozik posztjáról a Ferencváros vezetőedzője, a 2018 augusztusában kinevezett Szerhij Rebrov. A szerződése felbontásáról szóló papírok aláírásáról az ukrán szakember maga beszélt a Nemzeti Sportnak, s valamivel később a klub hivatalos honlapján megjelent közleményben tudatta: Rebrov valóban távozik a klubtól.

„Aláírtuk a szerződés felbontásáról szóló dokumentumokat. Továbbra is értetlenül állok a dolgok előtt, rendkívül szomorú vagyok a történtek miatt. Remekül éreztem magam a Ferencvárosnál, szép sikereket értünk el” – mondta Szerhij Rebrov lapunknak.

Szerhij Rebrov 2018 augusztusában Thomas Doll utódjaként lett a Ferencváros vezetőedzője, a Transfermarkt.com oldal statisztikái szerint 133 tétmérkőzésen ült a zöld-fehérek kispadján, s mindhárom idényében bajnoki címre vezette a csapatát.

A Ferencvárost 2020 őszén Rebrov a Bajnokok Ligája csoportkörébe vezette, amelyben azt megelőzően 25 éve szerepelt. A 47. életévét csütörtökön betöltő szakember egy évvel korábban az Európa-liga csoportkörében szerepelt a zöld-fehérekkel.

A zöld-fehérek elnöke, Kubatov Gábor két hete arról beszélt, hogy Rebrov már február elején felmondott a klubnál, miközben Rebrov a héten a Zbirnának úgy nyilatkozott, nem volt szó a távozásáról.

FRISSÍTÉS, 13.45

A Ferencváros hivatalos honlapján megjelent közlemény címe szerint „Szerhij Rebrov lemond az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzői pozíciójáról.

A 47 éves ukrán tréner 2018 augusztusa és 2021 májusa között összesen 161 alkalommal ült a Ferencváros kispadján. Az FTC-vel három bajnoki címet nyert, emellett 2019-ben az Európa-liga, 2020-ban pedig a Bajnokok Ligája főtábláján szerepelt. A Rebrov-korszak zsinórban elért három bajnoki elsőségének jelentőségét remekül szemlélteti, hogy a Ferencváros ezt megelőzően 93 évvel korábban, 1926 és 1928 között tudott egymást követő három évben is bajnokságot nyerni. Szerhij Rebrov visszavonhatatlanul beírta magát a klub történelemkönyvébe”.

A bejelentést aligha lehetett volna tovább húzni, hiszen a csapat megkezdi a felkészülést a következő idényre. Az elkövetkezendő hetekben a keret több tagja is hazája nemzeti együttesével készül, ám azok, akik nem a nemzeti csapatok tagjai, megkezdik a közös munkát. Hogy kinek az irányításával, egyelőre csak találgatni lehet, ám ahogy többször is beszámoltunk róla, nagy esély mutatkozik arra, hogy a csapat irányítását az Austria Wien együttesétől távozó Peter Stöger veszi át. Osztrák lapok napokkal ezelőtt írtak arról, hogy a felek már mindenben megegyeztek, már csak arra vártak, hogy záruljon a klub és a Szerhij Rebrov közötti helyzet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik