Négy bajnoki vereség után újra nyert a Puskás Akadémia

ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), TÖRÖK DÁNIEL (percről percre)
Vágólapra másolva!
2020.11.04. 15:21
null
Újra nyert a PAFC (Fotó: Szabó Miklós)
Amikor már szinte mindenki elkönyvelte a döntetlent, jött a csattanó: a Puskás Akadémia 1–0-ra legyőzte a Budapest Honvédot a labdarúgó NB I 1. fordulójából elhalasztott mérkőzésen.

NB I
AZ 1. FORDULÓBÓL ELHALASZTOTT MÉRKŐZÉS
Puskás Akadémia FC–Budapest Honvéd 1–0 (Meissner 90+1.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Története egyik, ha nem a legfontosabb mérkőzését a Budapest Honvéd ellen vívta a Puskás Akadémia: június 27-én, az előző idény utolsó fordulójában a felcsúti együttes hátrányból fordítva aratott 2–1-es győzelmet a Pancho Arénában, és lett ezzel a Ferencváros és a Mol Fehérvár mögött bronzérmes a bajnokságban. Akkor még nem lehetett tudni, hogy a következő bajnoki esztendőben már az első fordulóban sor kerül erre a párosításra – pontosabban csak került volna, ám a koronavírus-járvány közbeszólt. A pótlás előtt mindkét csapat nyolc bajnokit játszott már, azonban ezek a találkozók egyik oldalon sem úgy sikerültek, ahogy azt remélték. A Puskás Akadémia ugyan két győzelemmel kezdett, azóta viszont hat meccsen ötször is pont nélkül maradt, a nyáron jól erősítő, sokak által a dobogóra várt Honvéd pedig még nem állt össze igazán, ráadásul a szakmai stáb mostanra koronavírusos megbetegedés miatt a fél keretre nem számíthatott. S ha már a szakmai stáb…

A kispestieknél ezúttal Klausz László irányított a kispadról, ugyanis Bódog Tamás vezetőedzőnek (aki az elmúlt hét végén a Mezőkövesd elleni meccsre tért vissza) ismét pozitív lett a tesztje. Hiányzók mindkét oldalon jócskán voltak: a hazaiaknál a csapatkapitány Szolnoki Roland sérülés miatt nem léphetett pályára, s Kamen Hadzsiev, Joao Nunes, Komáromi György és Deutsch László sem volt bevethető, a Honvédnál ugyanakkor olyan alapemberek hiányoztak, mint Batik Bence, Gazdag Dániel, Balogh Norbert. Azzal mindenki tisztában volt, hogy a vendégek rutinos belsővédő-hármasa, Baráth Botond, Djordje Kamber és Ivan Lovric képes élő falat húzni saját kapuja elé, ami kérdéses volt, hogy a széleken a két fiatal, Bocskay Bertalan és László Dávid miként zár vissza, marad-e energiájuk a támadások segítésére.

A Honvéd minden tőle telhetőt megtett, de ez sem volt elég a pontszerzéshez (Fotó: Szabó Miklós)
A Honvéd minden tőle telhetőt megtett, de ez sem volt elég a pontszerzéshez (Fotó: Szabó Miklós)

A szerdai meccsen a házigazda nem találta a fogást riválisán, ami annak is betudható, hogy a pálya középső harmadában sok volt az eladott labda. Az előző hetek sikertelensége érezhetően megnyirbálta a játékosok önbizalmát, úgy tűnt, mintha mindenki a társára akarná tolni a felelősséget. A Honvéd fegyelmezetten védekezett, s ha Kocsis Dominik jobban találja el a labdát a 33. percben, a vezetést is megszerezhette volna.

Egyértelmű volt, hogy sokkal nagyobb vállalkozó kedvre, pontosabb futballra van szükség mindkét oldalon, ha a csapatok a döntetlennél többre vágynak. A hazaiak vezetőedzője, Hornyák Zsolt a második játékrész elején két gyors labdarúgó, Kiss Tamás és Tamás Nándor becserélésével próbált életet lehelni csapata játékába, és bizony Tamás Nándor erőszakos elfutása, majd Josip Knezevic beadása után Antonio Mance kis híján gólt fejelt. Mondanánk, hogy az eleredő eső jót tett a futballnak – de ez nem lenne igaz. Továbbra is rengeteg volt a pontatlanság, ugyanakkor a játékrész közepén Nagy Zsolt remek beadása így is ziccerben találta Jakub Plseket, aki rosszul találta el a labdát, és bár Antonio Mance utána a kapuba lőtt, lesen állt. Már-már úgy tűnt, pontosztozkodással zárul a presztízsmérkőzés, amikor Thomas Meissner egy szabadrúgást követően a kapuba lőtte a labdát, így a Puskás Akadémia csakúgy, mint az előző idény utolsó fordulójában, legyőzte a Budapest Honvédot – maradjunk annyiban, felejthető mérkőzésen.

NB I, 2020–2021, 1. FORDULÓ
AUGUSZTUS 14., PÉNTEKHELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Ferencváros 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
4445
AUGUSZTUS 15., SZOMBAT
Paks–Újpest 1–2Paks, Városi Stadion Farkas Ádám
3870
ZTE–Mol Fehérvár 3–3
Zalaegerszeg, ZTE ArénaBogár Gergő 4375
AUGUSZTUS 16., VASÁRNAP
DVTK–Mezőkövesd 2–1
Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
5099
AUGUSZTUS 17., HÉTFŐ
Budafok–Kisvárda 2–1
Budapest, Budafoki MTE Sporttelep
Pintér Csaba
2000
NOVEMBER 4., SZERDA
Puskás Akadémia–Honvéd 1–0
Felcsút, Pancho Aréna
Erdős József
623

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 5 2 15– 4 +11 17
2. Mol Fehérvár 8 4 4 21–11 +10 16
3. Paksi FC 9 4 2 3 15–14 +1 14
4. Budafoki MTE 8 4 1 3 13–13 0 13
5. Kisvárda 8 4 1 3 11–12 –1 13
6. Puskás Akadémia 9 4 5 11–15 –4 12
7. MTK Budapest 9 3 3 3 14–13 +1 12
8. Zalaegerszegi TE 9 3 2 4 17–18 –1 11
9. Újpest FC 9 3 1 5 11–21 –10 10
10. Budapest Honvéd 9 2 3 4 14–15 –1 9
11. Mezőkövesd 9 2 2 5 8–11 –3 8
12. Diósgyőri VTK 8 2 1 5 11–14 –3 7

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik